A mögöttünk álló elnökválasztás kapcsán leggyakrabban felmerülő kérdés nem az volt, hogy ki nyer, hanem az, hogy melyik fordulóban. Mint ahogyan azt a választás előtti felmérések sorra jelezték, a kormánykoalíció jelöltje fölényesen győzött már az első körben, de ez nem jelenti azt, hogy az ellenjelöltek búcsút inthetnek a politikának. Sokan ugyanis eredménynek tekintik, hogy egy korábbi ombudsman vagy egy viccpárt jelöltje tíz százalék feletti, illetve azt megközelítő eredményt tudott elérni. Mihal Ramacs politikai elemzőt a választás kapcsán először arról kérdeztük, hogy sikerült-e a jelölteknek megfelelően motiválniuk a választópolgárokat a voksolásra.
– Az emberek nagy része biztos volt abban, hogy Vučić fog nyerni, mások nem tudtak kire szavazni, mert nem találtak megfelelő jelöltet a kínálatban, egy harmadik kategória pedig azok az elégedetlen polgárok, akik nem is gondolkodtak azon, hogy szavazzanak-e. Az elmondottak következménye az, hogy végül a szokásos, nem túl magas részvételi arány alakult ki.
■ A jelenlegi miniszterelnök győzelme a kormánykoalíció politikájának a támogatását jelenti-e a szavazók részéről?
– Ha a százalékarányokat vesszük figyelembe, valóban nagy győzelemről beszélhetünk, összevetve a második vagy a harmadik helyezett eredményeivel. A számok már nem ennyire kecsegtetőek, mert eléggé elmaradnak a kétmillió szavazat mögött, amiről a győztes a választás éjszakáján beszélt. Vitathatatlan azonban, hogy Vučićnak nagy szavazótábora van, mindössze néhány község létezik, ahol nem ő győzedelmeskedett. Ez annak is tulajdonítható, hogy nem volt egyetlen erős ellenjelöltje sem, volt egy viszonylag erős ellenjelölt Janković személyében és még egy Luka Maksimović személyében, a többieket aligha mondhatjuk jelentősnek. Mivel a győztes a kormánykoalíciót testesíti meg, annak támogatásaként is értelmezhető a győzelem.
Ramacs: A nyugati államok nem támogatnák, hogy lépten-nyomon választások legyenek Szerbiában
■ Változott volna-e valami, ha esetleg egy jelölttel indul az ellenzék?
– Szerbiában jelenleg nem létezik kiforrott ellenzék, az ellenzék nagyon gyenge. Ez vonatkozik a Vučićtól jobbra, balra, de a középen elhelyezkedő ellenzékre is. Janković és Maksimović szavazatait nem lehet egyértelműen ellenzéki szavazatként értelmezni, egyelőre egyiküknek sincs pártja. Ellenzékiek, de nem ellenzéki pártok jelöltjei. Bennük az emberek esélyesebb ellenjelöltet láttak, mint a pártok elnökeiben, tagjaiban, ez is sokat mond az ellenzékről. A szerb ellenzéknek még ki kell alakulnia.
■ Hogyan értelmezi Luka Maksimović tíz százalékot megközelítő sikerét?
– A szavazók egy része osztozik vele abban a véleményben, hogy Szerbiában ma már nem lehet komolyan politikáról vitatkozni. A politikai harcnak része lehet egy ideig ez is, de hosszabb távon nem működhet, hiszen nem áll mögötte komoly program és célkitűzés. Egészséges megnyilvánulásnak számít a gúnyolódás is, mely a hatalmat és az ellenzéket egyaránt célba vette. Ha az ellenzék normális programmal rendelkezne, Luka Maksimović nem jelent volna meg.
■ Kinek a szavazataira számított Janković és Jeremić?
– Jeremić ugyanannak a szavazóbázisnak a szimpátiáját kísérelte meg elnyerni, amelynek a voksaiban Vučić vagy Šešelj reménykedett. Nem a polgári európai opció jelöltje, hanem egy jobboldali nacionalista Szerbiáé. Ezek a polgárok azonban már elkötelezték magukat a másik jelöltek mellett. Janković olyan értékek visszaállítását kínálta fel, amelyek annak idején az ellenzéket egyesítették a Milošević elleni harcban. Nem voltak nagy ígéretek, nem is lehettek, hiszen nem egy párt nevében beszélt. Sikerét nem lehet elvitatni, nem sokat szerepelt a kampányban, lefogadom, hogy a szavazók 60 százaléka akkor hallott róla először, amikor kezébe vette a szavazólapot.
■ Mindezt figyelembe véve milyenek az esélyei új politikai pártok megjelenésének?
– A szerb politikai színtér dinamikus, mindig is az volt. Eltűnt a Szerbiai Demokrata Párt, mely hatalmas tagsággal rendelkezett. Majdnem szétolvadt a Demokrata Párt is. A parlamenti küszöb alatt van ma a nemrég még oly népszerű Szerb Radikális Párt is. Ahogyan tűnnek el a pártok, úgy alakulhatnak újak is. Az SZDP is annak idején pár hónap alatt kapott százezer új párttagot. Azok sem új emberek és eszmeharcosok voltak, hanem olyanok, akik érdekből közelebb akartak kerülni a hatalomhoz. Új párt létrejötte ma sincs kizárva, de ennek akkor lenne értelme, ha komoly program állna mögötte, s össze tudná fogni a fiatalokat, akik napok óta tüntetnek, ahhoz ugyanis nem fér kétség, hogy ezt egy jobb élet reményében teszik. Fél év alatt létrejöhet egy 500 ezer tagot számláló országos politikai szervezet.
■ Figyelembe véve ezt a féléves időtartamot, okosabb lenne-e vajon a hatalom részéről most kiírni a választásokat júniusra–júliusra, ahogyan arról a belgrádi sajtó már cikkezik, hogy ez ismét felkészületlenül érje az ellenzéket?
– A hatalom akkor dönt a választások mellett, ha meg van róla győződve, hogy nyerhet. A tüntető fiatalok elfogadnák a voksolás kiírását. Ha viszont folyton választások lesznek, akkor egy új orosz helyzetet teremtünk Szerbiában: egyik választás a másik után, ugyanazzal a győztessel. A politológia ismeri a választásos diktatúra fogalmát is, de a nyugati államoknak bizonyára nem lenne ínyére egy ilyen szerb forgatókönyv.
