2024. szeptember 14., szombat

Kővel dobálták meg a kormányépületet

A koszovói ellenzék nem hajlandó kompromisszumokra

A koszovói rendőrségnek tegnap sem sikerült letartóztatnia Albin Kurtit, az Önrendelkezési Mozgalom radikális ellenzék parlamenti képviselőjét, ám Donika Kadaj Bujupit, a Koszovó Jövőjéért Szövetség parlamenti képviselőnőjét igen, ami a keddi összetűzés után újabb összecsapást váltott ki a rendőrség, valamint az ellenzék és követői között.

Miután a koszovói rendőrség tudomást szerzett arról, hogy az ellenzéki tüntetők a kormány épülete felé tartanak, körbevették az épületet. Tegnap ugyanis a keddi parlamenti rendbontás miatt a rendőrség előállította Donika Kadaj Bujupi képviselőnőt, és az ügyészség 30 napos előzetes letartóztatását rendelte el. A hírre összegyűlt ellenzékiek egy része a kormány épülete felé vette az útját, a KJSZ képviselői pedig a Prištinai Alapfokú Bíróság elé vonultak, hogy a képviselőnőt a támogatásukról biztosítsák.

Fotó: Beta/AP

Fotó: Beta/AP

Az ellenzékkel, Ramush Haradinaj, a Koszovó Jövőjéért Szövetség elnökével, valamint Fatmir Limajjal, a Nismar Polgári Kezdeményezés vezetőjével együtt, Albin Kurti is megjelent Priština főterén, a kormányépület előtt és követelte, hogy engedjék szabadon Bujupi képviselőnőt, majd azt üzente a kormány tagjainak, hogy az elkövetkező napokban is tüntetésre számíthatnak. Mint kiemelték, nem hajlandóak kompromisszumra, követelik, hogy a kormány vonja vissza a szerb községek közösségéről szóló megállapodást, illetve a Montenegróval kötött demarkációs megállapodást, valamint az állami szervek hagyjanak fel az ellenzék üldöztetésével. Kurtit a rendőrség már kedden le akarta tartóztatni, miután felborította a parlament munkáját és borsspray-t használt, valamint könnygázt aktivált az ülésteremben. Ezt azonban a parlament előtt tüntetők és a rendőrök összecsapása akadályozta meg. Tegnap a város főterén az újabb összetűzésben a tüntetők ismét megvédték Albin Kurtit.

Az Önrendelkezési Mozgalom sajtóközleménye szerint a rendőrség Isa Mustafa kormányfő és helyettese, Hashim Thaçi parancsait követik, akik Koszovóból rendőrállamot akarnak csinálni, hogy így ne kelljen visszavonnia az elmúlt időszakban kötött megállapodásokat.

Az összegyűlt tömeg kővel dobálta meg a kormányépületet, a rendőrökre pedig festéket dobáltak, amit a rendőrség könnygázzal hárított. Az összecsapásokban a sajtójelentések szerint 4 rendőr sérült meg és 13 tüntetőt letartóztattak. A rendőrség jelentése szerint négy polgár is megsérült, köztük egy gyermek. A rendőröket tompa tárgyal találták el, így sérültek meg, míg a civilek egy kávézó teraszán ültek, amikor a tüntetők megjelentek a Skenderbeg téren.

A koszovói rendőrség jelentése szerint könnygázzal és speciális járművekkel sikerült a tömeget visszaszorítani a térről. Mint a közleményükben kiemelték, az összecsapásban keletkezett károkról nincs pontos jelentés, de több tucat személygépkocsi és szolgálati jármű megsérült. Miután a rendőrök szétzavarták a tömeget, a téren egy hátizsáknyi Molotov-koktél robbanóanyagot találtak.

Baki Kelani, a koszovói rendőrség sajtófelelőse az újságíróknak elmondta, az ügyészség rendelkezései szerint történik majd Albi Kurti letartóztatása. Hozzátette, eddig csupán egy embert sikerült letartóztatniuk abból a négy emberből, akiknek letartóztatását az ügyészség elrendelte.

Egyes médiumok hírül hozzák, hogy tegnap már kora reggel a rendőrség körbevette Kurti otthonát, hogy letartóztassák őt, ám nem találták otthon. Baki Kelani erre úgy reagált, hogy tegnap nem voltak meg a megfelelő körülmények a képviselő letartóztatására, így azt elhalasztották.

A tegnapi napot tetőzte, hogy a koszovói alkotmánybíróság előtt robbanóanyagot találtak, így a speciális egységek még kora reggel kiürítették a bíróság épületét, majd hatástalanították a bombát.

Az alkotmánybíróság épülete a koszovói kormányépület közelében található.

A hatóságok az elkövetkező napokban újabb tüntetésekre számítanak.