2024. szeptember 14., szombat

Perpatvar a baloldalon

Jovo Bakić a jövőben nem kíván együttműködni Borislav Stefanovićtyal

Feszültségek merültek fel a szerbiai baloldal új reménységének, Borislav Stefanovićnak, a Szerbiai Baloldali Mozgalom alapítójának a háza tájékán: Jovo Bakić közismert szociológus, aki részt vett a mozgalom politikai programjának a kidolgozásában, bejelentette, hogy a továbbiakban nem működik együtt Stefanovićtyal.

A Politika belgrádi napilapban megjelent szerzői írásában azzal indokolta döntését, hogy Stefanović túlságosan siet és egyik napról a másikra szeretne sikeressé válni.

– Stefanović a Sziriza és a Podenos sikerességéről álmodik, közben pedig megfeledkezik arról, hogy a szóban forgó mozgalmakat éveken át – és nem néhány hónap alatt – építették, csak azt követően nyerték el a tömegek támogatását – fogalmaz Bakić.

Stefanović nem sértődött meg. Szerinte egyszerűen csak arról van szó, hogy Bakić nem kíván politizálni.

– Jovo Bakić a barátom és úgy döntött, hogy nem kíván politikával foglalkozni. Nem vesztünk össze. Soha nem is csatlakozott hivatalosan a mozgalomhoz. Mi mindannyian vártunk rá, de sajnos kiderült, hogy ez mégsem történik meg. A mozgalom továbbra is bármikor szívesen fogadja Bakić észrevételeit, segítségét – magyarázta Stefanović.

Stefanović egy hónappal ezelőtt lépett ki a Demokrata Pártból és megalapította mozgalmát, amelyet párttá kíván bejegyeztetni. Elmondása szerint azért hagyta el a demokratákat, mert a párt vezetősége nem kívánta megváltoztatni a DP ideológiáját és programját.