Néhány nap távlatából még inkább átérzem a srebrenicai genocídium 20. évfordulóján, a megemlékezésen, a 136 nemrég azonosított áldozat temetésén, a Potočariban elhangzottakat. A külföldi és a hazai világi és egyházi méltóságok a megbékéléshez vezető utak fontosságát emelték ki valamennyien. Az igaz és őszinte szembenézést a történtekkel, a felelősség vállalását mint a bocsánatkérés, a megbékélés előfeltételeiként szorgalmazták.
A megemlékezésen 136 nemrég azonosított áldozatot temettek el (Fotó: Stanyó Tóth Gizella)
Az idei elpolitizált, már-már kegyeletet, az áldozatok emlékét sértő megemlékezés után úgy érzem jelképesen: elérkezett ennek az utolsó órája. Meg is jegyezték a belgrádi Nők Feketében, valamint a Srebrenicai és a Žepai Anyák (Majke enklava Srebrenice i Žepe) szervezetek vezetői, hogy nemcsak a szerbiai kormányfőt, Aleksandar Vučićot ért verbális és tényleges támadás árnyékolta be a megemlékezést, hanem mindaz, ami előtte történt, s ami utána történhet, ha nem a józan ész vezérli a hatalmon levőket Bosznia-Hercegovinában, Szerbiában, az EU-ban, illetve a világban.
A feszültség érezhető volt már pénteken este Belgrádban. A Nők Feketében polgári tömörülés szervezésében megtartott, a srebrenicai genocídiumért felelősségvállalást követelő egyórás performanszon. Noha a belügyi szervek szombatra, július 11-re betiltottak minden Srebrenicával kapcsolatos rendezvényt, ha nem is az eredeti elképzelés szerint, mégis megtartották a civil szervezetek a gyertyagyújtást a városi szkupstina és az elnökség épülete között. A Hétezer gyertya akciót Dušan Mašić újságíró kezdeményezte. A rendőrök kezdetben saját felelősségükre engedélyezték a gyertyák meggyújtását és az áldozatok számára utaló téglányi lapocskák kirakását, mivel a szélsőjobboldali szervezetek képviselői is jelen voltak. De amikor Miljan Damjanović a maroknyi gyertyagyújtó közé rontott, közbeavatkoztak.
A Nők Feketében szervezésében éjfél után két autóbusznyian indultunk a srebrenicai megemlékezésre Potočariba. Velünk utaztak a külföldi, a nemzetközi emberi jogi és női szervezeteinek képviselői, küldöttségei. Először történt meg, hogy a rendőri kíséretben mentünk egészen a határig. Itt alapos ellenőrzésben volt részünk, főleg a Bosznia-Hercegovinába, illetve a boszniai Szerb Köztársaságba lépéskor.
A képen látható transzparenssel várták a szerb kormányfőt (Fotó: Stanyó Tóth Gizella)
Potočariban, az emlékhelyen, az emléktemetőben csak a meghatározott helyeken, főleg a sírok, a sírhelyek mellett lehettek a családtagok, a hozzátartozók, s mindazok, akik a srebrenicai bűntény 20. évfordulójára érkeztek. A Nők Feketében szervezésében megtartott Béke Kerékpártúra résztvevőivel (a Srebrenicáról menekülők útján) együtt csaknem 150-en voltunk jelen a kegyeletadáson. Bennünket is csak kisebb csoportokban engedtek be az emlékhelyre. Nem kis meglepetésünkre nem ott állhattunk, ahol minden évben, ahol a világi és egyházi méltóságok elhaladnak, hanem kissé távolabb, nem annyira szembetűnő helyen. „Meglepetésként” hatott az is, hogy ezúttal nem az emléktemető fő részén tartják a kegyeletadás hivatalos részét, hanem az emlékhely, a volt akkumulátorgyár egyik csarnokában, elkülönítve a megkínzottak, a meggyilkoltak hozzátartozóitól, így pontosan nem tudhattuk, hogyan történt Vučić miniszterelnök megtámadása. A Srebrenicai és Žepai Anyák egyesület vezetőitől úgy tudjuk, hogy egy cipőt dobtak Vučić fejéhez, ekkor találták el szemüvegét. A nyomozás eredményét is várják. Munira Subašić elnök asszony nekünk is azt mondta: „Nem Vučićot érte támadás, hanem bennünket; méltóságunkat, az áldozatok emlékét. A támadók között nem lehettek olyanok, akik együtt éreznének áldozatokkal, velünk, hozzátartozókkal. Sajnos, ennek súlyos következményei lehetnek mindannyiunkra nézve.” Az is kérdés, hogy miért kellett a néptől külön választva tartani a megemlékezést. Ez mindinkább arra enged következtetni, hogy elpolitizálják a srebrenicai bűntényt, a genocídiumot, az áldozatok emlékét, nyilatkozta Staša Zajović, a Nők Feketében főkoordinátora.
Az egész régió tartós békéjének szempontjából a kommemoráción elhangzottakat is több szempontból kell mérlegelni. A megemlékezők kiemelték ugyan valamennyien, népirtás volt a muzulmánokon elkövetett bűntény, amely nem maradhat büntetlenül, és amelyet nem lehet elfelejteni, de azt is hangsúlyozni kell, hogy ne ismétlődhessen meg. A szervezőbizottság és Srebrenica község elnöke, Ćamil Duraković a kommemorációt megnyitó beszédében az oktatást, a békére való nevelést a megbékélés alapfeltételének nevezte. Mély benyomást tett a jelenlévőkre, és az emléktemetőben lévőkre (akik a kivetítőn kísérhették) Bill Clinton volt amerikai elnök (aki Madeleine Albright volt külügyminiszter kíséretében érkezett) beszéde. Bátor tettnek nevezte Aleksandar Vučić megjelenését, mert Szerbia hivatalos szerveivel együtt kell rendezni a régió békéjét. Valentin Inzko Bosznia-Hercegovina ENSZ főmegbízottja szerint 20 év kevés a megbékéléshez, de a folyamatban lévő emberjogi, kulturális rendezvények eredményei biztatóak. Serge Brammertz, a Hágai Törvényszék főügyésze megismételte, hogy genocídium volt, és előre eltervezett a bűntény Srebrenicán. Bert Koenders, Hollandia külügyminisztere (a holland küldöttséget is elmarasztaló ováció fogadta) szerint Európa II. világháború utáni történelmének a legsötétebb foltja a Srebrenicán elkövetett genocídium. Az áldozatokra való emlékezés örökösen lekötelezi az újabb nemzedékeket, mondta Kolinda Grabar-Kitanović, Horvátország elnök asszonya. Az igazsággal való szembenézés szavatolja szerinte a megbékélést. Borut Pahor, Szlovénia elnöke a múltban történtekről úgy beszélt, mint amit nem lehet megváltoztatni, de amelyet manipulálni, elhallgatni, vagy elferdíteni sem szabad. A jövő a térség országaiban két dolgot követel: megbékélést és megbocsátást.
Számos kérdés azonban továbbra is nyitott maradt a megemlékezés után. Hogyan a megbékélésig, a megbocsátásig, amikor az egész kommemoráció és a temetés alatt egy magát anti-Daytonnak nevező csoport időről időre többméteres óriás transzparenst húzott ki, amely utal a Vučićnak tulajdonított egykori kijelentésre: „Za jednog Srbina ubićemo 100 Muslimana” („Egy szerbért száz muzulmánt ölünk meg”). A hivatalos biztonsági szervek ezt nem távolították el, és jól látható volt szinte az egész emléktemetőben.
