A zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákjai az elmúlt hetekben is megvillogtatták tudásukat, rátermettségüket, hiszen néhányan közülük Temesváron az ötödik alkalommal megtartott Talentum természettudományos és informatikai versenyen szereztek díjat, egy másik csoport pedig néhány nappal korábban a Telekom MTS App Konkurs elnevezésű verseny Podgoricán megtartott döntőjében végzett a három legjobb között.
Szórád Endre, a Talentum versenyt megjárt diákok felkészítő tanára elmondta, hogy a résztvevők két online levelező forduló után juthattak be a temesvári döntőbe.
– Az online fordulókban fizika, kémia, biológia és informatika tantárgyakban kell bizonyítani a tudásukat, és a döntőbe jutottak Temesváron abból a két tantárgyból versenyeznek, amelyekből az online tesztek alapján a legjobban teljesítenek. A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium népes csapattal jutott ki erre az egy héttel ezelőtt megtartott versenyre, tizenegyen szereztek jogot a részvételre, de végül nyolcan mentek, ugyanis a többiek más versenyt választottak arra a hétvégére. A versenyfeladatok megoldásához 3 órát kaptak, és nekik kellett gazdálkodniuk az idővel. Ezúttal emelték a verseny színvonalát, és a romániai minisztérium elismerte megyeközi eurorégiós versenyként, ami fontos a diákok számára, ugyanis értékesek az oklevelek. A Talentum egy nagyon diákbarát verseny, szeretik a tanulók, hiszen főleg a tananyaggal kapcsolatos kérdéseket tartalmazza. A megmérettetésről összesen öt díjjal, elismeréssel tértünk haza, amire nagyon büszkék vagyunk. Bosznai Dávid és Kratok Gyula első helyezést értek el, Nagy Daniella második, Horváth István harmadik helyezett lett, Hugyik Kornél pedig dicséretben részesült.
Kratok Gyula elmondta, hogy ő harmadszor vett részt a versenyen, és számára ez mindig kihívás:
– Tavaly és tavalyelőtt kémiából és informatikából versenyeztem, akkor is helyezett voltam, idén viszont úgy éreztem, hogy az informatika helyett a fizikát választom, és ez nagyon jó döntés volt, mert szerintem a fizika közelebb áll hozzám. Ez számomra egy fontos felismerés volt, mert harmadikos lévén ez útmutatást adhat a továbbtanuláshoz is.
A temesvári versenyt megelőző héten, vagyis február 19-én a bolyais tanulóknak egy csoportja Podgoricán a Telekom MTS számítástechnikai versenyének döntőjén bizonyított, ugyanis a három legjobb csapat között végeztek az általuk kifejlesztett sörkollektorral, aminek jutalmaként áprilisban részt vehetnek Berlinben a legújabb technológiákat bemutató műszaki, informatikai kiállításon és konferenciasorozaton.
Esztelecki Péter, a csapat mentora elmondta, hogy a projektben négy diákjuk vett részt, és, hogy egy sörkollektorhoz készítettek hardvert, ami vezérli a ventilátort, valamint egy weboldalt és egy applikációt is létrehoztak. A kollektor másfél-két éve készült el, és utána fogtak hozzá a számítástechnikai feladatokhoz. Horváth István az applikációt készítette, Barsi Árpád a weboldalt, Hugyik Kornél a hardvert, Acsai Hermina pedig a prezentálást vállalta, ugyanis szerbül kellett bemutatni a projektet:
– Egyetlen magyar csapatként már a verseny selejtező részén való túljutás is nagy eredmény volt, hiszen mintegy harminc csapat prezentálta a projektjét. A selejtezőből összesen öt csapat jutott tovább a podgoricai döntőre, vagyis a balkáni bajnokságra, és ott a három a legjobb között végezni nagy dicsőség számunkra. Az, hogy a három legjobb csapat egyike lettünk, sőt, hogy a mi projektünket tartották mind közül a legjobbnak, és ezt többször is hangsúlyozták, óriási eredmény. Jutalmul április 10-én és 11-én részt vehetünk Berlinben a műszaki és informatikai kiállításon, amit már mindannyian nagyon várunk. Berlinbe utazik velünk természetesen a másik két díjnyertes csapat, a montenegróiak és a boszniaiak is.
Barsi Árpád, a bolyais csapat tagja elmondta, hogy nagy élmény volt a verseny, és nagyon jó volt a szervezés:
– Szeretek versenyre járni, mert tapasztalatot gyűjtünk, kapcsolatokat teremtünk, hiszen ugyanilyen érdeklődési körű diákokkal találkozunk. Az utazás is jó dolog, és nagyon jólesett nekünk, hogy az MTS képviselői mennyire megdicsérték a csapatunkat, azt mondták, nagyon tiszta kód volt, látszott, hogy sok energiát tettünk bele.