2024. szeptember 9., hétfő

Indul-e a VMSZ a belgrádi választáson?

Hat éve működik és már öt községi szervezetet alapított a párt fővárosban működő szervezete

– Négy évvel ezelőtt a VMSZ önállóan vett részt a belgrádi helyhatósági választáson, hogy megmutassuk, hogy szándékaink tiszták. Négy év után újra átgondoljuk, felnőttünk-e ahhoz, hogy választások előtti együttműködésről beszélhessünk, természetesen a Szerb Haladó Párttal. Ezeket a tárgyalásokat azonban nem a nyilvánosság előtt fogjuk lefolytatni, és nem is a médiumok előtt, különösen nem azt megelőzően, hogy a politikai partnereinkkel egy asztalhoz ültünk volna – emelte ki Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője Belgrádban, a párt fővárosi szervezetének ünnepségén, válaszolva arra a kérdésre, hogy a VMSZ indul-e márciusban a belgrádi helyhatósági választáson.

A belgrádi városi szervezet a VMSZ egyedüli olyan szervezete, amely Vajdaság területén kívül működik. Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi városi szervezetének elnöke rámutatott, alapvető küldetésüknek a szerb–magyar kapcsolatok népszerűsítését tekintik, így rendezvényeiket is ebben a szellemben szervezik meg. Nem a politikai rendezvények szervezése az elsődleges cél, hanem a kultúra, a történelem és az egészségügyi témák is fontosak a számukra. Emellett több ízben kirándulást tettek Magyarországra is. Az elmúlt hat évben több mint 80 rendezvényt tudnak a hátuk mögött, és 5 községi szervezetet alapítottak Belgrádban.

Pásztor Bálint köszöntve a VMSZ belgrádi városi szervezetének tagjait elmondta, mint minden politikai pártnak, a Vajdasági Magyar Szövetségnek is az a célja, hogy mandátumokhoz jusson a helyi közösségekben, községekben, városi önkormányzatokban, valamint tartományi és országos szinten. De – mint már bebizonyosodott – Belgrádban nem ez a legfontosabb, hanem a szerb–magyar kapcsolatok népszerűsítése, illetve hogy ne csak a parlamentben és a minisztériumokban hallassák a hangjukat, hanem a főváros más helyein is, ahol az aktuális helyi témák a fontosak. Rámutatott, hosszú utat tett meg ez a szervezet, ma azonban a párt legaktívabb szervezeteinek egyike.

A rendezvényen jelen volt Slavko Gak is, a Szerb Haladó Párt főbizottságának tagja.