2024. szeptember 9., hétfő
ÓBECSE

Szavalóverseny a tolerancia jegyében

A Tolerancia napja alkalmából az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör immár kilencedik alkalommal szavalóversenyt szervezett a Tartományi Oktatási, Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Kisebbségi-Nemzeti Közösségi Titkárság és a budapesti Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, melyen mintegy száz gyermek vett részt. A magyar osztályba járó diákok szerb, míg a szerb tannyelvű osztályba járó iskolások magyarul szavaltak.

– Az óbecsei tanulók mellett Bácsföldvárról, Mileševóról, illetve Szentmihályról és Lukácsfalváról is érkeztek kis szavalók – mondta Nagy Klára, az egyesület szervezőtitkára.

A magyarul szavaló diákokat háromtagú bírálóbizottság hallgatta végig és rangsorolta. A zsűriben Fenyvesi Szilvia, az óbecsei Népkönyvtár munkatársa, Péter Diana, az óbecsei TV munkatársa és Kiss Igor, a Községi Tanács tagja foglalt helyet. Az első osztályosoknál Janković Filip bizonyult a legjobbnak, második lett Tamara Ugarković, míg a harmadik helyet Nevena Dobrički érdemelte ki. Ebben a kategóriában a zsűri különdíjat adott Timofej Bahanjkovnak. A második, harmadik és negyedik osztályosoknál Filip Basarić lett a legjobb, a megosztott második helyen Drobina Lara és Mraović Doroteja végzett, míg a harmadik a bácsföldvári Adrea Lehocki lett. A felsősöknél Janković Stefan kapott első díjat.

A szerbül szavaló diákokat Mitić Tatjana óvónő, igazgatóhelyettes, Bojan Pejović, a Moj Bečej internetes portál munkatársa és Dunja Šormaz okleveles szociológus értékelte. Az I-II. osztályosok közül Szirbik Zalán lett az első Székács Dávid és Fekete Anna előtt. A harmadik osztályosok között Muzslai Ágnes bizonyult a legjobbnak. A második helyen Varró Todor és Kovács Leona osztoztak, míg a harmadik a lukácsfalvi Nagy Bakos Lóránt lett. A IV. osztályosoknál Tallós Kinga lett az első Horvát Zsaklin előtt, míg a megosztott harmadik helyet Pálinkás Róbert és Sárvári Szilárd szerezték meg. A felsősök korosztályában a képzeletbeli dobogó legmagasabb fokára Nagy Noémi és Balog Eléna állhattak. Második lett Károlyi Egon, míg a megosztott harmadik helyen Szabó Beatrix és Bezzeg Réka végzett. Minden szavaló köszönőlevelet kapott, míg a díjazottak ajándékcsomagokkal lettek gazdagabbak.