Évek óta hatalmas problémát jelentenek Szenttamáson (is) a kóbor kutyák okozta támadások és harapások. Évente százezreket fizet a község kártérítés címén kutyaharapás miatt. Többször is felvetődött már a menhely kérdése, sőt, mondhatjuk, több évtizedes az elképzelés, a kóbor kutyák és macskák problémáját azonban a mai napig nem sikerült tartósan megoldani. Ideiglenes megoldásként egy vidéki vállalatot bízott meg a község a kóbor állatok begyűjtésével és elszállításával, de ez sem bizonyult a legjobb megoldásnak.
A kutyák és a gazdik (Paraczky László felvétele)
Négy-öt évvel ezelőtt egy állatbarát úgy döntött, saját maga szervezi meg a kóbor állatok begyűjtését, majd az elajándékozásukat. Később még egy személy vállalkozott erre. Az 1995-ben családjával Sisakról idetelepült Ljiljana Vukosavljević elmondta, családja magára vállalta a kicsapott kutyák és macskák befogadását. Jelenleg 49 kutyája és 27 macskája van.
– Először albérletben laktunk, később megvásároltuk ezt a családi házat a városközpontban, rendbe tettük, és itt van az otthonunk, a befogadott állatokkal együtt. A kóbor kutyák és macskák 70–80 százaléka a szó szoros értelmében betegen kerül hozzánk. Vagy autó ütötte el őket, vagy kölyökként tették ki őket az utcára, és elég sok idő kell, mire rendbejönnek. Szerencsére a család nagy állatbarát, a férjem is sokat segít az ellátásukban. Az internetnek és a közösségi portáloknak köszönhetően híre ment az udvarunkban lévő ideiglenes menhelynek, és sokan segítenek. Ki hogyan tud. Nyitottunk folyószámlát, és külföldről is érkezik némi támogatás. Az állatszerető emberek elsősorban anyagiakkal, kutya- és macskatáppal támogatnak, de a helyi pékségből is kapunk néhány zsák száraz kenyeret. Sokszor azonban a saját jövedelmükből, a férjem fizetéséből vásároljuk az ennivalót. Az udvarból már több kutyát és macskát örökbe fogadtak, ennek ellenére a számuk szinte sosem csökken. Az örökbefogadást egyébként nehezítik (pláne külföldön) az idevágó szabályok és törvények, nem beszélve az állatorvosi költségekről. Tudni kell, hogy minden befogadott állatot a gyógyítás mellett féregteleníteni, ivartalanítani kell, s ez mind pluszköltség, beteg állatot ugyanis senki sem fogad örökbe. Jelenleg is csaknem 80 ezer dináros tartozásunk van az állatorvosnak, és fogalmunk sincs, hogy ezt mikor sikerül tisztázni. Amint egy kis pénz érkezik a számlára, azonnal utaljuk az állatorvosnak, vagy kutyatápot veszünk – mondta beszélgetőtársunk. Hozzátette (és ez szemmellátható volt), az állatok tiszták, rendezettek, be vannak oltva, mikrochippel ellátva, mégis nehéz új gazdit, otthont találni számukra. Tapasztalata szerint az örökbefogadók inkább a törzskönyvezett és fajkutyák mellett döntenek, az úgynevezett keverék kutyák, azaz korcsok iránt gyér az érdeklődés. Pedig, mint mondja, ők sokkal ellenálóbbak a betegségekkel szemben, kisebb igényűek, és nincs velük különösebb baj, sőt sok esetben jobb házőrzők a fajkutyáknál.
Ljiljana Vukosavljević egyik kedvencével (Paraczky László felvétele)
A menhely (Paraczky László felvétele)
Macskák is vannak bőven (Paraczky László felvétele)
– A közösségi portáloknak köszönhetően sok kutyus és cica gazdára talált. Főleg Belgrádba és Újvidékre, de külföldre: Szlovéniába, Ausztriába és Németországba is vittek már tőlünk kutyákat. Az új tulajdonosok később fotókat is küldenek róluk, hogy meggyőződjünk, jó helyre kerültek. Ez egy olyan (humanitárius) foglalkozás, ahol nincs munkaidő, nincs szabadnap, ünnepnap. A kutyákat folyamatosan felügyelni kell, tisztítani utánuk, etetni, itatni kell őket. Szinte minden éjszaka 3-4 óráig fent vagyok, és figyelem, nehogy ugassanak, mert a szomszédok nem tudnak aludni. Napközben, amikor a férjem vagy a család besegít, akkor rohannom kell főzni, bevásárolni, takarítani, vagyis ellátni a háztartást – magyarázta az állatbarát.
A kérdésre, hogy a szomszédokkal hogy jön ki a kutyák miatt, Ljiljana elmondta, nagyon sok a feljelentés, és volt olyan nap, hogy három különböző felügyelőség is kijött.
– Panaszkodnak a szomszédok, hogy bűz van, éjszaka ugatnak a kutyák és nem tudnak pihenni, de a kommunális és állatorvosi felügyelőség rájött, hogy ez nem éppen így van. Igaz, néha ugatnak a kutyák, de megszokták, hogy csendben kell lenniük. Főleg a hétvégék a kritikusak, amikor a fiatalok éjszaka mennek hazafelé a városból, és kiabálnak, zajt csapnak. Olyankor nagyon oda kell figyelni, hogy ne ugassanak a kutyák, mert ha egy is elvakkantja magát, a többi is ugatni fog – panaszkodott beszélgetőtársunk. Hozzátette, a családnak nagyon nagy segítséget jelent 100–200 dinár is, vagy akár egy zsák szikkadt kenyér. Elmondta még, hogy a minap járt náluk egyik hazai rockegyüttes menedzsere, hozott néhány zsák kutyatápot, egy aleksadrovaci cég pedig havonta 10–15 kutya és macska ivartalanításának a költségét állja.
Turián is van kutyamenhely
Vera Matić Turián a falu végén vásárolt házban jelenleg 46 kutyát és 19 cicát ápol. Itt már másmilyenek a körülmények, mint Ljiljanáéknál, a turiai udvar ugyanis eléggé kicsi, a kutyákat három, dróttal körülkerített részbe osztották. Itt vannak a kutyaházak is.
– Szenttamáson albérletben laktunk a lányommal a város központjában, csendes utcában. Több alkalommal láttam, hogy az árokban, út mellett kölykedzett le a kutya, nem volt szívem otthagyni, és hazavittem. Így kezdődött a kutyák és macskák hazavitele és befogadása két évvel ezelőtt. A számuk nagyon gyorsan nőtt, sokszor arra ébredtem, hogy a kapun vagy a kerítésen át betettek egy-egy beteg vagy hasas állatot az udvarunkba. Nem fizettünk albérletet, a régi ház ugyanis egyik ismert szenttamási gyermekorvos szüleié volt, és ő azt mondta, nem kell fizetni, az állatok etetése viszont pénzbe került. Ráadásul a szomszédok petíciót fogalmaztak meg, hogy a bűz és a zaj miatt mielőbb el kell távolítani a kutyákat az udvarból. Innentől kezdve indult meg a szekér a lejtőn. Kijött a felügyelőség, és elrendelték, hogy az összes állatot fertőtleníteni, féregteleníteni kell, továbbá beoltani és mikrochippel ellátni. Az viszont senkit sem érdekelt, hogy honnan kerültek hozzám ezek az állatok, és hogy a település utcáin már nincsenek kóbor kutyák – magyarázta Vera. Rámutatott, akkor úgy érezte, jogos lenne kezdeményezésének a támogatása, hiszen biztonságosabbak lettek az utcák, s emiatt, ha csak részben is, de a községnek valamiképpen támogatnia kellene az ilyen kezdeményezést. Kérése az önkormányzatnál megértésre talált, de közben azt az ajánlatot kapta, hogy a kutyákkal költözzön ki a központból a település szélére, mert a kutyák ilyen jellegű tartása a zaj és a bűz miatt nem engedélyezett.
– A hely, amit a község akkor ajánlott, a tuki városrész szélén, a mostani faiskola végében található. Ez egy olyan elhanyagolt, fákkal benőtt, bozótos terület, ahol a kutyák éjjel-nappal felügyelet nélkül lennének. Ez pedig azt jelenti, hogy bárki megmérgezheti őket, vagy a kerítés alatt lyukat kaparhatnak és elmenekülhetnek, egyszerűbben fogalmazva: visszakerülnek az utcákra. Itt nincs semmilyen épület, vezetékes víz sincs, nincsenek kutyaházak, árnyékoló, egyszóval semmi sincs. A kutyaházaktól kezdve a kerítés rendbetételéig és persze az ehhez szükséges anyag megvásárlásáig minden költség rám hárult volna, nem beszélve arról, hogy a szemetet is nekem kellett volna elszállítanom. Kimentük egy építkezési vállalkozóval, megnézte a helyet, és azt mondta, az anyag és a munkaerő legalább 3 ezer euróba kerülne. És akkor is csak ideiglenes menhely lenne/maradna. Ráadásul kerékpáron és kiskocsiban mindennap gyalog kellene tolni a kutyatápot a városból. A kislányommal ketten nem mertünk ilyesmit vállalni. Végül felmerült a gondolat, hogy saját házat veszünk, nagyobb udvarral, ahol a kutyáknak és a cicáknak tudnánk ideiglenes otthont adni. Megnéztünk vagy 50 házat, de amikor megtudták, hogy mi a szándékom, a tulajdonosok és a szomszédok azonnal megemelték az ingatlan árát, hiszen senki sem akar olyan ház mellett lakni, ahol átlag 50 kutya és 30 cica él. Végül Turián, közel a falu végéhez sikerült venni egy régi házat, és kialakítani egy ideiglenes menhelyet.
