2024. szeptember 12., csütörtök
ÚJVIDÉKI MŰSZAKI TUDOMÁNYOK KARA

„Váltsák le a dékánt!”

Az újvidéki Műszaki Tudományok Kara hallgatóinak és tanárainak egy része dr. Rade Doroslovački dékán sürgős leváltását követeli, a botrányok miatt, amelyek az utóbbi időben megrázták az említett fakultást. Mint közleményükben olvasható, a dékán a kar alapszabályának megváltoztatását kezdeményezte, amely alapján leválthatatlanná válna. Megszünteti a Kari Tanács hatáskörét, és olyan procedúrát vezet be, hogy kizárólag az Oktatói-Tudományos Tanács javaslatára váltható le, amelynek ő maga az elnöke. Mint a közleményben olvasható, e botrányt megelőzően a Műszaki Tudományok Karának mintegy 7000 hallgatója, tanára követelte a dékán leváltását Ivana Kovačić tanárnő ügye miatt. A közlemény szerint habár Rade Doroslovački azt állította, hogy nem tartozik a hatáskörébe az Ivana Kovačić rendkívüli vagy rendes tanárrá való megválasztására vonatkozó pályázat kiírása, a közvélemény nyomására mégis megtette ezt. A tanárnő érdekében petíciót indító egyetemi hallgató ellen fegyelmi eljárást készítenek elő a karon, már most folynak a megbeszélések, hogy hogyan utasítják majd el Kovačić tanárnő pályázatát, áll a közleményben.

E felsőoktatási intézmény – 1000 alkalmazottjával és 11 000 hallgatójával – megérdemli, hogy a Kari Tanács sürgősen üljön össze és váltsa le az önkényeskedő dékánt, írják. A közlemény szerzői szerint büntetőjogi eljárást kellene kezdeményezni ellene a hivatali helyzetével való visszaélés és egyéb okok miatt.