Učim + Znam = Vredim (Tanulok + Tudok = Érték vagyok) elnevezéssel indított programot Újvidék társadalmi felelősségvállalást népszerűsítő egyesülete, a városvezetés és a tartományi tudományügyi és technológiai fejlesztésügyi titkárság. Az elképzelés keretein belül a székváros legszorgalmasabb és legtehetségesebb diákjainak fényképeit városszerte óriás-hirdetőtáblákra helyezték.
A program célja a legjobb tanulók promóciója, valamint, hogy ösztönzőleg hassanak ezáltal a társadalomra, szorgalmas nebulókat lehetséges motivációként bemutatni.
Maga az elgondolás és az üzenet üdvözlendő. Egyrészt, a program kiötlői jó példát mutathatnak fel a polgároknak, sőt a többi diáknak, akik – ha nem is tudatosan – talán majd egy picivel többet melegítik a széket a diáktársaik láttán, másrészt pedig, némiképp javít a város összképén is, hiszen szorgos gyermekek mosolyognak vissza a plakátokról, nem pedig lengén öltözött esztrádművésznők, akik a hatalmas pénztelenség ellenére is luxusautókról, méregdrága ékszerekről, karórákról és olyan szerelemről énekelnek, amelyet még véletlenül sem a dagadó pénztárcák indukálnak.
A hír és a mosolygó diákokról készült képek a világhálót és a nagyobb szerbiai hírportálokat is gyorsan bejárták. Elmondhatjuk, nem is Szerbiában élnénk, ha rögtön nem találna ellenlábasokra a program. A hírre reagálok között több szülő is azt kifogásolta, hogy a gyerekek képeit hatalmas hirdetőkre függesztik ki a városatyák. „Az én gyerekemet ne mutogassák a hirdetőoszlopokon” – olvasható egy nagy horderejű hozzászólásban. Az azonban nem probléma, hogy sok szülő szinte minden három órában feltölt egy képet a közösségi oldalakra gyermekeiről, legyen szó éppen a reggeliről, vacsoráról, vagy zoknicseréről. Persze, mindenkinek szíve joga azt feltölteni amit akar, de ha már itt tartunk, az internetes képekkel egy-egy rosszakaró több bosszankodást is okozhat a szülőnek, ha akar. Egy reklámoszlopon pedig azért szerepel a gyermeke képe, mert a legjobbak közé tartozik egy több százezres városban…
A hozzászólók között egy pedagógus is negatívan viszonyult a kezdeményezéshez. Szerinte egy ilyen program csak csökkenti az „átlagos” diákok versenyszellemét, még jobban elkülöníti a csodagyerekeket a társaiktól, valamint az iskolákat is egy valóságshow-szerű prizmán keresztül mutatja be a társadalomnak. Ugyanez a pedagógus-szülő-tanító hozzászóló arra is rámutatott, hogy egyes diákok azért szerepelnek sikeresen, mert protekcióval rendelkeznek, magolnak, míg mások csak azért kapnak jó jegyeket, mert kevesen teljesítenek jól az osztályban és le kell venni a kritériumokat.
Az utóbbi kommentáló talán az átlagos szerbiai hozzáállást tipizálja egy picit. Azt, amikor az illetékesek a ház bútorzatának elrendezése miatt vesznek össze, holott még az alapokat sem rakták le. Szó se róla, van igazság abban, hogy a legjobbakat talán emiatt „kinézik” a többiek, hogy a gyengébb nebulók talán még inkább el fognak csüggedni, viszont ahhoz, hogy rendezettebb legyen az általános- és középiskolákban a helyzet, talán az oktatási rendszer reformálásával kéne kezdeni, nem pedig a – sok esetben – keményen dolgozó, vagy pedig tehetséges diákoknak okkal kijáró elismerés szőnyeg alá söprésével. A legtöbb esetben ugyanis ezek a diákok valóban időt fektettek abba, hogy egy-egy tartományi, országos vagy nemzetközi versenyen sikereket érjenek el, ezeket pedig el kell ismerni (mert valljuk be, ha itt maradnak, felnőttkorban már nem biztos hogy tehetségükhöz vagy kemény munkájukhoz mérten fognak érvényesülni – legalább most legyen sikerélményük).
Az oktatásügyi rendszer korszerűsítéséről pedig már többen is beszéltek. A kormánybéli szakemberek mellett a Mensa nemzetközi egyesület (amely a magas intelligenciájú személyeket tömöríti), valamint a Vajdasági Munkaadók Uniója is megemlítették a jelenlegi oktatási rendszer problémásságát. A Mensa szerint a jelenlegi iskolaprogram nem fejleszti a problémamegoldási-készséget, csupán kézenfekvő, bemagolható válaszokat vár a diákoktól. A munkaadók is hasonló véleményen vannak, szerintük a középiskolai, de még néha a felsőoktatási képzések sem nyújtanak a diákoknak elég gyakorlati tudást, így szakmájukat gyakorlatilag újra kell, hogy tanulják, amint munkába állnak.
Az internetes szócsatában érvek és ellenérvek hangzottak el az elgondolással kapcsolatban. Mégis, többen is úgy gondolták (e sorok írójával együtt), hogy inkább sikeres diákok képei mosolyogjanak hirdetőoszlopokról, az újságokból és a tévéből, mintsem megboldogult háborús bűnösök adócsalás miatt elítélt, „nemzetanya” feleségei, vagy bűnöző-harcművész-festőművész-életművész celebek. Az utóbbi például (Kristijan Golubović) egy valóságshow-ban meg is jegyezte, amikor egy volt rendőrnek fényezte önmagát hogy: „Imam puno inteligenta”.
Az ő életútja és megnyilvánulásai követendő példák?
