Nevicke vára alatt az Ung és a reménytelenség

A várromok, mint a jó öregek a kispadon, úgy ülnek az idő felett szótlanul a szikla ormokon. Onnan néznek a tágas messzeségbe, amely sem távolsággal, sem idővel nem mérhető, de mesés történetekkel és hiedelmekkel annál inkább. Török, tatár és önpusztító hadjárat, hűség és pártütés, minden van, ami a legendához kell, vér és szerelem. Így ül az Ung fölött Nevicke vára is. Omlik a valóság, naponta kihull egy-egy kő a falból és az írott krónikák története helyett a legendákat erősíti. Csendes násznépként közelítjük a borostyánnal benőtt várromot a tavalyi avaron. Homályos a fátyla. Legendáit, nem is egy van, a szemerkélő eső mindkét kezével sűrű cseppekkel kirakta, így nem csak az idő, hanem az időjárás homálya is eltakarja.

A menyasszonyvár az Uzsoki-hágó felé vezető út fölött, Ungvártól 12 kilométerre sötéten jelzi, tekintélyt parancsolt egykor. Amióta I. Rákóczi György 1644-ben, a jezsuitákat erősen támogató várúr, Drogeth János iránti mérgében, a vár falát megbontotta, félig-meddig lerombolta, azóta lakatlan és jobbára csak legendák fészkelnek benne. Az energia- és sörital üres fémdobozai a várárokban jelzik, az ifjúság érdeklődése az épített örökség iránt ma is lankadatlan. De, mondjuk csak el röviden a vár mesébe illő történeteit, legendáit. Az egyik szerint még a magyarok bejövetele előtt, egy szláv hercegnő építette, róla nevezték el, a nevisztka szóból menyasszonyvárnak. A másik legenda a szépséges Perényi Krisztináról és Judit lányáról szól. Ez utóbbi a kényszerházasság és boldogtalanság elől a vár ablakából a tátongó mélységbe vetette magát. Természetesen, a legendákban nem lehet ez másként, a kiomló vér bosszúért kiáltott és a büntetés nem maradt el: hirtelen villám csapott az ártatlan vérrel beszennyezett várba, s egész népével együtt elpusztította. Azóta áll romokban Nevicke titokzatos vára. Judit kiömlő vére pedig borostyánná vált, amely örökzöld lombjával most is befutja a várhegy meredek szikláit a hű szerelem hervadhatatlan jelképéül. Így történt, ha a legendáknak és az internetnek, ahonnan az adatokat merítettem hinni lehet.

Ezzel vége is lenne ennek a képes beszámolónak, ha arra nem vállalkoznánk, hogy röviden vázoljuk, mit értünk Kárpátalja alatt, kik lakják ezt a vidéket, melyet, a legújabb elvándorlási adatokat figyelmen kívül hagyva, közel 150 ezer magyar is szülőföldjének tekinti.

Kárpátalja (ukránul Закарпатська область, Ukrajna nyugati, Magyarországgal, Szlovákiával, Romániával és egy kis szakaszon Lengyelországgal szomszédos régiója. A térség sok tekintetben eltér Ukrajna többi vidékétől. Ez leginkább annak a következménye, hogy bár lakosságának nagy részét a ruszin nemzetiségűek (kárpát-ukrán) teszik ki, a második világháborúig Kárpátalja Ukrajnától függetlenül fejlődött, mintegy ezer esztendeig Magyarország, majd a trianoni békeszerződés után Csehszlovákia részeként. Kárpátalja 1939 márciusában visszakerül a Magyar Királysághoz, majd 1944 októberétől 1991-ig a Szovjetunió része volt.

Területének négyötöde hegyvidék, egyötöde alföld (beregi és ugocsai Tiszahát). Legmagasabb pontja a 2061 m magas Hoverla. Legnagyobb folyója a Tisza.

Ungvár a mai Kárpátalja székhelye. Bercsényi Miklós, a Rákóczi-szabadságharc egyik fő szervezője, Drugeth Krisztinával kötött házassága révén Ung vidékének birtokosa, majd Ung vármegye örökös főispánja lett. Általa vált az ungvári vár híressé. A szomszédos munkácsi uradalom birtokosát, a fiatal Rákóczit a közös vadászatokon beoltotta a szabadság és függetlenség eszméjével. A szabadságharc kibontakozása idején, 1703. szeptember 17-én a nagybereznai ruszin Beca Iván az Ung völgyében toborzott „gubás hada” elfoglalta Ungvár városát, és félévi ostrom után, 1704. március 16-án a várat is bevette. Így vált Ungvár és a vár a szabadságharc egyik legfontosabb támaszpontjává. A fejedelem 1707-ben az év nagy részét az ungvári várban töltötte. Intézte a kuruc szabadságharc diplomáciai ügyeit. Ungvár várának a kuruc szabadságharcban betöltött szerepére utal az a tény is, hogy csupán Munkács vára volt képes tovább ellenállni a császáriaknak. 1711. május 15-én gróf Pálffy János, a császári seregek fővezére, ostrommal foglalta el.

Bercsényinek és személyén keresztül a szabadságharcnak a hálás utókor hamvai hazahozatalakor, 1906-ban Ungváron utcát szentelt. Az ungvári várban felavatott Bercsényi-emléktáblát sajnos, a cseh érában az idegen hatalom eltávolíttatta, a szovjet rendszer pedig még az utcát is átkeresztelte. A szovjet korszak után az utca visszakapta eredeti nevét, és Bercsényi Miklós tiszteletére az utcában, 2003 nyarán pedig az ungvári várban emléktáblát avattak.

A nevickei vár romjai és ép falai között 1939. június 29-én a következő szövegű emléktáblát helyezték el a lelkes honfiak: „Ezt az emléktáblát II. Rákóczi Ferenc hűséges vezérének, gróf Bercsényi Miklós emlékezetére, az elszakított északkeleti Felvidék visszatérésének esztendejében emelte a Magyar Turista Egyesület.”

Talán mondanunk sem kell, az emléktáblának csupán az emléke maradt meg.

Az 1848-49-es szabadságharc során Kárpátalja lakossága (beleértve a ruszin kisebbséget is) a felkelők oldalán állt. 1864-ben kezdte el működését az első ruszin szervezet, az ungvári Szent Bazil társulat, amely 1912-ig állt fenn. 1918. november 9-én Ungváron megalakult a Magyarországi Rutén Néptanács, később Károlyi Mihályék is létrehoznak egy Ruszka Krajna autonóm területet. Az 1920. június 4-én Csehszlovákiával megkötött trianoni békeszerződés során Podkarpatská Rus néven Kárpátalja Csehszlovákia részévé vált. Míg Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában a ruszinok kisebbségi státust élveznek, addig Ukrajnában, a többség erről tudomást sem akar venni. Így volt ez a Szovjet érában is, amikor a kárpátaljai magyarság kitelepítése, deportálása megindult a gulágokba. Az autonómia törekvések ma is időszerűek. Az 1991-es népszavazáson, amelyet Ukrajna függetlené válása után rendeztek, az itt élők több mint 70 százaléka az autonómia mellett tette le a voksát. Eddig jutottak a Kijevvel való levelezésben. Bármilyen jogos követelés is legyen az, vagy a referendumra való hivatkozás, az állam szerint kés Ukrajna hátába! Mert: Ukrajna veszélyben van! Ukrajna integritását kell megvédeni! Most ez az elsődleges feladat! Háborúban apróságokkal nem foglalkozhatunk!... Sorolhatnám a mindenek felett álló válaszokat, melyekkel minden hétköznapi kérdést (lesz-e élelem, vetőmag, villanyáram, üzemanyag, alapvető egészségügyi ellátás, egyáltalán, lesz e jövő?) le lehet söpörni az asztalról. Mi ezt már jól tudjuk. Hallottuk elégszer és tapasztaltuk is nem egyszer itthon. A nép pedig tűr, szenved, aki teheti, menekül, akit meg a háborúba visznek, az elbúcsúzik, a család meg fohászkodik. A nagyhatalmak harcában, melynek most Ukrajna az egyik gyakorló terepe, a kicsiknek nem nagyon marad más, mint az imádság. Ebben számíthatnak ránk. Ahol szűkölködnek és félnek, ott minden nagyon messze van, talán még a teremtő is.