2024. december 22., vasárnap

Áder látja a következő évek nagy kihívását

Az idei aszályról és annak következményeiről beszélgetett Áder János volt magyar államfő Győrffy Balázzsal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökével a Kék bolygó című podcastjának tegnapi adásában. Áder hangsúlyozta: a rendkívüli aszály komoly megpróbáltatást jelent a mezőgazdaságból élőknek.

Arról is beszélt, hogy amikor kevesebb a takarmány, kevesebb jut az állatállománynak, ami növeli az állattartás költségeit. Ez pedig megjelenik az árakban is. Az exelnök szerint a következő évtizedek nagy kihívása, hogy egyre több embert egyre kevesebb egy főre eső vízből, egyre kisebb jó minőségű területen kell megfelelő mennyiségű és jó minőségű élelmiszerrel ellátni.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország még az aszályos, minden korábbi negatív rekordot megdöntő évben is meg tudja termelni lakossága szükségleteit, ám sok állam nincs ilyen kedvező helyzetben.

Az idei aszályt két, szintén csapadékhiányos esztendő előzte meg. Ennek következményeként Magyarország nagy részén a talaj felső, 80–100 centiméteres rétegéből teljesen eltűnt a víz – mondta Áder. Felidézte, hogy a szakértők szerint 500 éve nem volt ilyen szárazság Európában. Hozzáfűzte: a klíma, illetve a hidrológiai ciklus változása miatt egyre gyakrabban jöhetnek aszályos évek.

Beszélgetőpartnere ezért fontos feladatnak nevezte a víz megtartását. Győrffy elmondta: Magyarországon meghaladja az ezermilliárd forintot (2,4 milliárd euró) az aszály miatt elveszett termés értéke. Szerinte az országban csaknem ötmillió tonna kukoricával és kétmillió tonna búzával termett kevesebb az idén a szokásos mennyiségnél. Hozzátette ugyanakkor, hogy búzából biztosított az élelmiszer-ellátáshoz és takarmányozáshoz szükséges mennyiség.

Magyarország kedvező adottságait jól mutatja, hogy még ilyen szélsőséges időjárás mellett is biztosítani lehet a hazai igényeket – fogalmazott. A magyar agrárkárenyhítési rendszer Európában a legjobb, de nincs az a rendszer, amely fel tud készülni egy ezermilliárd forintot meghaladó csapásra – állapította meg. Jelezte, hogy a gazdálkodók nagy része az elszenvedett kárnak csak kis részét kaphatja meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás