Régi, megsárgult újságjainkban lapozgatva idéztem fel a csúrogi emlékeket.
Az első koszorú címmel jelent meg írásunk (1994. november 3.) az első megemlékezésről Csúrogon, a volt sintérháznál, a téglagyár szomszédságában. A szomorú esemény ötvenedik évfordulójára Teleki Júlia, a megemlékezések egyik fő szervezője, aki akkor tartományi képviselő volt, engedélyt szeretett volna kapni. Annak ellenére, hogy nem kapott, mégis megtartották a nyilvános kegyeletadást. Az első szerény keresztre ezt írták: Édesapáinknak 1944–1994. A tudósításban olvashatjuk: „A megemlékezést nem szervezték külön, a jelzett időpontban mégis majdnem harmincan összegyűltek a szomorú helyen. A füves, gazos buckákon az első pillanatokban csak néhányan álltak a Szabadkáról, Becséről, Szenttamásról, Temerinből és Magyarországról, Szekszárdról érkezett hozzátartozók. Külön megköszönték Huszágh Endrének, Óbecse polgármesterének, hogy elkísérte az elszánt kis csapatot a megemlékezés színhelyére.”
A második megemlékezésen, 1995 halottak napján, Pósa László Óbecsei alsóvárosi plébános felszentelte az 1944-es ártatlan áldozatok földi maradványait őrző helyet. Azóta minden évben mindenszentekhez, halottak napjához legközelebbi vasárnapon tartják a megemlékezéseket. 2002 októberében Teleki Júlia saját felelősségére felállíttatott egy nyers kőből készült emléktáblát, engedély nélkül. Ezen olvashattuk: Akikért nem szólt a harang 1944/45. Egy hét múlva a táblát ledöntötték. Az emlékezés napjára, november 3-ra újból felállították. Ezen a megemlékezésen először volt jelen a Vajdasági Képviselőház alelnöke, Miroslav Mrnuštik, aki főt hajtott az ártatlanul kivégzett magyarok előtt. Sokan azt hitték, hogy ezzel új fejezet kezdődik, s hogy a nyers kő örökké állni fog. Nem így történt. Harmadnapra a vandálok újra ledöntötték, és ezúttal kalapáccsal szétverték, hogy ne lehessen újra felállítani.
2006. április 17-én meghozták a rehabilitációról szóló törvényt. Két napra rá letörték a keresztet, és az emléktábla-darabokat is még apróbbra verték.
2006. október 29-én egy újabb kőtáblát állítottunk fel a következő felirattal: Kőbevésett fájdalom 1944/45. Mellette felállítottunk egy keresztet is, amelybe Légvári Sándor, a következő feliratot véste: Giz-gaz, dimb-domb, jeltelen sírok. Miért fáj az másnak, ha én itt sírok? Ezen a megemlékezésen részt vett dr. Becsey Zsolt EU parlamenti képviselő és Egeresi Sándor, a Vajdasági Képviselőház alelnöke.
Gondatlanság, vandalizmus? (2007. szeptember 29., 30.) címmel riportban számoltunk be a sintérgödörnél történt tűzesetről, amelyben a keresztek is elégtek. „– A kegyeletteljes megemlékezés mindenkit megillet – mondta illetődötten Todor Krajinov sírásó, akit csak Tošoként ismer mindenki Csúrogon.
A békéért egyenjogúan (2008. november 3.) című, „Ez a föld a tiéd, ha elmész, visszavár” – áll az 1944-ben ártatlanul kivégzett magyarok emlékére állított 15. kereszten alcímű, a megemlékezésről szóló írásban a szervezők arra kérik a jelenlévő politikusokat, képviselőket, hogy tegyenek azért, hogy mielőbb emlékhellyé nyilvánítsák a sintérgödröt. „Számtalan vajdasági magyar ember várja el, hogy a történelmi megbékélés ne csak egyoldalú legyen, hanem hivatalosan is ismerjék el: a megemlékezés minden ember joga, mondta Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke. Személyesen is átérzi a gyászolók fájdalmát, hiszen nagyapját is kivégezték 1944-ben Topolyán, és szintén egy szeméttelepen ásták el. A tartományi parlament 2003-ban már nyilatkozatban törölte a kollektív bűnösséget, és rehabilitálta az ártatlanul kivégzetteket. 2004 decemberében pedig a Magyar Nemzeti Tanács nyilatkozatban emlékezett meg az 1944-ben kivégzettekről, mondta Pásztor Bálint, a szerbiai parlament képviselője. Megígérte a Magyar Koalíció képviselőinek nevében: indítványozni fogják a kollektív bűnösség törlését, és javasolják a több tízezer kivégzett rehabilitációját, akiknek egyetlen bűne a magyarsága, a németsége, a romasága vagy más nemzetisége volt.”
Emlékpark, kegyhely létesüljön! (2009. november 2.) „Évről évre új a kereszt. Én Istenem, mért tűröd ezt?” – olvashatjuk a 16. fakereszten, amelyet, csakúgy mint minden eddigit, Légvári Sándor készített el.
„A keresztyén világ több mint 1600 éve emlékezik meg mindenszentekről”, mondta köszöntőbeszédében Pásztor István, a VMSZ elnöke. „Az emlékezés, az élet fontos része, és leginkább családi jellegű. Egy esetet kivéve: amikor a nemzet mártírjaira emlékezünk. Vajdaságban 15 éve több mint húsz helyen emlékezünk meg nyilvánosan a nemzet mártírjairól, akik azért haltak meg, mert a nemzethez tartoztak. Ezen a helyen is a nemzet mártírjaira emlékezünk. Az utóbbi hónapokat leszámítva, nem volt szerb politikus, akivel beszélni lehetett az 1944-es eseményekről. Tudom, hogy pillanatnyilag kevésnek tűnik a két köztársasági elnök, Sólyom és Tadić megállapodása, de mégis a holtpontból való kimozdulást jelenti. Időt igényel a tényekkel való szembenézés, próbára teszi tűrőképességünket, de nincs más lehetőségünk”– mondta ekkor Pásztor István.
Dr. Becsey Zsolt első lépésként fontosnak tartja a vegyes bizottság megalakulását, de szerinte el kell jutni az erkölcsi hozadékáig, vagyis be kell ismernie a szerb félnek is, hogy sok embert kivégeztek, kollektív bűnössé nyilvánítottak. A megbékéléshez vezető úton a magyar fél már beismerte, és már a háború alatt feltárta az elkövetett atrocitásait. Ezért is lenne nagy szükség arra is, hogy feltárják a szerb fél atrocitásait, megtorlásait. Tisztázatlan morális tudattal nem lehet Európát építeni. Amíg a tisztázatlanság fennáll, megosztható a régió.”
Megismerni az igazságot (2011. október 30.): „Az első megemlékezés, 1994 óta zarándokhellyé vált Csúrogon a volt sintérgödör, ahol elföldelték az 1944 őszén ártatlanul kivégzett helyi és környékbeli magyarokat. Észrevétlenül vált azzá, hiszen évről évre mind többen róják le kegyeletüket ezen a helyen, és nem csak mindenszentek és halottak napja előtt. A vasárnapi megemlékezésen minden eddiginél többen jelentek meg Magyarországról, Ausztriából és Vajdaságból. A megbékélés és a megbocsájtás fájdalmas folyamatát elősegítő üzenete van annak, hogy először jelentek meg és koszorúztak a Razzia 1942 Emléktársaság (Memorialno društvo „Racija 1942”) képviselői.
A mindenkori múlt felelősségteljes vállalásával vélhetően már a közeljövőben maradandó síremléket állíthatnak fel Csúrogon a sintérgödörnél, ahova az 1944-es megtorlások áldozatait, az ártatlanul kivégzett helyi és környékbeli magyar lakosokat elföldelték – mondta Teleki Júlia a vasárnap (október 28-án) megtartott kegyeletadó megemlékezésen. Ezúttal a keresztet ugyan nem döntötték le ismeretlen tettesek, de megrongálták a Kőbevésett Fájdalom feliratú kőtáblát. Augusztus közepén, amikor egy zarándokcsoport virágot helyezett el az emlékkeresztnél, már hiányzott néhány darab a felső pereméről. Az elmúlt évek során nagyon sok ígéret elhangzott már, de még mindig gyalázatosan néz ki a szeméttelepre emlékeztető sintérgödör. Ez a hely a magyar nemzet gyásza is, az itt elhantoltak a magyar nemzet vértanúi, akik magyarságuk miatt lettek áldozatokká.
Nem érthetjük meg, mi is történt Csúrogon 1944–45-ben anélkül, hogy ne ismernénk a történelmet, így Trianon hozadékát, a magyar hadsereg 1941-es bevonulását, a hideg napokat, egészen a világháború végéig, s az utána következő eseményeket – emlékeztetett Varga Hasznosits Zoltán a belgrádi magyar nagykövetség akkori misszióvezető-helyettese, mondván: „Nem a magyarázat, főként nem az igazolás miatt – ilyen nem is lehet –, hanem azért, mert az embernek minden körülmények között embernek kell maradnia. Ez a hely engem arra figyelmeztet, hogy mielőbb el kell jutnia a szerb és a magyar közösségnek ahhoz a ponthoz, hogy lezárja ezt az ördögi láncolatot.”
