2024. december 22., vasárnap

A tagjelöltek iránti bizalom elengedhetetlen a bővítés felgyorsításához

Az Európai Parlament plenáris ülésén a nyugat-balkáni bővítési folyamat jövőjéről vitáztak a képviselők. Deli Andor, a Fidesz vajdasági származású képviselője felszólalásában hangsúlyozta: a tagjelölt országoknak folyamatosan egyes tagállamok és az Európai Parlament támogatásának hiányával kell szembesülniük, ez jelentősen lassítja az EU bővítési folyamatát. Gál Kinga, a Fidesz képviselőcsoportjának elnöke kiemelte: a nyugat-balkáni bővítés az EU stratégiai érdeke, biztonságának kulcsa; fontos, hogy az Európai Parlament ne ideológiai alapon közelítsen a nyugat-balkáni országokhoz.

Deli felszólalásában hangsúlyozta: „A legutóbbi pár év parlamenti jelentéseit végigolvasva azt láthatjuk, hogy az EP nem bízik a hivatalos helyzetértékelésekben, alaptalanul bírálják a bővítésért felelős biztost, és komoly bizalomhiány áll fenn a tagjelölt államokkal, különösen azokkal kapcsolatban, amelyekben konzervatív kormány van hatalmon. Ezt pedig a tagjelölt országok polgárai is megérzik. Ezekben a vészterhes, háborúval sújtott időkben a Nyugat-Balkán országainak nem kritikára és kioktatásra, hanem pozitív üzenetekre és a bizalomépítésére van szüksége.”

Gál Kinga szerint a térség stabilitása Európa biztonsága szempontjából kulcsfontosságú, az egyre erősödő migrációs nyomás és az európai energiaválság csak erősítik ezt a tényt. Várhelyi Olivér bővítésért felelős biztos tevékenysége bizonyítja, hogy elkötelezett híve a bővítésnek, amely stratégiai jelentőségű az Európai Unió számára. A képviselőcsoport elnöke hangsúlyozta: „Az Európai Bizottság éves jelentései a nyugat-balkáni térség országaitól következetesen kérték és kérik számon továbbra is a csatlakozás alapjául szolgáló feltételeket. Ezért elfogadhatatlan az Európai Parlament politikai indíttatású bírálata a bővítési biztos személyével szemben.”

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás