Az erdő lakói (Nemesmilitics, Dömdödöm)
Az előző években többnyire márciusban érkeztünk a csonoplyai elődöntőkre, s bevezetőmben virágba borult barackfákról és a kiskertek jácintjainak habos-fehér felhőiről, az éppen nyiladozó hamvas tulipánokról és tölcséres nárciszok végtelen ágyásairól zengedeztem, amelyben a művelődési otthon felé igyekezve autónkból nézve gyönyörködhettünk. Az idén, november 7-én a fák és a buja bokrok rőtszínű levelei integettek felénk a bágyadt őszi napsütésben. Az egész világot sújtó járvány késleltette a találkozónkat. Szerencsére mégis megvalósult, s ennek mindannyian nem titkolt örömmel adtunk hangot.
A Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete szervezésében ezúttal kéttagú bírálóbizottság – Lukács Gabriella, a VMPE elnöke és Jódal Rózsa írónő – érkezett Csonoplyára, hogy részt vegyen az immár jubiláló (!) XX. Vajdasági Suliszínház Fesztivál negyedik, csonoplyai elődöntőjén. Régi, jó ismerőseink: a csonoplyai Krizsán Valéria tanítónő és a nemesmiliticsi Szabó Márta tanítónő már a bejáratnál várt bennünket – és egy maroknyi, lelkes kis- és nagygyerek. Összeszorult a szívünk. A találkozás örömétől és a hiányérzettől is. Hajdanában, azaz nem is olyan régen, pontosabban 2016-ban még az óvodások zajosan vidám csapata várt bennünket tettre készen izegve-mozogva, és öt előadás – három a csonoplyaiak és kettő a nemesmiliticsiek rendezésében. Mindenfelé jelmezeket, színpadi álarcokat, arcfestékeket, kellékdarabokat szorongató izgatott szülők, nagyszülők, rokonok, szomszédok…
Most mindössze két előadás, de az aprólékosan, szívvel-lélekkel kidolgozva. És sok bizakodva, várakozón ránk szegeződő szempár. A hatalmas, gyönyörű színházterem – jéghideg. A két helység anyanyelvápolói minden mostoha körülmény – folytatódó kivándorlás, időnkénti járványügyi betiltások, takarékoskodás, online oktatás, amely ellen sokszor az otthonaikban való próbákkal próbáltak enyhíteni – ellenére ők készültek. Becsülettel, szorgalommal és nagyon nagy akarással. A szó, a tudás, az együtt tanulás és játszás, valamint az anyanyelv összetartó erejében bízva.
A nemesmiliticsiek Szabó Márta rendezésében Lázár Ervin Négyszögletű Kerek Erdő című meseregényének a diákszínjátszók körében legnépszerűbb fejezetét, illetve már feldolgozott jelenetét a Dömdödömöt tanulták be. Méghozzá hogy! Az erdő lakói úgy rendezik meg a „költői versenyt”, hogy abból mindenki, aki hallgatja, játszva megtanulhatja hogyan „kellene” verset írni, mi fán terem a költői szabadság, a témaválasztás, a rím, a ritmus, s persze az utánérzés és a plágium is. Verseny közben sorban felvonulnak a gyerekek által már jól ismert és rég megszeretett alakok: az igazságot osztó Mikkamakka, Vacskamati, Maminti, a pirinyó zöld tündérlány, Szörnyeteg Lajos, a legjobb szívű behemót, Nagy Zoárd, a lépkedő, örökzöld fenyőfa, Ló Szerafin, az égszínkék paripa, Aromo, a fékezhetetlen agyvelejű nyúl, a nagyszívű, mindenki által szeretett Dömdödöm, és rőt sörényét rázva, lobogtatva persze a minden lében kanál, minden hájjal megkent és agyafúrt Bruckner Szigfrid. A közönség ezúttal is lélegzetvisszafojtva hallgatta a furcsa költői bemutatkozásokat. Különösen a nagyszájú Bruckner Szigfriden nevettek sokat, aki minden lehető módon át akarta rázni az állatok zsűrijét. Ha valamelyik versét kinevették, újabb „remekművel”állt elő. Ám az igazság győzött, s végül az erdő lakóinak kedvencéé, Dömdödömé lett a nyertes babérkoszorúja. A jelenet olyan osztatlan sikert aratott, hogy két díjjal is jutalmazták: az elsőt a sokszínű, nagy fantáziára valló jelmezekért vehette át Szabó Márta csoportja, a másik pedig a továbbjutást jelentette. A csonoplyai eldöntőről a Dömdödöm című jelenet jut tovább a gálára!
A csonoplyaiak bűvészi ügyességgel „házasítottak össze” két Varga-jelenetet. Varga Géza Mit csinál a macska? című tréfás osztályjelenetét, amelyben a tanítónő minden leleményességét elővéve igyekszik rávenni tanulóit, hogy arra a kérdésre: Mit csinál a macska? ne csak azzal válaszoljanak kórusban, hogy dorombol, alszik, mosakszik a cicus, hanem végre kimondják azt a választ, amire egyre vár, hogy nyávog! Ezután a bizonyítványosztás következik, mindenki ötöst kap, s egymás után diadalmasan hagyja el a tantermet, kivé csak egyetlen fiút, aki egyest kap. Azt sem tudja, hová legyen nagy bánatában. S itt merült fel a remek ötlet, hogy ehhez a jelenethez kapcsolják a másik Varga – Varga Katalin népszerű írónő – tanulságos „nyelvművelő” jelenetét, a Pit és Patot. Varga Katalin könyveit jól ismerik a gyerekek. A Gőgős Gúnár Gedeon és a Mosó Masa mosodája című könyveit úgy olvasták rongyosra, hogy közben észre sem vették, versekbe, mesékbe ágyazva, burkolva hogyan bújnak meg fontos nyelvtani, helyesírási, kiejtési szabályok, tudnivalók. A Pit és Patban a negyedikes Pacsa Áron Pit szerepében a Pat szerepében remeklő hetedikes Gardil Rolandnak panaszolja el, milyen sérelem érte őt azzal a fránya egyessel. Nosza, Pat hamarjában nagystílű „nyelvtanórát” rögtönöz az először vonakodó, értetlenkedő, és egyre jobban a nyelvtani szabályok mibenlétére, zamatára ráérző Pitnek. A párbeszédes jelenetet a két fiú olyan érzékletesen, és dicséretre méltóan, jó akcentussal, szépen artikulálva adta elő, hogy a zsűri végül mindkettőjüket – mint a legjobb páros jelenet megvalósítóit megjutalmazta dicsérő oklevéllel.
Lukács Gabriellával végül is jó érzéssel búcsúztunk el a csonoplyaiaktól és a nemesmiliticsiektől. Itt (is) jó kezekben van az anyanyelvápolás. Kicsi és nagy itt is mindent megtesz azért, hogy a munka a járvány és egyéb gátló körülmény dacára se lankadjon. Teljes szívükkel átérzik, hogy a szó, az anyanyelv, az irodalom, az élet, egymás szeretete és becsülése, valamint ezeknek a szépségének a felismerése örök!
