Az amerikai politikus az M1 aktuális televízióban és a CNN amerikai hírtelevízióban is közvetített képsorok szerint az épület egyik bejáratánál személyesen fogadta a magyar kormányfőt, akivel kezet fogtak, üdvözölték a fotósokat, majd beléptek az épületbe, ahol megkezdődött a hozzávetőleg egyórásra tervezett megbeszélésük.
A találkozó elején Donald Trump azt mondta, hogy jó munkát végzett Orbán Viktor, mert biztonságban tartotta az országát. Azt is hozzátette, hogy a magyar kormány nagyszerűen cselekedett a keresztény közösség védelme érdekében. Megjegyezte, nagyon jó az Egyesült Államok kapcsolata Magyarországgal. Később pedig azt mondta, hogy Magyarország a NATO nagyon jó tagja. Az amerikai elnök azt mondta: a magyar miniszterelnököt egész Európában tisztelik.
Orbán Viktor úgy fogalmazott: Magyarország büszke arra, hogy fontos ügyekben, például az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni harcban közösen lép fel az Egyesült Államokkal. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a két ország számos fontos területen hasonló erőfeszítéseket tesz, és a közös témák közül kiemelte az illegális bevándorlást, a terrorizmus elleni harcot és a keresztény közösségek védelme érdekében tett lépéseket. A demokratikus reformokat érintő kérdésre válaszolva a magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a kormány a 2011-ben kidolgozott új alkotmány alapján dolgozik.
Az Orbán politikájára vonatkozó újságírói kérdésre Trump elmondta, hogy az emberek szerinte tisztelik Orbánt, akiről tudja, hogy „kemény ember", és aki sokak szerint helyesen lépett fel a bevándorlás tekintetében is. Trump szerint Európában problémák abból is fakadnak, hogy máshogy csinálták, mint a magyar miniszterelnök. Orbán azt mondta, hogy a magyar kormány az emberekért és az emberek által dolgozik. Többször is megválasztották ezt a kormányt, mely boldogan szolgálja az országot, a 2011-ben elfogadott alkotmány pedig bevált.
A Fehér Ház a magyar miniszterelnök fogadásáról szóló múlt heti közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy a két politikus tárgyalására Magyarország NATO-csatlakozásának huszadik évfordulója alkalmából kerül sor. A megbeszélésen az előzetes tájékoztatás szerint kereskedelmi, energetikai és kiberbiztonsági kérdésekre összpontosítanak.
Május elsején érkezett meg a hivatalos meghívó Magyarországra az Egyesült Államokból. Orbán Viktor néhány nappal később azt mondta, hogy pénzről, bevándorlásról és gazdaságról tárgyalnak majd. A magyar kormány arra számított, hogy Trump győzelme és a demokraták bukása után javulnak majd a magyar-amerikai politikai kapcsolatok. Elemzők szerint az elmúlt bő két évben valóban ez történt.