2024. szeptember 12., csütörtök

A szivárványpolitika diadala a sport fölött – a Hertha kirúgta Petry Zsoltot

Az események szédületes gyorsasággal zajlottak, húsvéthétfőn jelent meg a Magyar Nemzetben a 38-szoros magyar válogatott focistával, Petry Zsolttal az interjú, amelyben kapus a kapusról szólt. Petry az újságíró kérdésére válaszolva Gulácsy Péter szivárványcsaládok mellett kiálló Facebook-posztját szükségtelen, megosztó lépésnek nevezte. A német dpa hírügynökség már aznap este jelezte, hogy a Hertha BSC vezetősége (el)beszélgetésre invitálta Petryt, aki a klub kapusedzője. Kedden már arról értesülhetett a magyar és a német médiafogyasztó, hogy elbocsátották Petryt.

A politikai ideológia, úgy tűnik, újabb fényes győzelmet aratott a sport, a tehetség és a tudás fölött: nem is olyan rég keleten, a kommunista országokban volt ez mindennapos dolog, a jelek szerint ma már nyugaton terjed az elhallgattatásnak ez a jól ismert módszere. Régen a vörös szín nevében tették, ma a szivárványszín nevében teszik – de beszéljenek inkább az állítások helyett a tények!
A történet februárban indult, a népszerű magyar válogatott kapus Gulácsi Péter – mint derült égből a villámcsapás – ekkor posztolt egy Facebook-bejegyzést, melyben kiállt a szivárványcsaládok mellett. Egyebek mellett ezt írta: „Minden embernek joga van az egyenlőséghez. Ugyanúgy, ahogy minden gyereknek joga van boldog családban felnőni, alkossa azt a családot bármennyi, bármilyen nemű, bármilyen színű, bármilyen vallású ember. Én kiállok a szivárványcsaládok mellett! Szólaljunk fel a gyűlölet ellen, legyünk elfogadóbbak és nyitottabbak!"
A fősodort képező politikai és médiaoldal hibátlan megfogalmazása volt ez Gulácsitól, amely kommentáráradatot indított el Magyarországon, annak nyomán pedig Németországban is. Az előbbi országban a bíráló vagy éppen mocskolódó kommentárok voltak többségben, az utóbbiban a mellette kiállók. Ez sem lepett meg senkit.
Gulácsi mellett az ismert magyar futballisták közül egyedül Hrutka János állt ki látványosan. Hamarosan elbocsátották őt a Spíler TV-ből. Talán ugyanaz történt vele, mint Petryvel, csak ellenkező megfontolásból.
Magyarországon a rengeteg magyar futballszurkolót sokkoló Gulácsi-poszt egy egyértelmű politikai állásfoglalás volt a jelenlegi kormány ellen, amely nemrég iktatta az alaptörvénybe, hogy az apa férfi, az anya nő. Akkor is akként hangzott, méghozzá ismertsége révén fölerősítve, ha netalán a kapus nem annak szánta.
Ezt tette szóvá Petry Zsolt a hétfői interjúban. „Én sportolóként az ő helyében a futballra koncentrálnék, és nem fogalmaznék meg semmilyen álláspontot közéleti, társadalompolitikai kérdésekben"  – mondta a kapusedző, majd hozzáfűzte: „A sportolókat, adott esetben Gulácsi Pétert azért szeretik az emberek, mert bravúrral véd, vagy megfog egy tizenegyest, és magyar címerrel a szíve fölött szenzációs teljesítményt nyújt a kapuban. Teljesen felesleges ellenségeket szerezni egy-egy politikai megnyilvánulással, főleg nem egy Európa-klasszis kapusnak. Hogy mégis mi késztethette Pétert arra, hogy kiálljon a homoszexuális, transzvesztita és egyéb nemi identitású emberek mellett, nem tudom."
Petry ugyanakkor színt is vallott, elárulta, hogy politikailag a nemzeti, konzervatív oldallal szimpatizál, egyúttal elítélte liberális oldalnak azt a gyakorlatát, hogy azonnal rasszistának nevezi azt az embert, aki kritikát mer megfogalmazni a bevándorlást támogató politikával szemben.
Most a saját bőrén tapasztalhatta ennek az eltörléskultúrának és szájzármódszernek a működését.
A Hertha azzal magyarázta elbocsátását, hogy a Petry által tett kijelentések nem egyeznek a klub értékrendjével, amely aláírója a Sokszínűség Chartájának. „Petry Zsolt munkáját mindig is nagyra értékelték a Hertha BSC-ben az évek során. Azt is tapasztaltuk, hogy nyitott, toleráns és segítőkész. Soha nem viselkedett homofób vagy idegengyűlölő módon" –  mondta Carsten Schmidt vezérigazgató. Petry Zsolt – aki jelenleg munkát keres – egy félbocsánatkéréssel felérő nyilatkozatot tett az elbocsátás után: „Szeretném hangsúlyozni, hogy nem vagyok sem homofób, sem idegengyűlölő. Nagyon sajnálom a bevándorlási politikával kapcsolatos nyilatkozatomat, és elnézést szeretnék kérni mindazoktól az emberektől, akiket ezzel megsértettem. Nagyon szerettem a Hertha BSC-nél dolgozni, és tiszteletben tartom ezt a döntést. Sok sikert kívánok a Hertha BSC-nek a jövőben."