„Nagy testvéréhez”, a Sziget Fesztiválhoz hasonlóan az idén a második ikszét ünnepli/ünnepelte Sopron zenei rendezvénye, a VOLT Fesztivál is. A kezdetekkor még belvárosi, sportcsarnoki buli mára négy –, illetve a nulladik nappal együtt öt – napon át tartó össznépi mulatsággá nőtte ki magát. Öt napra a várost megszállják a táborozók, akiket a soproniak kedvelnek. Legalábbis a többség. Mondjuk a buszsofőr, aki a város szélén lévő táborba szállította a jónépet, nem volt ilyen kedves ember. Az út mindkét oldalát – természetesen szabálytalanul – elállta a táborozók tömege, így a sofőr türelmetlenül rájuk dudált, ám az egyik látogatónak már volt vele tapasztalata, ugyanis egy táblát emelt a magasba, amelyen ez a szöveg állt: „Dudálsz-iszunk!”
Első fesztiválozóknak talán kissé furcsán hangzik, de nem attól feltétlenül jó egy ilyen rendezvény, hogy kik lépnek fel – na, azért kezdő falusi muskátlizenekarok fellépése esetén nem jönnének tízezrek ide, vagy jönnének, csak más korosztály, és más kultúrközegből – hanem a fesztivál kisugárzásától. Többek között attól, hogy milyenek az emberek, hogyan viselkedik a biztonsági őr, mennyire veszik a lapot a hosztesz lányok. Az említett szempontok szerint pedig a VOLT egy jó fesztivál. Lélegzik és befogad. Az ember meg nagyon gyorsan alkalmazkodik és felvesz egy életstílust. Reggel korán kisüti a nap a sátorból, tisztálkodás – mint civilizációs vívmány – egy nagy séta be a városba, reggeli, heverés a hűvösben, városnézés, sörözés egy hűs belvárosi kocsmában, ahol a gazdasszonnyal meg lehet beszélni, hogy miért is voltak az idén gondok a fesztivál környezetvédelmi engedélyével („új ember került a környezetvédelmi felügyelőség élére, aki nyilván másik helyre akarja átvinni a VOLT-ot, hogy abból ő is profitáljon), aztán szieszta, ha sikerül elcsípni az ingyenes és jéghideg Soproni Zérót osztogató kamiont, az is egy sikerélmény, na meg a lányok a nagy hőségben Coca-Colát is osztogatnak. És kihagyhatatlan az esti borozás András bácsi kertjében, ahol mérsékelt áron kiváló házi fehér- és vörösbor kapható, persze a házigazda leszögezi, hogy poharat az utcára ki nem viszünk, mert „rend a lelke mindennek”.
Azután a késések, amiket a sztárok megengedhetnek maguknak. Badár Sándor Bamako rallys stand up-ja késik félórát, mert a művész úr úgy tudta, csak délután négykor van jelenése, ehelyett fél kettőkor, úgyhogy taxiba vágta magát és loholt Sopronba. Badár röviden megismerteti velünk Afrikát: ott meleg van meg feketék, ami nem ugyanaz, mint a meleg feketék. Aranyosi Péter a naturalizált „európai” focistákról mesél, olyanokról mint Balotelli a (nagyon) dél-olasz játékos. A Tankcsapda klip-premierjének fél háromkor kell kezdődnie, ekkor kezdik el lejátszani az együttes két új számát. A sajtótájékoztató cirka egy órát késik, addig ezt a két számot hallgatjuk, meg is tanuljuk fejből, ki is elemezzük, meg is unjuk, hiába a felgyorsult világban egy-egy terméknek igencsak lerövidül az életciklusa.
Azután látogatás a sopronkőhidai börtönben, rabomobillal, bámulunk ki a rácsos ablakokon, egy adag közhely: a börtön ablakába nem süt be a nap… Az őrök mesélnek a rabok életéről, olyanokról, akik odavalók, és olyanokról, akiket sajnálnak, ritka az öngyilkosság, mert a többség szabadulni akar, a kiállítószobában látunk festményeket és más alkotásokat, vannak köztük művészi hajlammal megáldottak is, megnézzük a gumiszobát, a magánzárkát, aztán mindenki megállapítja, hogy mennyit bírna ki ilyen helyen.
Miről meséljek még? Nem mesélek semmiről. Sopronba, a VOLT-ra el kell menni, és saját történeteket kell gyűjteni…
