2024. szeptember 10., kedd

A török kriptotőzsde megrengette a bitcoin árfolyamát

A török hatóságok pénteken őrizetbe vettek 62 embert a helyi kriptotőzsdével, a Thodex-szel kapcsolatos csalási ügyben folytatott vizsgálat keretében. A cég vezetője közben külföldre menekült, a platform közel 400 ezer felhasználója pedig nem fér hozzá a befektetéseihez.

A pénzügyi bűncselekményeket vizsgáló török bizottság zárolta a cég számláit, a rendőrség pedig számítógépeket foglalt le annak isztambuli székhelyén - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Az Anadolu beszámolója szerint Törökország az Interpol nemzetközi rendőri szervezettel keresteti a cég vezetőjét, Faruk Fatih Özert, aki Ankara szerint Albániában tartózkodik jelenleg.
A hírügynökség szerint a rendőrség további 16 gyanúsítottat keres Isztambulban és egyéb városokban, tartományokban.
Az isztambuli ügyészség csütörtökön vizsgálatot indított csalás gyanúja miatt a Thodex és Özer ellen.
A cég vezetője egy csütörtöki közleményben hazugságoknak nevezte a vele szemben felmerült állításokat, és fogadkozott, hogy "néhány napon belül" visszatér Törökországba.
A Thodexet a héten lekapcsolták, a platform felhasználói pedig nem tudnak hozzájutni befektetéseikhez, ami miatt egyre inkább csalástól tartanak. A Habertürk hírportál szerint a veszteségek mértéke elérheti akár a kétmilliárd dollárt (603,66 milliárd forintot) is.
A török jegybank a múlt héten tranzakciós kockázatokra hivatkozva megtiltotta a kriptovaluták használatát vásárlásoknál és szolgáltatásoknál.
Törökországban az elmúlt években megnőtt a digitális fizetőeszközök, köztük a bitcoin iránti érdeklődés, miután a befektetők kénytelenek voltak ehhez folyamodni a török líra mélyrepülése és a magas infláció miatt.

A tőzsde nem maradt érzéketlen a törökországi eseményekre, nagyot zuhant a bitcoin árfolyama, miután elérhetetlenné vált egy török kriptotőzsde. A történelmi csúcsot múlt héten szerdán 64.829,14 dolláron érte el a bitcoin, azóta 25 százalékot esett az árfolyam.