2024. december 22., vasárnap

A Fehér Ház továbbra is dolgozik azon, hogy Izrael és a Hamász között megállapodás szülessen

A Fehér Ház szombaton közölte, továbbra is dolgozik azon, hogy Izrael és a Hamász iszlamista mozgalom között megállapodás szülessen a túszok kiszabadításáról és a harcok szüneteltetéséről.

„Még nem jutottunk megállapodásra, de továbbra is keményen dolgozunk" ezen a téren – írta Adrienne Watson, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának szóvivője az X közösségi oldalon, cáfolva a Washington Post című lap értesülését, amely szerint a harcoló felek között létrejött egy olyan megállapodás, amely a túszok szabadon bocsátását írja elő a harcok ötnapos szüneteléséért cserébe.

Szombaton palesztinpárti tüntetéseket hirdettek meg az Egyesült Államok több városába, egy nappal azután, hogy Washingtonban és New Yorkban is rendőröknek kellett beavatkozni a tiltakozásokon.

Péntek este New Yorkban és Washingtonban a csúcsforgalom idején tartottak tömegtüntetést. New York vasútállomása, a Penn Station bejáratát elzárták a tűzszünetet követelő tüntetők. Washingtonban a Union Station fő pályaudvar bejáratát zárták el a tüntetők, akik közül három embert őrizetbe vett a rendőrség.

A tiltakozó táblákon az Izraelnek küldött amerikai támogatások leállítását követelték, valamint az Izrael megalakulása előtti, 1948-as határokat a Közel-Keleten, „imperialista mohóságot" emlegettek az izraeli válaszcsapás nyomán, és a „Tisztelet a palesztin mártíroknak" felirattal vonultak.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Beta/AP