A Csikós kertészet 2004 óta foglalkozik bio-zöldségtermesztéssel, és mára már igen széles körű választékkal vannak jelen a piacon. Újvári Zsombor, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselőjelöltje szerdán délelőtt Tóthfaluba, azon belül is Csikós Árpád kertészetébe látogatott, ahol megtekintette a hűtőházakat és a melegágyakat.
– Csikós Árpád egyike azon fiatal vállalkozóknak és biokertészeknek, akik Magyarkanizsa község területén, sőt az egész Vajdaságban is példaértékűnek számítanak. Sok év tapasztalattal a háta mögött ma már olyan termények kerülnek ki a keze közül, amik minőségileg is megfelelnek mindenféle elvárásnak, tanúsítványnak. Árpádéknak több alkalmuk is volt pályázni a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően, és annak támogatása nélkül nem lenne most sem a hűtőház, sem az öntözőrendszerek. Ezek mind olyan befektetések, amelyek elősegítik a gazdaság tevékenységének a növelését és szinten tartását – mutatott rá Újvári Zsombor.
A kertészet az utóbbi években törekszik olyan fejlesztéseket végezni, amelyek megoldást nyújthatnak a nagy munkaerőhiányra. Idénymunka idején nekik is évről évre nehezebb elegendő munkást találniuk. Családilag azonban ekkora gazdaságban már nem tudnak boldogulni.
– Több mint nyolc éve és húsz hektáron foglalkozunk vegyszermentes termeléssel, eleinte saját részre kezdtük el, a későbbiekben azonban már értékesítésre is termeltünk. A zöldség a fő profilunk, több mint harminc kultúra található a kertészetünkben. Ezenkívül néhány alapvető szántóföldi növényt is, például tönkölybúzát, takarmánykukoricát, árpát, mindezt az állattartás ellátására termeljük. Nagyon sokrétű a vásárlókörünk, elsősorban direkt értékesítést végzünk házhoz szállítással, együtt dolgozunk több üzletlánccal direkt és indirekt módon, illetve kisebb reform-élelmiszerboltokkal is a fővárosban, Újvidéken és Szabadkán – tette hozzá Csikós Árpád, akinek már a szülei és a nagyszülei is gazdálkodtak.
Pozitívan állnak a jövőhöz. Árpád úgy véli, nincsenek könnyű helyzetben manapság a vállalkozók, de ha valaki ért ahhoz, amit csinál, és szeretettel teszi azt, előbb-utóbb kifizetődővé válik.