2024. december 22., vasárnap

Ma írja ki a választásokat Ana Brnabić házelnök

Ma 10 órakor írja ki a helyhatósági választásokat Ana Brnabić, a köztársasági képviselőház elnöke azokban az önkormányzatokban, amelyekben ebben az évben jár le a korábban megszavazott négy évre szóló mandátum – derül ki a parlament közleményéből.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen a parlamenti képviselők a hét elején módosították az önkormányzati választásokról szóló törvényt, és ezzel módosították a választások kiírásának határidejét, vagyis az eddigi 120 nap helyett, az új előírások szerint, ezek után 150 nappal a mandátum lejárta előtt ki lehet írni az új választásokat, ugyanakkor a választások kiírása és a voksolás napja között legalább 30 és legfeljebb 60 nap telhet el. A választásokat a korábbi bejelentések szerint június 2-án tartják, a belgrádi megismételt választásokkal egy időben.

Ez a lépés a hatalmi és az ellenzéki parlamenti pártok közötti megállapodásnak köszönhető, vagyis annak a konzultációnak az eredménye, amit a parlamenti képviselői csoportok a házelnök kezdeményezésére április 1-jén kezdtek meg, a választási feltételek javítása érdekében.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Ana Brnabić (Fotó: Beta)