Mennyivel más, reményeink szerint jobb helyzetben vannak a mai kisdiákok is, mint annak idején a mi nemzedékünk volt, gondoltam pénteken, nemzeti ünnepünkön, útban a szerémségi Nyékinca felé, ahol az 1848-as forradalom és szabadságharc 165. évfordulójának központi ünnepségét tartották. A változások évtizedeinek pozitív hozadékaként nemcsak a magyar-, hanem a történelemórákon tanulnak már az általános iskolában a gyerekek. S egyszer elérkezik az idő is, hogy az akkori események történelmiek lesznek, amelyekbe nem szól bele a politika. Felvezetőjében Bordás Győző író, a Forum könyvkiadó volt igazgatója is kiemelte, hogy ahhoz a generációhoz tartozik, mint a jelenlévők legtöbbje, akik az iskolában még nem tanultak „1848 nagy idejéről”. Szerencsésebb helyzetben, mint jómaga is, családja idősebb tagjaitól, a nagyszülőktől halott népünk nemes küzdelmeiről. Személyes élményein átszűrve idézte meg számunkra, a szép számban megjelentek számára a régmúlt eseményeket, előrevetítve mai üzeneteiket. A zord idő ellenére a helybeliekkel együtt ünnepeltek a Maradékról és a szomszédos Herkócáról, Rumáról és Mitrovicáról, valamint a Platicsról érkezettek is. Dobradóról és Satrincáról is elindult egy-egy küldöttség, de a hófúvások, a hótorlaszok miatt vissza kellett fordulniuk. Gondolatban azért az ünneplőkkel együtt voltak ők is, mert szinte mindenkinek eszébe jutottak. Szerémségben már csak így szokás: a „maradék magyarok: a maradók” – ahogyan magukat tréfálkozva nevezik –, ha csak tehetik, megjelennek egymás rendezvényein, mintegy jelezve, még vannak. S ha jó néhány évtizedes késéssel is, de jó példát szeretnének mutatni unokáiknak. Biztatást, fogódzót jelent most már számukra a visszahonosítás. A jelenlevők közül többen mondták is, unokáik is fel szeretnék venni a magyar állampolgárságot is, ezért mos újra kezdik tanulni anyanyelvünket.
A duruzsoló vaskályha még meghittebbé, még családiasabbá tette a rendhagyó történelemórát a református templomunkban, illetve a 2002 óta itt, a parókiánkon működő Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben. Egyházunk ekkor adta bérbe fél évszázadra a lepusztult állagú templomunkat a kísérő épületekkel. Hogy jól döntöttek, bizonyítja a rendezett, az újra benépesült porta a szerémségi végeken. A rendbe hozott épület – igaz, a tornya még sürgős felújításra vár – azóta kettős küldetést teljesít: kultúrház is, templom is. Halász Dániel, aki tavaly augusztus óta szolgál Maradékon, a március idusai igehirdetése után legközelebb április 14-én tart istentiszteletet Nyékincán. Ilyenkor nemcsak a reformátusok, hanem a katolikus magyarok közül is többen eljönnek, hogy magyarul hallgassák a bibliai tanításokat. Mint ahogy Gudelyevity Annuska, a Petőfi Sándor ME alelnöke elmondta, azért, hogy többen legyenek... Aggódtak most is, hogy hányan lesznek, kik jönnek el hozzájuk a szokatlanul zord időben. De nem csak ezért. Egy kisebb csoport, köztük ő is március 15-e előestéjén érkezett haza Mórahalomról, ahol csaknem egyhetes pihenésen voltak az újvidéki Ökumenikus Segélyszervezet szervezésében a volontőrökkel:
– Velünk volt az Isten, és szerencsésen hazaértünk, és mindent megszerveztünk. Lám, nem hiába!
– Sokan eljöttek, főleg a falunkból – folytatta Hegedűs János, az egyesület elnöke. – A korábbi években is megemlékeztünk az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójáról, de nem így neveztük nyilvánosan. Általában Petőfi-estet tartottunk ezen a napon, és a verseit szavaltuk.
Nyékincán hosszú évek után ez volt az első megemlékezés. A korábbi években maradékon tartották meg a központi szerémségi ünnepséget. Az idén, mint Berta Zoltán, a szervezőbizottság elnöke elmondta, úgy döntöttek, hogy minden évben máshol tartják meg a központi ünnepséget. Ezzel a kezdeményezéssel az összetartozás fontosságát szeretnék hirdetni.
A történelmi áttekintés után Bordás író a szabadságharc, a forradalom jelentőségéről, üzenetéről beszélve könyvéből, az Úr órájából, a Pilvax dokumentumnovella zárófejezetéből olvasta fel: „...s ezért az én képzeletemben sokáig úgy jelent meg, mintha a pillangók háza lett volna, vagy egy csillag, meteor, amely a távolba világít, s utat mutat. S amelyre a sok változás után is nagybátyám úgy tekintett, mint arra a helyre, ahol csiszolódott a szellem, formálódott a tudat, erősödött a lélek.” Szerinte az akkori történéseknek, immár történelemnek ez a legfontosabb hozadéka, s egyben üzenete hozzánk, a most felnövő nemzedékekhez.
A megemlékező ünnepségen köszöntőt mondott még Varnyú Ernő, a VMSZ szerémségi körzeti szervezetének elnöke. Berta Áron ötödikes diák a Nemzeti dalt szavalta el, a maradéki férfikórus katonadalokat adott elő. Az est meglepetése a helybeli Balaska Juliska néni volt, aki 77 évesen a tízéves korában tanult Itt a nyilam! Mibe lőjem? és a Csatadal című Petőfi-költeményt szavalta el.
A nemzeti imánkkal, a himnuszunkkal kezdődött ünnepi megemlékezés Horváth Katica herkócai lakos javaslatára a Miatyánk elhangzásával és a Petőfi-szobor megkoszorúzásával zárult.
Nyitókép: Berta Áron
