2024. szeptember 12., csütörtök

Az usztasa felkiáltás okoz újabb ellentéteket

Ivica Dačić szerint világos, hogy az usztasa NDH-t próbálják rehabilitálni Horvátországban

Még ha Európa hallgat is, Szerbia nem maradhat csendben akkor, amikor a fasizmust és az usztasa Független Horvát Államot (NDH) rehabilitálják, jelentette ki Ivica Dačić ügyvezető kormányfő-helyettes és külügyminiszter. Azzal a Horvátországban zajló vitával kapcsolatban, melynek célja jogilag meghatározni, hogyan lehetne ma is használni az ismert usztasa köszöntést, a „Za dom spremni!”, vagyis a „Hazáért rendületlenül!” üdvözlést, Dačić kifejtette, teljesen világossá vált, hogy ez a szomszédos állam, az Európai Unió tagjaként, az usztasa fasiszta Független Horvát Államot kívánja voltaképpen rehabilitálni.

– Horvátországnak, természetesen, jogában áll megválasztania az utat, amelyen haladni kíván. Nincs azonban joga arra, hogy rehabilitálja a szerbek, zsidók, romák ellen elkövetett bűntetteket, s ezért Szerbia nem fog hallgatni. Horvátországban a napokban arról folyik vita, hogyan kellene jogilag rendezni az usztasa üdvözlést, természetesen azzal a céllal, hogy ismét lehetővé tegyék annak használatát. Gondolják csak el, mi történne Németországban, ha valaki a náci jelképek visszaállításával próbálkozna, miközben a „Sieg Heil” köszöntésért már börtön jár – ismertette álláspontját a szerb diplomácia vezetője.

Mint ismeretes, a Vihar évfordulóján történt visszaélések, a szerb zászló felgyújtása és az usztasa kiáltásokkal lezajlott knini menetelés még inkább kiélezte a Szerbia és Horvátország közötti egyébként is megromlott kapcsolatokat. A diplomáciai háború akkor vette kezdetét, amikor Zágráb eltörölte az Alojzije Stepinac horvát katolikus bíboros ellen kimondott, háborús bűnökről szóló ítéletet, Szerbia ugyanis bűnösnek tartja a bíborost a Független Horvát Államban (NDH) folytatott szerbellenes tevékenységek miatt. A nézőpontok eltérése tiltakozó jegyzékek sorozatát eredményezte.