Szokás szerint Muzslyán a Petőfi Sándor MME szép, tágas, levegős nagyszínpadán tartották meg 2020. november 6-án a XX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál harmadik, bánáti elődöntőjét a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében.
Mindig ez volt a legtömegesebb, reggeltől estig zajló elődöntő, és mindig, akárcsak a többi elődöntő, még tavasszal lebonyolódott, hogy májusban, vagy legkésőbb júniusban sor kerülhessen a gálának nevezett záróműsorra, amelyen az esztendő elődöntőinek legjobbjai mutatkozhattak be. Az idén, sajnos, közbeszólt a járvány és a tömeges kivándorlás. Többször is szünetelt a tanítás, a tanulók sokszor online készültek az órákra, az anyanyelvápolók pedig lelombozó, elkedvetlenítő kényszerszünetekkel, mindenféle fajta megoldással megpróbálkoztak, még a felkészítő anyanyelvápolók otthonaiban való gyakorlással is. Mégsem hagytak fel a munkával! A súlyos, gátló körülmény dacára kitartottak kitűzött céljuk: anyanyelvük minél jobb, tökéletesebb elsajátítása, ápolása. S ha féléves késéssel is, de november 6-án ismét összegyűlhettek Muzslyán, hogy egymásnak és mindenkinek, akinek ez szívügye, bizonyíthassanak. „Továbbra is itt vagyunk, dolgozunk, gyakorolunk, újabb gyönyörű magyar szavakat, kifejezési formákat, szófordulatokat, dalokat és táncokat tanulunk meg, irodalmi szövegekkel, színpadi, koreográfiai lehetőségekkel, sőt az idén a bábmozgatással is fokozottabban ismerkedünk, és – együtt vagyunk, együtt játszunk, együtt örülünk egymásnak és az életnek!”
Tavaly, a XIX. Suliszínház Fesztivál muzslyai elődöntőjén tizenöt helység tizenhét csoportja mutatkozott be, az idén a XX. elődöntőn a járvány és a kivándorlás okán valamivel, de szerencsére nem sokkal kevesebben: tizenhárom helység tizenöt csoportja. Ez önmagában is nagy eredménynek számíthat. Az idei újdonság az volt, hogy – az anyanyelvápolók és a szülők külön kérésére, külön csoportban (a délelőttiben) léptették fel, azokat az anyanyelvápolókat, akik nem beszélik (beszélték) a magyar nyelvet, mert az iskolában szerb nyelvű oktatásban részesülnek, s már szüleik sem beszélik a magyart. Hellyel-közzel esetleg csak a nagyszülők. Így tehát a délelőtti csoportban léptek fel a törökbecsei, a bókai, a titeli, a surjáni, a homokrévi, a nyékincai és a módosi anyanyelvápolók. Így érezték igazságosnak az összevetést. S láss csodát: a gálára továbbjutó három csoport közül az egyik az ő közegükből került ki. A törökbecseiek is továbbjutottak!
S most lássuk sorjában. A közönség és a bírálóbizottság – Lukács Gabriella, a VMPE elnöke, Takarics Róbert író, főszervező és Jódal Rózsa író – délelőtt elsőnek a törökbecsei anyanyelvápolók Erős Molnár Angéla anyanyelvápoló összeállításában és rendezésében A libapásztor lakodalma című énekes-körtáncos jelenetet láthatta. A törökbecseiek minden lúdja hófehérben „ludaskodott”, csak a bíró és a rosszcsont fiacskája feketéllett közöttük pantallósan. A ludakat szétkergető fiatalember büntetése: feleségül kellett vennie a gyönyörűen beszélő és kristálytisztán éneklő libapásztorlányt, a negyedikes Erős Lillát, aki a csoport legsokoldalúbb szereplőjeként dicsérő oklevélben részesült. A csoport pedig, mint a délelőttiek legjobbja, felléphet a gálán! A bókaiak, Molnár Urbán Éva rendezésében Móra Ferenc: A bal kéz című szövegét meglepetésként bábjáték-formában mutatták be. Méghozzá olyan látványosan és ügyesen, hogy avatott bábjáték-megoldásokért dicsérő elismervényben részesültek. A titeliek Tóth Eleonóra rendezésében Coelho: A ceruza öt értéke című szövegét játszották el, olyan látványos lepke és más jelmezekben, hogy ők meg mutatós jelmezeikért részesültek dicsérő oklevélben. A surjániak Molnár Urbán Éva rendezésében Móricz Zsigmond Iciri-piciri című jelenetével nevettették meg a közönséget. A hálás közönség nevetéssel, oda-odamutogatással értékelte a szereplők ügyes, önjellemző rajz-megoldásait, amelyek végül számukra is meghozták az elismerő diplomát. A homokréviek Szirák Katalina rendezésében a Pszichiátria című jelenetet mutatták be látványosan és jól kidolgozottan. A sok képzelt és valódi beteg közül a legsokoldalúbb és a humort sem nélkülöző játékával a hetedikes Zsivko Barbara tűnt ki, őt is megjutalmazták. A nyékincaiak Kovács Csaba és Kovács Halász Hargita rendezésében I. Sz.: Kirándulás című humoros jelenetével léptek fel. Az ő különös autóbuszuk csupa feledékeny utast szállított, s mint kiderült, maga a sofőr sem jobb a Deákné vásznánál. Amikor már minden utasa hazaszaladt az otthon hagyott holmijáért, loholva vissza is ért, s végre valahára nagy nehezen elindulhatnának, kiderült, hogy jómaga meg az indítókulcsot nem hozta magával! Őket szellemes játékukért jutalmazták. A módosiak Molnár Urbán Éva rendezésében egy lengyel népmesét, A gombakirályt mutatták be látványos, kacagtatóan tarka gombajelmezekben, illetve hatalmas kalapokban. Miután a közönség kigyönyörködte magát a légyölő galóca, a réti csiperke, a vargánya és társaik jelmezeiben, s a gombák végre, némi veszekedés, irigy torzsalkodás után a vargánya személyében megválaszthatták a gombakirályt, a zsűri nekik ítélhette a szép, találó jelmezekért járó diplomát.
Délután mutatkoztak be a magyar tagozaton tanuló bánáti diákszínjátszók: hat helységből összesen nyolc csoport.
Az ürményháziak nagy közönségsikerrel Móricz Elvira rendezésében A nyulacska háza című bábjátékot mutatták be. Kiviláglott, hogy a közönség mennyire igényli a bábjátszást. A hét újsütetű bábjátékos hangos tetszés-nyilvánítások közepette mutatta be, hogy a ravasz róka mint próbálkozik – persze sikertelenül – átjárni a szegény szorgalmas Nyulacska eszén, és birtokba venni időtálló házacskáját, amely nyáron sem olvadt el, mint az övé, amelyet a koma kényelemből jégből épített, s a Nap sugaraitól bizony elolvadt… Ez a csoport két díjban is részesült: a sokoldalú játékával egy ízig-vérig minden hájjal megkent Rókát megszemélyesítő Pintér Áron dicsérő oklevelet vihetett haza, a bábjátszó csoport pedig továbbjutott az előreláthatóan (ha a járvány közbe nem szól) már a hónap végén bemutatásra kerülő gálán. A nezsényiek Molnár Urbán Éva rendezésében a Hófehérke és a hét törpe című Grimm-mese színpadi változatát mutatták be sikerrel. Az ő Narrátoruk, Müller Adrianna is dicsérő elismerésben részesült, a csoport pedig a színpompás jelmezekért kapott dicsérő oklevelet. A maradékiak Halász Sándor Gyöngyvér rendezésében A rátóti csikótojás című magyar népmesével arattak vastapsot. Az ő csoportjukból a szintén Narrátort alakító Halász Bence nyert dicsérő oklevelet. A magyarittabéi kiscsoport Petes Erzsébet rendezésében Győri Orsolya: A király, akit minden hang zavar című jelenetét mutatta be látványosan koronás, vörösbársony palástos jelmezekben. Pompás jelmezeiket meg is jutalmazták egy diplomával, a kimért fenségességgel, visszafogott előkelőséggel mozgó Királynő szerepében pedig Cseh Rebekát.
– A muzslyai harmadikosok Tóth Lendvai Heléna rendezésében Orgovány Anikó Ünnep című jelenetét mutatták be. A közönség végigizgulta, sikerül-e a sok erdei állatnak: a borznak, a mókusnak, az őznek, a bagolynak, a vadkecskének és a varjúnak hazajuttatnia az elveszett, elkószált macskát. Annyira sikerült, hogy a csoport összjátékáért dicsérő oklevélben részesült, a macskát alakító Bacsó Letícia pedig természetes játékáért kapta meg az elismerést. Az erzsébetlakiak Tóth Eleonóra rendezésében A só című ismert és szeretett népmesével örvendeztették meg fáradhatatlan néző-társaikat. Nekik is két dicsérő oklevél jutott: egy a remekbeszabott jelmezekért, egy pedig azért a leleményességükért, hogy ügyesen beleszőtték játékukba a „koronajárvány” velejáróit, a kötelező távolságtartást, és egyebeket. Ők aztán tényleg a mában élnek!
– A muzslyai negyedikesek Fárbás Repp Edit rendezésében Simonfi Rozália: Tavaszi jelenet – Méhecskék vitája című jelenetével léptek színpadra. Végül a magyarittabéi nagycsoport Petes Erzsébet rendezésében a rendező saját mesevariáció-leleményét, A hollók és a rókák című jelenetet mutatta be rengeteg leleménnyel, jóízű humorral, kiváló rendezésben és sokszínű, természetes színészi játékkal. Mondanom sem kell, hogy fergeteges sikerrel. Tágra nyitott szemmel figyeltük, mint kettőződik meg a holló is, meg a róka is, s egyetlen sajt kivételével minden kellék és különösebb jelmez nélkül, egyszerű fekete, illetve vörös öltözékben mint kergetőzik, vetélkedik, civakodik egymással a négy diákszínész. Ők tényleg, a szó szoros értelmében, játszottak. Viháncolva, marakodva, csalafintán, ahogyan a szerepük megkívánta. Végül az egyik róka szabályosan kihúzta a színről az egyik „elalélva heverő” hollót, mondván: „Kinek a sajt, kinek a – holló!” Ők a következő okleveleket mondhatják a magukénak: Petes Erzsébet a kiváló rendezésért, Szakál Éva Karolina, Víg Korinna viszont Karola alakjának sokszínű, átélt színészi megformálásáért, az egész csoport pedig természetesen továbbjut, s ismét megmutatkozhat a gálán.
Konklúzió: járvány kiváltotta kényszerű házi karatén, kivándorlás, betegségek, miegyéb ellenére, a bánáti, már „mindenben „edzett” anyanyelvápolók és diákszínjátszók ezúttal is kitettek magukért. Ismételten megmutatták, hogy akarnak és tudnak dolgozni. Minden gátló körülmény között és ellenére is. A muzslyai elődöntőről ezúttal három csoport jut tovább, de helytállásból, s az időközben megszerzett tudásért, tapasztalatért viszont mind a tizenöt csoport csillagos ötöst érdemel!
