2024. szeptember 9., hétfő

Figyelmeztető sztrájkok az iskolákban

Immár a második pedagógus-szakszervezet jelentett be figyelmeztető sztrájkot a jövő hétre: az Oktatásügyben Dolgozók Szerbiai Szakszervezete tegnap közölte, hogy az ország mintegy 600 iskolájában a pedagógusok nem tartják meg az első órát sem a délelőtti, sem a délutáni váltásban.

Fotó: Molnár Edvárd

Fotó: Molnár Edvárd

A minap a Tanügyi Dolgozók Szakszervezeti Uniója jelentette be, hogy jövő csütörtökön mintegy 740 szerbiai iskolában rövidített, 30 perces órákat tartanak. A másik két pedagógus-szakszervezet még nem jelezte figyelemfelkeltő szándékát.

A pedagógusok egyebek között azt szeretnék, ha fizetésük kiegyenlítődne a közszféra többi dolgozójának bérével. Emlékeztettek arra, hogy a bejelentett béremeléssel is csak az országos átlagkereset szintjén lesznek, holott az iskolákban dolgozók 70 százaléka felsőfokú végzettségű. Az oktatási miniszter nem lát okot a figyelmeztető sztrájkra, hisz 6,5 százalékos béremelés vár a pedagógusokra, és úgy gondolja, nem lenne méltányos az azonnali 12 százalékos fizetésnövekedés, bár azt is el fogják érni a következő emelésekkel.