2025. január 30., csütörtök
PANNÓNIA ÖSZTÖNDÍJPROGRAM

Már a háromezredik magyar hallgató juthat képzéshez

Már a háromezredik magyar hallgató juthat képzéshez elismert külföldi egyetemen a Pannónia Ösztöndíjprogramnak köszönhetően – mondta szerdán Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium vezetője a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megtartott ünnepségen.

Az eseményen a tárcavezető kifejtette: a programban részt vevő hallgatókat általában több kérdés foglalkoztatja, ezek közül az első az, hogy melyik neves külföldi egyetem képzésébe kerülhetnek be. A lehetőségnek köszönhetően hatvanketten az Egyesült Államokban, harmincegyen Japánban, negyvenöten az Egyesült Királyságban, huszonöten Kínában, huszonegyen Dél-Koreában, tizenöten pedig Szingapúrban tanultak az utóbbi fél évben.

A megállapodásban szereplő 1200 külföldi egyetem mindegyike elismeri a már megszerzett krediteket, ahogy a hazaiak. A Pannónia Ösztöndíjprogramban résztvevők magasabb ösztöndíjat kapnak havonta, ha például Németországban vagy Spanyolországban tanulnak, mint azok, akik Erasmussal utaztak ezekbe az országokba – hangsúlyozta.

A Pannónia Ösztöndíjprogram egyúttal rugalmas, a képzések néhány héttől egy teljes félévig is terjedhetnek – tette hozzá.

Hankó Balázs beszámolója szerint az utóbbi félévben háromezren vettek részt a programban, a cél pedig az, hogy a következő szemeszterben a hallgatók száma elérje az ötezret. A hazai egyetemek már pályázhatnak a 2025. őszi, illetve a 2026. tavaszi programra, amelynek keretösszege tízmilliárd forint.

A tájékoztatón Andor György, a Budapesti Gazdasági Egyetem rektora elmondta, a Pannónia Ösztöndíjprogram rugalmassága lehetővé teszi a rövidebb idejű külföldi tanulmányokat is.

Lukács Eszter, a győri Széchenyi István Egyetem nemzetközi és stratégiai kapcsolatokért felelős elnökhelyettese arról beszélt, hogy a Pannónia Ösztöndíjprogram a korábbi Erasmus kiváló kiegészítője, ugyanakkor annyira népszerűvé vált a hallgatók körében, hogy tavaly, az első lehetőség idején a korábbinál ötven százalékkal több hallgató utazott külföldre, az idei regisztrációk alapján pedig ez az arány további száz százalékkal bővült. Lukács Eszter is jelentős eredménynek nevezte, hogy amíg korábban az Erasmus kizárólag féléves lehetőségeket kínált, a Pannónia Ösztöndíjprogramban rövidebb külföldi képzések is szerepelnek.

Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora beszédében kifejtette: az első félévben már a hallgatóik két százaléka részt vett a Pannónia Ösztöndíjprogramban, a tavaszi időszakban pedig további egy százalékukat szeretnék külföldi képzésre küldeni. A rektor szerint a Pannónia Ösztöndíjprogram átvette az Erasmus helyét, szerepét, sőt a rugalmasságában már jelentősen felülmúlja azt.

Az eseményen felszólalt és a képzésben részvételre buzdította a hallgatókat Matányi Marianna, a Semmelweis Egyetem orvostanhallgatója, a Pannónia Ösztöndíjprogram nagykövete, aki tavaly egyhónapos idegsebészeti képzésen vett részt a Tokiói Orvosi Egyetemen. Az ünnepségen Hankó Balázs, Andor György, Lukács Eszter és Kovács Levente együtt köszöntötte Tamás Anettet, a Pannónia Ösztöndíjprogram háromezredik résztvevőjét, aki márciustól Spanyolországban folytatja egyetemi tanulmányait.

Magyar ember Magyar Szót érdemel