Habár a felhők vasárnap egész délután gyülekeztek az óbudai Hajógyári-sziget felett, az eső csak késő éjszaka mosta el Közép-Európa legnagyobb fesztiválját, akkor meg már szinte mindegy volt, hiszen az előrelátóbbja felkészült erre a lehetőségre is, aki meg gondtalanul bulizni akart egészen reggelig, azt egy-két pocsolya, átázott trikó vagy beázott sátor nem tántorította el eredeti szándékától. A Sziget Kulturális Menedzser Iroda vezetői azonban zömmel mások kárán tanulnak: több hasonló külföldi rendezvény példáján okulva, folyamatosan figyelték az időjárás-előrejelzéseket, és amint olyan jóslatok érkeztek, amelyeknek beteljesülése veszélyeztette volna a fesztiválozókat, a hangosbemondókon keresztül azonnal, több nyelven figyelmeztették a látogatókat, hogy erősítsék meg sátraikat és húzódjanak védett helyre. Komolyabb baj így nem történt, az összesen két esős éjszaka legfőbb jelentősége is abban volt, hogy lehűtötte egy kicsit az egyébként igencsak trópusi hőséget.
A Sziget Fesztivál egyik fókusztémája a víz volt; felvételünk a homokszobrászok alkotását, a Poszeidón vállán nyugvó sellőt ábrázolja
A fesztiválozók tehát izzadtak, a hőség miatt kialakult punnyadtság rányomta a bélyegét az alkonyat előtti történésekre. Erre panaszkodtak a Civil falu rendezvényhelyszíneinek szervezői, programvezetői is. Napközben, aki csak tehette, árnyékos pihenőhelyet keresett magának, és csak a legelszántabbak vállalkoztak arra, hogy teszteket töltögessenek a felkínált nyeremények reményében, netán a civil sátrak fullasztó árnyában különböző játékokban vagy beszélgetésekben vegyenek részt. A pangás kialakulásához talán hozzájárult az is, hogy idén a korábbi években önállóan és sikeresen működő Zöld udvart beolvasztották a civil részlegbe, aminek eredményeképpen a teljes programkínálat nem csak területében zsugorodott össze, de sok izgalmas színfolttal is szegényebb lett.
A nagy utcaszínház színészei napközben meghökkentő produkciókkal igyekeztek felkelteni a fesztiválozók érdeklődését; a gólyalábakon közlekedő művésznő békésen ül a bárpulton, társnőivel énekel a közönség nagy meglepetésére
A délutáni koncerteken is elviselhetetlen volt a hőség a nagyszínpad előtt. A szervezők hatalmas fecskendőkkel locsolták a közönséget. A tűző napon gyűlt össze már a hivatalos nyitónap, a szerda első nagyszínpados koncertjének közönsége is, az amerikai Gwar együttes délután háromkor kezdődő fellépésére. Láthattuk már tavaly is: ezt a zenekart még véletlenül sem szabad túl komolyan venni. Ezek a gumimaszkokba (vagy mibe…) öltözött zenészek pusztító metálzenét játszanak (nem is rosszul), programjuknak a zenénél mégis sokkal hangsúlyosabb része az igencsak horrorba hajló show, amelynek keretében embereket fűrészelnek ketté a színpadon, és minden fellépésük alkalmával kétszáz liternyi különböző színű művért és egyéb folyadékot fröcskölnek és öklendeznek szét a színpadról.
Egy kis szigeti tattoo
Emlékezetes fellépést produkált a The Toy Dolls, a Sziget történetek egyik legizgalmasabb, legérdekesebb, rendszeresen visszatérő formációja is, amely a kilencvenes évek fesztiváljain még az esti főműsoridőben játszott. Túl komolyan venni őket sem szabad, hiszen az 1979 óta létező zenekar tagjai ahogy öregszenek, egyre őrültebbek. Csak az életerejük és a vidámságuk töretlen, és szinte nincs is olyan téma, amin – ha szövegben, ha zenében – ne tudnának egy kiadósat gúnyolódni. Így például több más őrültség mellett az idén is felcsendült Johann Sebastian Bach toccátája és fúgája is a nagyszínpadon – punk hangszerelésben és tolmácsolásban.
Habparti az utcaszínház produkciója után
Délutáni hőségben kapott időpontot a nagyszínpadon az idei Sziget egyik legnagyobb kiábrándulást hozó zenekara, a Public Image Ltd. is, de a csoport tagjainak és zenéjének enerváltságára vajmi kevés magyarázatot adhat a nagy meleg. A tavalyi fesztiválon a Sex Pistols formációjával fellépő John Lydon – leánykori nevén: Johnny Rotten – idén a későbbi, 1978-ban alakult zenekarával érkezett, de (minden jel szerint) a zenészek számára ez nem volt több egy vidéki hakninál, amit gyorsan le akartak nyomni, hogy aztán a pénzt fölmarkolva már húzzanak tovább.
A Greenpeace egy egész dinót bevetett a szigetelők szimpátiájának megszerzése érdekében; a karbonszaurusz a klímaválságra figyelmeztet
Néhány évvel ezelőtt még a nagyszínpadon játszott az amerikai Bad Religion, a kaliforniai punk egyik legmeghatározóbb és legnagyobb hatású együttese, idén azonban már egy kisebb helyszínre szorultak. De időközben a rajongótáboruk nem lett kisebb, és a népszerűségi mutatóik sem estek vissza drasztikusan, így hát alig fértünk be a sátorba; a fesztiválozók fürtökben lógtak a bejáratnál, sokan pedig kint is maradtak, a színpad melletti domboldal szinte teljesen megtelt olyan rajongókkal, akiknek azzal kellett beérniük, hogy ha már nem láthatják az együttest, legalább meghallgatják őket élőben. Annyit azonban kint ülve is meg lehetett állapítani, hogy a Bad Religion csapata az idén is a legjobb formáját hozta el magával Budapestre. Nagy szerencse, hogy ezzel még átjutottak a szigorú reptéri ellenőrzéseken. Egy szigorúbb tekintetű vámos akár még kötekedhetett is volna velük, hogy ez bizony vámköteles áru…
Locsolókocsival a hőség ellen - a koncertközönség nagyon örült a váratlan zuhanyzási lehetőségnek
Ugyanezen a színpadon játszott az Alvin és a Mókusok együttes, nekik már nem volt ekkora szerencséjük. Akármilyen formáját is csomagolta el magával a szigetes fellépésre a zenekar, az A38-wan2 erősítése olyan rosszul szólt, hogy még azok a rajongók is csak nehezen ismertek rá kedvenc dalaikra, akik egyebekben fejből fújják a szövegeiket. Egyszóval: siralmas volt az erősítés, de mint később kiderült, nemcsak Alvinék koncertjén… Sokkal nagyobb baj, hogy a hangosítás a nagyszínpadon sem volt mindig tökéletes: az Iron Maiden (amúgy fantasztikus, új albumot bemutató) fellépésén Bruce Dickinson hangja hagyott ki időről időre – már ahogyan kontakthibás mikrofonja diktálta.
A nagy utcaszínházak közül idén a francia Compagnie Malabar társulata érkezett. Előadásuk, a La Voyage des Aquarêves tizenhat méteres, misztikus hajója minden este tíz órakor indult Sziget-járó körútjára, hogy látványosságával is csalogassa közönségét a dombhoz, a nagy utcaszínházak előadásainak hagyományos helyszínéhez, ahol végül az egész produkció egy hatalmas habpartiba torkollott. Hollandok, franciák, németek, olaszok, angolok, írek, magyarok fújták egymásra a habot, hogy aztán hétfőn, a hajnal és a dél közötti órákban villámgyorsan sátrat bontsanak, felcuccoljanak és induljanak vissza a civil életbe, ahol megkezdik a visszaszámlálást. Még csak 365-öt kell aludni a Szigetig…
