Mind hevesebb a vita a szakértők között. Az egyik tábor magabiztosan hirdeti, hogy a koronavírus-járvány hamarosan megszűnik, kezdhetünk reménykedni. A másik tábor hasonló hévvel hirdeti, hogy ezek a szakértők csak hiú reményeket táplálnak az emberekben, a járvány vége nincs még láthatáron. Köztük van egy népesebb tábor azokból a szakértőkből, akik reálisan probálják vizsgálni ezt a mindenkit érintő kérdést. De nézzük részletesebben.
Először az optimistákat. „Reménykedhetünk, hogy itt van a járvány vége.”; „A járvány vége közel van, szinte már érezhetjük.”; „Hinni lehet azoknak, akik azt mondják, hogy az omikron az utolsó mutáció, és hamarosan vége lesz a járványnak.”; „A járvány végére számítok.”; „Közelebb a járvány vége, mint gondolnánk.” Még a francia kormány is az optimistáknak ad igazat. Sőt egy horvát püspök is kijelentette: „Szeretettel legyőzzük a félelem járványát.”
A másik tábor hasonló eréllyel hirdeti: csak a kedélyek lecsitítására mondanak ilyeneket, mert „korai még megfújni a győzelem harsonáit”. Sőt még rosszabb is lehet. A multimilliárdos Bill Gates kijelentette: „Jöhet még szörnyűbb is.” De legjobban ijesztgetnek azok, akik kiszámították: a mostani hullámban egyik napról a másikra kétszer-két és félszer megnövekedett az új fertőzöttek száma, s ha ez megismétlődik, akkor ott, ahol az első nap 20 ezer új fertőzött volt, 20 nap múlva már 400 ezer lesz a napi új fertőzött. De már riasztó lehetőségként felrémlett, hogy a két mutáció, a hihetetlenül gyorsan terjedő omikron és a veszélyesebb delta egy deltokronban egyesül.
A nagy többség a két véglet között foglal helyet. A Corriere International nemzetközi lap csak a kérdést teszi fel: „Tényleg vége van az omikronnak?” A szakértők többsége azt vallja, komoly erőfeszítésekkel vissza lehet szorítani a járványt elviselhetőbb keretek közé. Sőt Tedros Adhanon Ghebreyesus, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezérigazgatója megfogalmazta a reálisabb, de nagyobb erőfeszítésekre kényszerítő megoldást. Kijelentette, hogy „Veszélyes azt gondolni, hogy a járvány a vége felé jár”, de visszaszorításában nagy sikert érhetünk el, ha az egész világon a lakosság 70 százaléka beoltódik.
Az ellentétes vélemények onnan erednek, hogy a járvány naponta növelte az új fertőzöttek számát. A folyamatot legvilágosabban láthatjuk Franciaország esetében: szinte naponta növekedett az új fertőzöttek száma. Az első rekord 63 405 napi új fertőzött. Utána ez a szám hihetetlen gyorsasággal növekedett. Az új rekordok így jöttek: 90 000, 100 000, 180 000, akkor jött egy még nagyobb ugrás: 305 000, 368 149, 460 000, és másnap már elérte a félmilliót a napi új fertőzöttek száma.
Bármelyik európai országnál hasonló folyamatot láttunk. De ennek az ugrásnak az érzékeltetésére nem kell messze mennünk. Szerbiában már voltak napok, amikor 800 körül mozgott a napi új fertőzöttek száma. Most ebben a hullámban azonban 20 ezer körülire ugrott.
Az emberiség számára nem ismeretlenek a járványok, amelyeknek két fajtáját különböztetjük meg: a pandémiát és az endémiát. (A pandémia ragályos betegségnek az egész világon érezhető járványa. Az endémia pedig fertőző betegség jelenléte valamely helyen.) A történelemkönyvekből ismerjük a borzalmas pestis- vagy kolerajárványokat, amelyek majd egész városokat néptelenítettek el úgy, hogy már az utcákon hevertek a temetetlen holttestek. Szerencsére ezeket sikerült a múlt tartozékává tenni.
Majdnem eltűnt a vérbaj, és általánosan kötelező oltással már a mi korunkban sikerült leküzdeni egy pandémiás betegséget, a fekete hímlőt. Ugyanakkor megtanultunk együtt élni az olyan fertőző betegséggel mint a pandémiás AIDS, vagy az endémiás, csak Afrikában létező ebola. És időnként vissza-visszatér a sertéspestis.
A koronavírus azonban olyasmi, amire még nem volt példa az emberiség történelmében. Elsősorban azzal teljesen új jelenség, hogy valóban az egész világon érezteti hatását. (Már régebben kapituláltak az olyan „nulla fertőzéssel” dicsekvő országok mint Ausztrália és Új-Zéland.)
Másrészt egyedülállóvá teszi, hogy milyen gyorsan terjedt el az egész világon. Nemcsak az rendkívüli benne, hogy a Kína által adott jelzés után milyen gyorsan jelentkezett az egész világon, hanem ha egy országban jeleznek egy új mutációt, akkor biztosra vehetjük, hogy néhány nap múlva már az egész világon találkoznak vele.
Az ember pedig tehetetlen ezekkel a jelenségekkel szemben. Egyetlen próbálkozása (mivel csak most keresik a gyógyszerét) a karantén, ami olyan furcsaságokkal jár, hogy ha az apa vagy az anya megfertőződik, az egész család együtt él karanténban anélkül, hogy az apa vagy anya bárkit megfertőzne a családban. Meg az oltás, már a negyediknél tartanak, anélkül, hogy ne kelljen közölni: az oltás tényleg csökkenti a fertőzést, főleg enyhíti a betegség lefolyását, de mindig csak azt kell megállapítani, hogy az új fertőzőttek között kisebbségben vannak a beoltottak. Azt pedig megmagyarázni sem tudják, hogy a halál miért és hogyan szedi áldozatát, amikor már csecsemő is belehalt.
A kormányok pedig kénytelenek eltűrni, hogy a lakosság őket teszi felelőssé. Először tiltakoznak, tehetetlenséggel vádolják őket, mert nem tudják leküzdeni a járványt, utána pedig azért támadják őket, mert megszorító intézkedésekkel próbálkoznak. Még az is csak kicsit segít rajtuk, hogy a kezdeti nagy gazdasági visszaesést már sikerült némi növekedéssel felváltani.
Az intézkedések nagyjából ugyanazok: megszorítások, maszk és oltás. Vannak különbségek. Ausztriában kötelezővé tették az oltást, Franciaországban és Nagy-Britanniában kötelözővé tették az otthoni munkát, Görögországban bevezették a dupla maszkot stb. Mindez eddig keveset segített. Azt pedig, hogy mi lesz ezután, csak találgatják.
