Az 1956-os forradalom mártírjait kivégzésük, haláluk után több évtizeddel temették el, nem újra, hanem először – jelentette ki Áder János volt köztársasági elnök csütörtökön Budapesten.
Áder János az Új Köztemető 301-es parcellájánál tartott megemlékezésen arról beszélt, hogy 1989. június 16-án itt a temető távoli zugában végre kegyeleti temetés zajlott: részvét, tiszteletadás, megemlékezés. Méltó a szabadságharcosokhoz és a magyar nemzethez méltó az igazsághoz; végtisztesség egy új kezdetért – hangoztatta, majd úgy vélekedett, hogy 1989. június 16. minden fájdalmas pillanatával együtt a remény napja volt.
„Ezt a reményt élhetjük át azóta is, amikor nem engedjük át senki másnak a döntést saját sorsunk felett” – hangsúlyozta. Áder János megfogalmazása szerint „amikor gondoskodunk az emlékezés méltóságáról, amikor rendben tartjuk a sírokat, kopjafákat, a szabadságért teszünk”. Fontosnak nevezte, hogy a magyarság maradjon a szabadság nemzete.
A volt államfő arról beszélt, hogy a parcellaszám egy olyan adat, ami a temető fenntartóinak fontos, nem a gyászolóknak, mivel hozzátartozói sírhelyét az ember nem egy számról ismeri. Az 1956-os kivégzettek hozzátartozóinak évtizedekig nem adatott meg ez a természetes emberi tájékozódás – mondta, majd úgy fogalmazott: „szeretteiket temetésnek nem nevezhető módon ismeretlen helyen borították a földbe (...), jeltelenül, titokban, barbár módon, holtukban is megalázva őket”.
Áder János arról szólt, hogy 33 éve már, hogy a 301-es és vele együtt 300-as és a 298-as sokkal több, mint egy szám: jelkép, nemzeti kegyeleti hely. Szavai szerint annak is 33 éve már, hogy „tévesen használunk egy szót a mai napra: újratemetés”. A volt köztársasági elnök azt mondta: „ami 1989. június 16-a előtt a kommunista diktatúra által megölt magyarokkal történt, az nem volt temetés, csak kátránypapír, drót, pozdorjalemez, sűrű bozót (...) és a förtelmes aljasság, hogy még a gyász sem szabad”.
A volt köztársasági elnök úgy folytatta: 1989 nyarán néhány gyászoló családtag követelése erősebb volt az önmagának is hazudozó hatalomnál, amelynek nyomoznia kellett saját bűnei, a jelöletlen sírhelyek után, a feltárás igénye erősebb volt a sírokon taposóknál.
Áder János közölte: 1989-ben a magyarok megtapasztalták, hogy az összetartozás erősebb a széthúzásnál, a halott hősök erősebbek az élő bűnösöknél, a szabadság erősebb a diktatúránál. Deák Ferencet idézve arra figyelmeztetett, hogy a szabadság sosem statikus állapot, hanem elhatározások, döntések és cselekedetek sora.
