A nemzet tehetségeiért

A magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Tehetség Program keretében nemrég Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért díjjal tüntette ki dr. Katona Editet, a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium magyar nyelv és irodalomtanárát, valamint Kőrösi Gábort, az intézmény informatikatanárát. A rangos elismerést olyan, a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakembereknek ítélik oda, akik felkarolják, illetve példamutató módon oktatják és nevelik a fiatal tehetségeket.

– Az ember természetesen nem a díjakért dolgozik, mégis megbecsüléssel kell tekintenie arra, ha a közössége díjra érdemesíti, gondolok itt elsősorban azokra a kollégákra, akik ajánlottak bennünket, illetve magára a magyar államra, amely a kitüntetést adományozta, hiszen rendkívül fontos üzenete van annak, hogy ránk, határon túli pedagógusokra is odafigyelnek, és minket is számon tartanak – magyarázza a díj kapcsán lapunknak nyilatkozva dr. Katona Edit, hozzátéve, véleménye szerint a pedagógusi munkához a siker és a kudarc is egyaránt hozzátartozik. – Mindkettő jelzésértékű. Nem hiába szoktam azt mondani, hogy a kudarcban benne van az arc, hiszen az is a mi arcunkat mutatja. A siker ugyanakkor nagyon képlékeny fogalom, ugyanis siker lehet egy díj, amely mögött évek vagy évtizedek munkája áll, ugyanakkor siker lehet egy olyan, kívülről talán jelentéktelennek tűnő eredmény is, mint például az, ha egy műsorban fellép egy olyan diák, aki dadogással küzd, és ezáltal hozzá tudjuk segíteni ahhoz, hogy legyőzze a saját korlátait – fejti ki a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium magyar nyelv és irodalom szakos tanára.

– Ez a díj fontos pozitív visszajelzés számunkra, hiszen tanárokként nem könnyű megbizonyosodnunk arról, hogy valóban jól végezzük-e a munkánkat. Általában kevés visszajelzés érkezik hozzánk, kritika viszont annál több – emeli ki Kőrösi Gábor, aki szerint a Bonis Bona díjban az a legszebb, hogy a kollégák ajánlatára ítélik oda, és ezáltal ők is elismerik a munkájukat. – Úgy gondolom azonban, hogy ez a díj nem kizárólag minket illet, hanem sokkal inkább azt a közösséget, amelynek mi is a tagjai vagyunk, hiszen a tanárok sikereit általában a diákok sikerei alapján mérik, amelyek mindig a közös munka eredményeként születnek meg – fogalmaz a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium informatikatanára.

A két kiváló szakember abban is egyetért, hogy a legfontosabb visszajelzéseket mégis a diákjaik sikerei jelentik számukra, amelyek azonban nem elsősorban a versenyeredményeikben nyilvánulnak meg, hanem sokkal inkább a szakmai és a személyiségfejlődésükben.

– Ha nagy szónokokat szeretnék idézni, akkor azt mondhatnám, az alapelvem az: jót s jól! Persze ez a tantárgy nagyon sok érdekes és érdemes témát kínál, olyanokat, amelyek mindenkit érdekelnek. Jómagam mindig arra törekszem, hogy minél jobban megismerjem a diákjaimat, két hónapig szinte nem is foglalkozom mással, csak azzal, hogy felmérjem a különféle készségeiket, hiszen ez nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a későbbiekben minél sokoldalúbban és hozzájuk minél közelebb álló módon mutathassam be a magyar nyelv és irodalom szépségeit. Nagyon fontosnak tartom az interaktív oktatás módszereinek alkalmazását, amelyek lehetővé teszik, hogy élményszerűvé váljon a tanulási folyamat. Ebben az iskolában a diákok nagy része a nyelvtant is szereti, így azzal is érdemes sokat foglalkoznunk, feltéve persze, ha van rá időnk. Arra azonban, amire az órák keretében nem jut elegendő, az emelt szintű oktatás és a különféle szakkörök keretében jut. Sokféle szakkört vezettem az elmúlt évek során, attól függően, hogy milyen érdeklődési körű diákjaink voltak. Volt, amikor a beszédkészségük, volt, amikor a fogalmazási készségük került előtérbe, de az is előfordult, hogy a vitakészségüket igyekeztünk fejleszteni. A középiskolában a gyerekek nyíltak, őszinték, és ki is mondják, ha valamiről más a véleményük, mint nekem. Ez nagyon sokat segít is abban, hogy belelássunk a gondolkodásmódjukba, illetve ezáltal az életükbe is. Az irodalom ugyanis, bármilyen korszakba is tévedünk, mindig rólunk szól, csupán a mához kell kapcsolnunk. Arra azonban ügyelni kell, hogy mindeközben ne feledkezzünk meg az eredeti műről. Fontosnak tartom az interaktivitást, mégis azt vallom, hogy nem távolodhatunk el teljesen a szövegtől, a műtől vagy a szerzőtől. Olyan szempontból klasszikus tanárnak tartom magam, hogy megkövetelem, hogy a diákok bizonyos szövegeket fejből tudjanak, hiszen honnan ismerhetjük fel például az intertextuális vonatkozásokat, ha nem ismerjük az alapvető műveket. Ehhez nem elég kinyitnunk a Wikipédiát, hanem ismernünk kell a szövegeket is, hiszen csakis így tudunk velük játszani, csakis így tudunk róluk más dolgokra asszociálni – fejti ki dr. Katona Edit, hozzátéve, mivel közte és a diákok között nagy az életkorbeli különbség, nap mint nap oda kell figyelnie arra, hogy mi az, ami érdekli, mi az, ami foglalkoztatja őket, és – ahogyan fogalmaz – ezáltal maga is állandóan tanul tőlük valamit.

– Az elsődleges célunk az erős alapok átadása, úgy érzem azonban, emellett rendkívül fontos feladatunk az is, hogy kinyitogassuk a kapukat a diákok előtt, vagy ha úgy tetszik, kipattintsuk a szikrákat, rámutatva számukra arra, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre egy-egy szakterületen, beleértve a különböző szakmák pozitív és negatív oldalait is, hiszen látniuk kell, hogy ha mondjuk napi nyolc-tíz órában programozni fognak, akkor az milyen következményekkel járhat számukra – szögezi le Kőrösi Gábor, aki szerint a különféle szakkörök kiváló lehetőséget kínálnak arra, hogy a diákjaik betekintést nyerjenek a különféle szakterületek egy-egy ágazatába, beleértve természetesen az informatikát is.

– A mai diákokkal minden bizonnyal jóval nehezebb dolgozni, mint amilyen a korábbi évek, évtizedek diákjaival volt, hiszen interaktivitásra vágynak, amit nekem informatikusként sokkal könnyebb megadnom számukra, mint azoknak a kollégáimnak, akik más tantárgyakat oktatnak, és valószínűleg ez is nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy napjainkban egyre többen választják ezt a hivatást. A legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy eredményesen felkeltsük a diákok érdeklődését egy-egy téma iránt, és sikeresen rávegyük őket arra, hogy tanuljanak. Igaz, hogy a mi intézményünk tehetséggondozó gimnázium, de mi is érezzük azt, hogy évről évre más attitűdökkel rendelkező diákok érkeznek hozzánk, hiszen nemcsak a fiatalok körében, hanem a társadalom egészében is az értékek folyamatos eltolódásának vagyunk tanúi. Ezt többen úgy jellemzik, mint az autóiparban a „just in time”, vagyis úgy, mint „éppen abban az időben”- jelenséget, tehát ha mondunk valamit órán, akkor abban a pillanatban lehet, hogy rákeresnek a Google-ban vagy a YouTube-on, de később más nem feltétlenül érdekli őket. A folytonos figyelemfenntartás éppen ezért minden területen, így az informatika területén is óriási kihívást jelent. Az oktatás egészen biztosan nagy változások előtt áll, még ha ezt a folyamatot ebben a pillanatban nem is látjuk át teljesen. Az, hogy milyen válaszokat adunk, adhatunk majd az előttünk álló kihívásokra, egyelőre a jövő titka – magyarázza a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium informatikatanára, akinek rövid távú célja saját bevallása szerint az, hogy mielőbb befejezze a doktori tanulmányait, amelyek során elsősorban az informatikával és az informatikaoktatással kapcsolatos kutatásokat végez. Hosszabb távon pedig azt szeretné, ha a jövőben is eredményesen fel tudná kelteni a diákok figyelmét az informatika szépségei iránt, és azt láthatná, hogy folyamatosan fejlődnek és haladnak előre, illetve megállják a helyüket az életben.

Dr. Katona Edit szintén kiemelt célkitűzésének tartja, hogy a jövőben is olyan értékeket közvetítsen a diákjai felé, amelyek egész életükön át végigkísérik őket, éppen ezért azt szeretné, ha kialakulna bennük az az igény, hogy mindig becsüljék a nyelvüket, és mindig szívesen olvassanak el egy-egy könyvet, nézzenek meg egy-egy színházi előadást. Ahogyan fogalmaz, a legfőbb célja az, hogy a nyelve, a kultúrája iránt érdeklődő, és azt mindenkor megbecsülő felnőtteket neveljen. Mindemellett szeretne elkészíteni egy pedagógiai témájú összefoglaló munkát is, hiszen – mint mondja – a férjével (Gergely József újságíróval – a szerz. megj.) közösen már jó ideje gondolkodnak egy olyan interdiszciplináris kiadvány létrehozásán, amelyben összegezhetnék a biológia, valamint az irodalom és a nyelvészet oktatása során szerzett tapasztalataikat, és amely a munkásságuk mellett felölelné a közösségi tevékenységeik és az összetartozásuk egyéb megnyilvánulási formáit is.