Második comebackjére készül Milo Đukanović Monetengró „királya”, méghozzá úgy készül a visszatérésre, hogy tulajdonképpen soha, egy pillanatig sem engedte át teljhatalmát az elmúlt másfél évtizedben. Ha nem volt épp állam- vagy kormányfő, akkor a legerősebb hatalmi párt elnökeként irányított a háttérből.
A Novi Magazin tegnapi számában megjelent exkluzív interjúban a formális hatalomba való visszatéréséről a következőképp nyilatkozik: „Az a körülmény, hogy ennyire intenzíven részt vettem a (választási) kampányban, világosan mutatja, hogy ezt a kaput már kinyitottam, most azt kell megnéznünk, hogyan fogunk okosan belépni ezen a kapun, és milyen összetétel lesz az, amely képes teljesíteni az emberek elvárásait.” A képletes beszéd lényege, hogy Đukanović még nem döntötte el: kormányfő vagy államfő szeretne-e inkább lenni. Merthogy az egyik biztos – arra mérget vehetünk. A Milo Đukanović által fémjelzett Európai Montenegró Koalíció a 81 fős parlamentben 39 mandátumot szerzett az október 14-én megtartott parlamenti választáson, és a kisebbségi pártokkal könnyedén alakíthat kormányt. Đukanović tehát hatodszor lesz kormányfő vagy másodszor államelnök – ahogy neki tetszik.
Milo Đukanović 1962-ben született a montenegrói Nikšićben, tekintélyes családban. Édesapja bíró és magas rangú kommunista tisztségviselő volt, egyik felmenője pedig a Zetai bánság bánja volt a királyi Jugoszláviában. Az általános iskolát szülővárosában, a gimnáziumot és a közgazdasági kart Titogradban végezte el.
Fiatalkorától fogva politizál. Már egyetemi hallgatóként ifjúsági szervezeti vezető volt, majd ’86 és ’88 között a Montenegrói Szocialista Ifjúsági Szövetség Köztársasági Konferenciája Elnökségének tagja. Karrierje töretlenül ívelt fölfelé: az említetthez hasonló, igencsak hosszú nevű, ám annál jelentősebb kommunista pártszervekben töltött be fontos pozíciókat.
Milošević antibürokratikus forradalmából is kivette a részét, kíméletlenül számolt le a „régi gárda” tagjaival. 1989-ben az új, Miloševićhez hű politikai garnitúra átvette a tagköztársaság irányítását a „fiatal, szép és okos” jelzővel illetett Momir Bulatović–Svetozar Marović–Milo Đukanović-triumvirátussal az élen. Az 1990-ben megtartott első többpárti választásokat követően, 1991. február 15-én Đukanović került a kormányfői székbe. Ő volt ekkor Európa legfiatalabb miniszterelnöke, hiszen éppen a beiktatásának napján töltötte be 29. életévét.
Az időközben nevet változtatott, immár Szocialisták Demokrata Pártjaként futó egykori kommunisták a szerbiai rezsim hű szövetségesének mutatkoztak, fenntartás nélkül követték Belgrád háborús-nacionalista doktrínáját – egészen 1996-ig. Ekkor a mindig jó taktikus Đukanović, aki már harmadik kormányfői mandátumát koptatta, egy interjúban keményen bírálta Miloševićet, és kiállt a választási csalások miatt tömegdemonstrációkat szervező szerbiai ellenzék mellett. A 180 fokos fordulatot vevő Đukanovićnak sikerült a párttagság és a montenegróiak nagyobb részét maga mögé állítania, és 1997/98-ban legyőzte a Belgrádhoz hű maradt Bulatovićot a párton belül folytatott választáson és az államfőválasztáson egyaránt.
Miután megszabadult Milošević ölelésétől és esküvői komájától, minden gazdasági és politikai hatalmat megszerzett. Jellemző módon erre az időszakra vonatkoznak a vele kapcsolatos – de bizonyítást nem nyert – maffiavádak, a cigarettacsempészettel kapcsolatos mendemondák. Államfővé választása óta a nyugati hatalmak megbízható szövetségesének számít.
Államfői mandátumának lejárta után ismét kormányfő lett, de 2006-ban lemondott, miután úgy érezte, Montenegró révbe ért, hiszen kivívta függetlenségét. Két évvel később mégis visszatért, mert az addigi miniszterelnök egészségügyi okok miatt visszavonult. 2010-ben ismét távozott a kormány éléről, miután az ország megszerezte az uniós tagjelölti státust. És most ismét üdvözölhetjük az európai vezetők körében, akik közül – Silvio Berlusconit nem számítva – csak királyok és hercegek előzik meg a legvagyonosabbak listáján.
Milo Đukanović nős, egy fiúgyermek édesapja.
