Az iskolaépület, a falu szívében (Diósi Árpád felvétele)
Sokféleképpen lehet tenni egy faluért, nemzetért, úgy is, ha a közösséggel együtt dolgozol, meg úgy is, ha elmész, és a távolból segítesz – vallja Ripli Littvay Katalin nyugalmazott tanítónő. Ő maradt szülőfalujában, Nemesmiliticsen, és ott próbált tenni valamit a faluért, az ott élő emberekért.
– Tanítónő voltam, két éve mentem nyugdíjba. Itt születtem, minden ősöm militicsi. Sokáig el akartam innen menni, és akkor jöttem rá, mennyire militicsi vagyok, amikor a délszláv háború alatt úgy nézett ki, hogy valóban el kell mennünk. Emlékszem, a templomban voltam, és rájöttem, engem olyan kötelék köt ide, hogy nem tudok elmenni innen, és itt maradtam.
Saját elmondása szerint Katalin harmincöt évig tevékenyen részt vett a művelődési egyesület munkájában, tulajdonképpen ő volt a megalapítója. Ez idő alatt a színjátszó csoportnak a rendezőjeként dolgozott, az iskolában is a színjátszó csoportot vezette.
Kérdésemre, hogyan látja ma az oktatás helyzetét a faluban, a következőt válaszolta:
– A hatvanas években, amikor én jártam iskolába, negyven magyar gyerek volt egy osztályban. Amikor negyven évvel ezelőtt elkezdtem dolgozni, huszonkét magyar diákom volt. Két évvel ezelőtt úgy mentem el nyugdíjba, hogy négy magyar diákom lett. Ötven év alatt tehát a negyven magyar elsősből négy maradt. Nagyon harcoltunk, hogy ne vonják össze a tagozatot. Most szerencsére nincs ilyen drasztikus létszámcsökkenés, az idén nyolc magyar elsősünk van, jövőre pedig tizenegy lesz, ami itt Zombor környékén nagyon jónak számít, hiszen Zomborban jövőre, úgy néz ki, egy elsős sem lesz.
Az említett harccal kapcsolatban elmondta, hogy adott évben augusztus 31-én telefonon értesítették őket a minisztériumból, hogy szeptember elsején összevonják a tagozatot.
– Ha nem állunk ki, meg is teszik – mondja Katalin. – Azt mondták, menjek nyugdíjba, és minden meg lesz oldva. Hát nem megyek el nyugdíjba, mondtam, és nem fogjuk összevonni a tagozatot!
Öt évig remélhetőleg nem lesz hasonló gond a faluban. A minimum öt elsős magyar gyerek minden évben meglesz, és lehet majd külön magyar osztályt nyitni, ameddig hajlandóak ezt az ötös létszámú osztályokat finanszírozni.
A népszámlálási adatok szerint a faluban többségében magyarok élnek, de, ahogyan Katalin mondja, azok zömében a középkorosztályhoz és az idősekhez tartoznak.
– Volt olyan év, hogy háromszor több volt az iskolában a szerb, horvát gyerekek száma, mint a magyaroké. Viszont náluk is csökkent a gyerekek száma, jövőre például csak tizennégy gyerek indul elsőbe szerb tagozaton, és, mint mondtam, tizenegy magyar elsős lesz.
Beszélgetésünk folytatásában az elvándorlásról érdeklődöm, mennyire érinti ez a jelenség a falut. Katalin rezignáltan mondja, hogy sokan elmennek, többnyire magyarok, de mennek a horvátok, bunyevácok is.
– Óriási probléma lesz ebből. A gyerekek elmennek, az unokák elmennek, a házakat eladják, sok idős házaspár marad itt. Első hullámban tömegesen mentek Magyarországra, de most már Ausztria, Németország a cél. Az én gyerekeim is elmentek, pedig itt akartak maradni. Azok maradnak itt, akiknek földjeik vannak, mert a föld azért még mindig egy erős kötődést jelent.
Milyen következményeket von maga után az elvándorlás? – kérdezem.
– Az elvándorlás mindenre kihat, például a művelődési életre, ha összesen 20-25 felsős (ötödikestől nyolcadikosig) gyerek van a faluban, nagyon nehéz egy lelkes csapatot verbuválni színjátszáshoz. Nem hiszem, hogy azok, akik elmentek, visszajönnek már, esetleg egyszer, majd, ha nyugdíjasok lesznek. De ez sem valószínű. Osztálytalálkozókon szoktam találkozni velük, azt mondják, nagyon nehéz volt elmenniük, mert pontosan tudják, hogy a gyerekeik már ott fognak iskolába járni, és ezek a gyerekek nem fognak már visszajönni, és ők sem fognak már visszajönni, mert majd sajnálják otthagyni gyerekeiket.
A jövőképpel kapcsolatban szilárd meglátása van a nyugalmazott tanítónőnek.
– Ha az itt élő magyarok képesek lesznek harcolni és kiállni, akkor van remény. Abban a pillanatban, amikor azt mondják, nem érdemes, akkor készek vagyunk – mondja Katalin, és még hozzáteszi: – Nem az a probléma Nemesmiliticsen, hogy sok a vegyes házasság, és hogy a magyar szülők szerbül taníttatják gyerekeiket. Nagyon ritka, hogy két magyar szülő szerb osztályba íratja a gyerekét. Itt az a probléma, hogy nincs gyerek!
