2024. szeptember 9., hétfő

Csak tábla és kréta?

Meg okostelefon – az alsó osztályokban a tudás átadása csupán ezekkel is megoldható, vallják egyes szakemberek

Az informatika tantárgy kötelezővé tétele is szóba került a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia nemrégiben megtartott fórumán, ahol az általános iskolai reform volt a téma a Politika napilap tudósítása szerint. Többektől is elhangzott, hogy valójában az informatikai oktatás – és egyesek szerint maga az oktatás – akár számítógépek nélkül is elképzelhető, hiszen a diákok zsebében már ott lapul az okostelefon.

– Az alsó osztályokban elég lenne a tábla és a kréta, ugyanis ma már minden információhoz mobiltelefonon keresztül is el lehet jutni – mondta el dr. Filip Marić, a belgrádi Matematikai Kar tanára.

– Gyakran hallani, hogy az informatika alkalmazása elképzelhetetlen számítógépek nélkül, holott ez nem igaz. Az Új-Zélandról indult új trend azt bizonyítja, hogy az alsó osztályokban a tudás átadása lehetséges számítógépek nélkül is – mondta el a fórumon Đorđe M. Kadijević, a Pedagógiai Kutatások Intézetének munkatársa.

Mladen Šarčević oktatási miniszter a Blic napilapnak nyilatkozva az oktatási reform kapcsán elmondta, a minisztérium szándéka szerint a reform a legeldugottabb településeket is érinti.

– Támogatjuk, hogy a reform a legeldugottabb falusi közösségeknél kezdődjön. Minden ezekben a helységekben kezdődik, a felszerelés beszerzésétől kezdve az oktatás digitalizálásáig – nyilatkozta a miniszter.