2024. szeptember 14., szombat

A világstandardok elérésének útján

Mihajlović: Mindenki foglalkozzon a saját országával

Zorana Mihajlović kormányalelnök azt javasolta Dmitrij Rogozin orosz kormányalelnöknek, aki szerint Szerbiában az eurointegráció miatt bekövetkezhet egy „Köln 2”, foglalkozzon a saját országának ügyeivel.

Dmitrij Rogozin szerbiai látogatása során ugyanis figyelmeztette Szerbiát, hogy egy napon éppen az európai uniós csatlakozási folyamatok miatt bekövetkezhet az a tragédia, ami Németországot érte szilveszter éjszaka, amikor a befogadott menekültek Köln utcáin nőket támadtak meg.

Hogy Szerbiában is megtörhet az, amire Rogozin emlékeztet és amit jósol? Azt gondolom, ő inkább foglalkozzon a saját országával, mi pedig majd gondot viselünk a miénkről – fogalmazott keményen Mihajlović, válaszolva arra az újságírói kérdésre, ami Rogozin belgrádi látogatása során tett nyilatkozatára vonatkozott.

Az újságírók megkérdezték a kormányalelnöknőt annak kapcsán is, miszerint Rogozin a hivatalos látogatását követően Vojislav Šešeljhez, a Szerb Radikális Párt vezetőjéhez is ellátogatott. Zorana Mihajlović kiemelte, Szerbia szabad ország, ahol mindenki ott tesz látogatást, ahol akar.

Ami Šešelj politikáját illeti, azt gondolom, senkit nem kell rá emlékeztetni. Az a konfliktusok, a visszafejlődés és az EU-ellenállás politikája, ami a rendezett rendszer ellen van. Ez szemben áll azzal a politikával, amit a jelenlegi kormány folytat, illetve azzal, ami mellett a Szerb Haladó Párt kiáll – mondta Mihajlović. Hozzáfűzte, a kormány Szerbia érdekeit tartja szem előtt, és az EU-ba vezető út előterében nem az EU-tagság, hanem az európai és világstandardok felállítása áll.

A kormányalelnöknő elmondta még, hogy Szerbia számára fontos a jó politikai és gazdasági viszony fenntartása Oroszországgal, különösen, amikor az ő minisztériumához tartozó reszortról van szó, vagyis a szerb vasút korszerűsítéséről, amit orosz hitelből valósít meg az ország. Kiemelte, meg szeretnék valósítani azt az aláírt szándéknyilatkozatot, amely szerint a korszerű vasút kapcsán egy új diszpécserközpontot hoznak létre.