2024. augusztus 25., vasárnap

Támogatják a reformokat és az európai közeledést

A helyi idő szerint csütörtök délután tartott megbeszélésekkel véget ért a szerb kormányfő háromnapos amerikai útja

Csütörtökön fejezte be háromnapos egyesült államokbeli látogatását Aleksandar Vučić szerb kormányfő, melynek során amerikai tisztségviselőkkel, nagy vállalatok vezetőivel tárgyalt a bilaterális kapcsolatok fejlesztéséről, gazdasági együttműködésről és Washington támogatásáról Szerbia európai uniós csatlakozását illetően. A hazai idő szerint kedd este megtartott találkozók egyikén a miniszterelnököt Susan Rice, az USA államfőjének nemzetbiztonsági tanácsadója fogadta. Mint arról a kormányfő beszámolt, a beszélgetés során megerősítették: az USA támogatja Szerbiát és nagyra értékeli az elindított gazdasági reformokat. Rice támogatta a csatlakozási tárgyalások első fejezeteinek mielőbbi megnyitását is. Minden könnyebb, amikor egy állam maga mögött tudja az USA jó szándékát – értékelte a találkozót követően Vučić.

– Tartalmas és felelősségteljes beszélgetés áll mögöttünk, melynek témája Szerbia jövője és európai útja volt. Rice asszony meglehetősen nagyra tartja azokat a gazdasági és politikai reformokat, amelyeket Szerbia az eddigiekben foganatosított, továbbá hazánk azon törekvését, hogy mindenáron megőrizze az országon belüli és az egész régiót érintő politikai stabilitást – fogalmazott a közszolgálati televíziónak adott nyilatkozatában, melyben elégedettségének adott hangot az eddigiekben folytatott beszélgetésekkel kapcsolatban.

A találkozó után megtartott sajtótájékoztatón a kormányfő arról beszélt, Szerbiának szavatolnia kell a különböző forrásokból történő földgázellátást. Mint mondta, miniszterelnökként arról is gondoskodnia kell, hogy 2019-ben vagy 2020-ban is legyen elegendő földgáz az országban, ezért tartja fontosnak, hogy az Egyesült Államokban is beszéljen erről a kérdésről a szakértőkkel.

John McCain szenátorral is tárgyalt, aki jelenleg a fegyveres erőkkel foglalkozó bizottság munkáját vezeti. Az Amerika Hangja sajtószolgálatának beszámolója szerint mindketten rendkívül elégedettek voltak a találkozóval, McCain is a teljes támogatásáról biztosította Szerbiát és annak kormányát a megkezdett reformokban és az európai csatlakozási folyamatban. Vučić a NATO parlamentáris közgyűlését vezető Michael Turnerrel is eszmecserét folytatott. A kongresszus tagja elmondta: Szerbiára az USA baráti államként tekint, országunk bátor lépéseket tett a regionális kapcsolatok előbbre vitele terén.

A kormányfő beszámolója szerint látogatásának legvégén Victoria Nuland európai és eurázsiai kérdésekkel megbízott helyettes államtitkárral találkozik majd, de Johannes Hahn uniós bővítési biztossal is valószínűleg lesz alkalma beszélgetni, mivel a biztos is Washingtonban tartózkodik jelenleg. Eliot Engellel, az USA kongresszusának tagjával is szeretne beszélgetni, aki az albán érdekek legnagyobb lobbizójának számít a kongresszusban a kormányfő elmondása szerint. Arra emlékeztetett, hogy Joseph Biden alelnökkel is kilátásba helyeztek egy találkozót a korábbiakban, a Biden családját ért tragédia miatt azonban a politikus nem tartózkodik a Fehér Házban. A kormányfő azt mondta, nem kizárt, hogy a szerbiai küldöttség Delaware-be látogat, hogy részvétét nyilvánítsa az alelnök családjának, aki a fiát veszítette el pár nappal ezelőtt.

Mint ismeretes, az eddigi találkozók alkalmával Vučić a Microsoft, a General Electric, az NCR és a Freeport vállalatok képviselőivel is tárgyalt.

A Szerbiai Államalkotó Mozgalom csütörtökön kiadott közleményében egyébként „több mint szerénynek” nevezte azon politikusok listáját, akik fogadni készek a szerb kormányfőt Washingtonban. A mozgalom úgy értékelte, hogy mivel a kormány egyébként is végrehajtja a nyugati nagyhatalmak minden parancsát, az USA nem tartotta fontosnak magasabb színvonalra emelni a találkozókat. Ide vezet az euroatlanti integrációk politikájának majmolása – állapítja meg a jobboldali mozgalom.