A sushi meglehetősen nagy múlttal rendelkezik. Kezdetben "csupán" a halak tartósításának egy lehetséges módszerét jelentette. Egyes források szerint úgy keletkezett, hogy a nyers húst rizsbe csomagolva tárolták, így az tovább friss maradt. Eleinte csak a halat fogyasztották el, de háborúk okozta éhezések idején a források szerint az erjedt rizst is megették. Magyar nyelvre talán hosszú-élet-költeményre lehetne lefordítani az elnevezését.
Ma a szusi nemcsak Japánban, hanem külföldön is népszerű fogássá vált. Ahhoz, hogy az emberből itamae, azaz sushi-mester legyen, hosszú évek tanulása szükséges. Az étel különleges egzotikus ízvilággal rendelkezik, ezért mindenképp érdemes megkóstolni. A XVIII. században Tokióban, pontosabban az akkori nevén Edo városában kezdték készíteni a modern változatot, melyet előbb edomaezushi, majd nigirizushi néven ismertek. A nigiri egyébként a kézi készítésű szusi, melyet általában páronként rendelnek és szolgálnak fel. A maki vagy norimaki a hengeresen sodort, rolád típusú sushi, melyet tengerialga-lapokba burkolnak, majd általában 6-8 részre vágva tálalnak. A préselt fajta neve az oshi, melyet kockára vágva szolgálnak fel, és végül inarizushi névre hallgat a töltött szójakocsonya, azaz tofurolád. Ízesítő adalékként a szusihoz szójaszószt s Wasabit szokás enni. Ez utóbbi egy eredetileg Japánban termelt különleges aromájú tormafajta, melyből élénkzöld színű, igen erős (de viszonylag gyorsan múló csípős érzést adó), aromás krémet készíttettek. Ma már a legtöbb wasabi egyáltalán nem frissen és nem is a névadó növényből készül, hanem különböző tormafélék zöldre festett, porított nagyüzemi termékével igyekeznek elérni az eredetihez hasonló ízhatást. Főleg a sushiételek ízesítésére szolgál, s igencsak ajánlatos nagyon óvatosan bánni vele.
