2024. december 22., vasárnap

A KGB ígéri: Protaszevics mindent bevall

Svájc cáfolta, hogy a területéről érkezett a pokolgépes fenyegetés

A fehérorosz titkosszolgálat ígéri, hogy mindent „kiszed” Roman Protaszevics ellenzéki újságíróból, akit a Ryanair utasgép földre kényszerítése után vettek őrizetbe Minszkben. A német kormány szerint a fogvatartottat bántalmazták a börtönben és úgy vették rá vallomástételre.

Mindent bevall majd a minszki repülőtéren őrizetbe vett Roman Protaszevics ellenzéki újságíró, aktivista, sőt megnevezi a fehéroroszországi aknamunka támogatóit és ismerteti a végrehajtás módszereit, valamint a háttérben álló külföldi politikusok, biztonsági szolgálatok és szervezetek neveit. Ezt ígéri Ivan Tertelj, a fehérorosz titkosszolgálat (KGB) elnöke. Közölte: a letartóztatott Protaszevics korábban zsoldosként szolgált a Donyec-medencei konfliktusban ukrán oldalon részt vevő Azov ezredben. A válságövezetben szerzett tapasztalatait pedig aktívan hasznosította Fehéroroszország ellen.

Andrij Bileckij, az Azov önkéntes alakulat alapítója azonban cáfolta, hogy Protaszevics harcolt a Donyec-medencei fegyveres konfliktusban. Megerősítette ugyanakkor, hogy a volt főszerkesztő tudósítóként jelen volt a harctéren.

Protaszevicsot vasárnap fogták el a fehérorosz hatóságok, miután – pokolgépes fenyegetésre hivatkozva – földre kényszerítették azt a légi járatot, amelyen Athénból Vilniusba akart utazni. Minszkben vele együtt állították elő a barátnőjét, Szofija Szepigát is; mindkettőjüket azóta is fogva tartják.

A Ryanair ír polgári repülőgép eltérítése óriási nemzetközi vihart kavart, több kormány, sőt a NATO is követelte a két letartóztatott szabadon engedését. Az EU hétfőn Fehéroroszország elleni szankciók bevezetéséről döntött. Minszk kemény választ helyezett kilátásba a „barátságtalan lépésekre”.

Joe Biden amerikai elnök a nemzetközi jogi normák nyílt megsértésének nevezte a fehérorosz akciót. Az ügyet Vlagyimir Putyin orosz államfővel is meg akarja tárgyalni a június 16-án esedékes genfi találkozójukon.

A fehérorosz elnök addig sem várna. Alekszandr Lukasenko máris Minszkbe invitálta Bident és Putyint a fehéroroszországi helyzet megvitatására.

Közben Bern cáfolta Lukasenkót, aki szerdán azt mondta, hogy Svájcból érkezett a bombafenyegetés, amely alapján a földre kényszerítették a Ryanair gépét. (Néhány napja még azt állította Minszk, hogy a Hamasz palesztin terrorszervezet fenyegetőzött az utasszállító felrobbantásával.)

A német kormány ugyanakkor úgy véli, hogy Protaszevics (hatósági) erőszak hatására tett vallomást állítólagos bűncselekményeiről a minszki fogdában, amiről hétfőn videót tettek fel az internetre. Steffen Seibert kormányszóvivő a videóval kapcsolatban megjegyezte: Berlin elítéli, hogy a fehérorosz hatalom „visszataszító módon nyilvánosan parádéztatja a foglyot”, akinek arcán „sminkkel elfedik az ütések és bántalmazások nyomait és úgynevezett vallomásokra” kényszerítik.

Minszk támogatójaként Moszkva másként látja a történteket. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője az incidensről elmondta: nem látta cáfolatát a történtek fehérorosz verziójának, ezért az orosz félnek ezt nincs oka kétségbe vonni. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő pedig közölte: nem helyénvaló az az igyekezet, amely megpróbálja Moszkvát kapcsolatba hozni a történtekkel.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás