2024. szeptember 9., hétfő

Folytatódik a komplex személyiségfejlesztés

A budapesti Pető András Főiskola és a Magyar Nemzeti Tanács újabb felméréseket és újabb intenzív kurzust szervez a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő gyermekek és felnőttek számára

Újabb állomásához érkezett a budapesti Pető András Főiskola és a Magyar Nemzeti Tanács együttműködése, aminek köszönhetően rövidesen folytatódik a két intézmény azon programja, amelyet a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő vajdasági magyar gyermekek és felnőttek számára hívtak életre, jelentették be csütörtök esti zentai sajtótájékoztatójukon a Pető András Főiskola és a Magyar Nemzeti Tanács illetékesei.

– A Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Stratégiájának kiemelt fontosságú eleme a fejlesztőpedagógiai rendszer kialakítása, aminek hozadékaként a budapesti Pető András Főiskola szakemberei az elmúlt hónapok során térségünkben is igen jelentős tevékenységet fejtettek ki. A tavalyi év decemberében felméréseket szerveztek három helyszínen, Kishegyesen, Szabadkán és Zentán, majd az idei évben egy háromhetes intenzív kurzust is tartottak Zentán a központi idegrendszeri sérülésekkel küzdő vajdasági magyar gyermekek és felnőttek számára. A Magyar Kormány és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával megvalósuló komplex személyiségfejlesztésre irányuló foglalkozássorozatra az érintett szülők és hozzátartozók visszajelzései alapján óriási szükség volt, éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a Magyar Nemzeti Tanácsnak és a Pető András Főiskolának mindenképpen folytatnia kell ezt a programot – magyarázta Perpauer Attila, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának elnöke, aki elmondta, a tervek szerint február végén vagy március elején újabb szűréseket fognak tartani, az újabb intenzív kurzusra pedig várhatóan április végén kerül majd sor.

– A tavaszra tervezett intenzív kurzust szeretnénk kibővíteni annak érdekében, hogy még több jelentkezőt tudjunk fogadni, mint amennyit eddig tudtunk. A főiskola ugyanis engedélyezte, hogy több konduktor jöhessen Vajdaságba, sőt, azt is, hogy esetleg a végzős hallgatóink is itt teljesíthessék a gyakorlatukat, ami által reményeink szerint még több gyermeknek és felnőttnek tudunk majd segíteni, mint eddig. Nagy örömünkre szolgál ugyanakkor az is, hogy azok, akik részt vettek az első intenzív kurzuson, kivétel nélkül szeretnének újra bekapcsolódni a munkába, hiszen ez azt bizonyítja, hogy valamennyien felismerték a Pető-módszer segítségével elérhető fejlesztésben rejlő lehetőségeket. A jövőben szeretnénk megfelelő rendszerességgel visszatérni a helyszínekre, illetve szeretnénk további településekre is eljutni, és ezáltal minél több központi idegrendszeri sérüléssel küzdő személyt bevonni a munkába – hangsúlyozta Csuka Pál, a Pető András Főiskola nemzetközi projektekért felelős vezetője, aki elmondta, a Pető-módszer nagymértékben különbözik a többi terápiás eljárástól, hiszen itt nem csupán a mozgás, a beszéd vagy a szellemi képességek fejlesztésére törekednek a szakemberek, hanem komplex módon próbálják fejleszteni mind a gyermekeket, mind a felnőtteket, majd hozzátette, a foglalkozásokba igyekeznek bevonni a szülőket és a hozzátartozókat is, annak érdekében, hogy a későbbiekben otthoni körülmények között is folytatni tudják a megkezdett fejlesztési folyamatot.

A Magyar Nemzeti Tanács és a Pető András Főiskola illetékesei elmondták, várják az érintettek jelentkezését a felmérésekre és az intenzív kurzusra, amelyekkel kapcsolatban rövidesen bővebb tájékoztatással is szolgálnak a Magyar Nemzeti Tanács honlapján.