2024. szeptember 11., szerda

Japán ösztöndíj egyetemistáknak

A Japan Tobacco International és Japán szerbiai nagykövetsége által kiírt Szakura-ösztöndíjra október 20-ig pályázhatnak mindazok az egyetemisták és állandó munkahellyel nem rendelkező kutatók, akik a távol-keleti ország nyelvét, irodalmát, kultúráját, társadalmát, a különböző tudományágakban elért eredményeit, illetve gazdaságát szeretnék tanulmányozni.

A pályázatot negyedszer írtuk ki mindazon kíváncsi fiatalok számára, akik minél jobban szeretnék megismerni a felkelő nap országát, ezzel is hozzájárulva a két ország kölcsönös megértéséheznyilatkozta a pályázat kapcsán Chris Woods alelnök, a JTI nyugat-balkáni kirendeltségének vezérigazgatója.

Az ösztöndíjra a www.sakurastipendije.rs. internetes oldalon található kérdőív kitöltésével lehet jelentkezni, ugyanitt fel kell tüntetni azt is, hogy milyen témát szeretne feldolgozni a pályázó. A bírálóbizottság november 10-ig öt jelöltet választ ki a kérelmezők közül, akiknek 2015. július elsejéig kell elkészíteni a tanulmányukat.

Az ösztöndíjat egyébként a távol-keleti ország nemzeti jelképének is tekinthető japán cseresznyéről nevezték el, amely egyben a szerencse és a tekintély szimbóluma a távoli országban.