2024. szeptember 10., kedd

Amiről a hírek nem szóltak...

Rendre rossz dolgokkal szembesültünk 2019-ben, s úgy tűnhet, világunk egyre élhetetlenebb. Pedig a statisztikák azt bizonyítják, hogy a földlakók általános helyzete jobb, mint évtizedekkel ezelőtt. A Future Crunch (A jövő fordulata) internetes portál összegyűjtötte az elmúlt év – sokszor évtizedekkel ezelőtt elindult pozitív folyamatok – adatokkal bizonyított eredményeit. Íme néhány közülük.

Tavaly júliusban Etiópiában 353 millió fát ültettek el 12 óra alatt. Franciaországban hét százalékkal nőtt az erdők területe, Costa Ricában pedig 30 év alatt megduplázódtak az erdők, amelyek már az ország felét borítják, Nepálban is 45 százalékra nőtt a fás területek aránya.

Indiában 2014 óta harmadával növekedet a tigrisek száma. A hosszúszárnyú bálnák is alig vannak kevesebben a világon, mint a kihalásuk közelségére figyelmeztető riadó előtt.

Algériában és Argentínában megszűnt a malária, Kambodzsában, Kínában, Laoszban, Mianmarban, Thaiföldön és Vietnamban 76 százalékkal kevesebb ilyen megbetegedést észleltek, a kór következtében történt halálozások meg 95 százalékkal csökkentek.

A gyermekek és tinédzserek összhalálozási aránya a felére, 13,77 millióról 6,64 millióra esett vissza a világon (az elmúlt majdnem húsz évben); egy új vakcina az ebolában elhunytak számát csökkentette 70 százalékról 6 százalékra. A kanyarós megbetegedések kétharmaddal csökkentek 2000 és 2018 között, 23 millió életet óvtak meg a védőoltások a Földön. Az egyik vezető halálozási ok a világon a TBC volt, ám az ezredforduló óta évente kevesebb ilyen megbetegedést jegyeztek fel, 2019 augusztusában ráadásul egy új gyógymódot fogadtak el, amellyel megkezdhető a tüdőbaj globális felszámolása.

Amerikában a cigizők száma 50 év elteltével kétharmaddal csökkent, jelenleg a lakosság 13,7 százaléka dohányzik; Angliában 25 százalékkal kevesebb cigarettát adtak el. Oroszországban az alkoholfogyasztás zuhant vissza drámaian, 2003 óta 43 százalékkal.

Növekedett viszont a Föld lakóinak életszínvonala, a mélyszegénységben élők aránya 1990-ben még 36, ám 2018-ban már csak 8,6 százalék volt, ez még mindig 610 millió embert jelent. Sokkal jobb lett a gyerekek helyzete is: globálisan 4,4 millióval kevesebb hal meg évente; 130 millióval többen járnak iskolába.

Javult a Globális Terrorizmus Mutató is: a múlt évben 15,2 százalékkal esett a terrorcselekményekben megöltek száma. A világ népességének 90 százalékára vonatkozó felmérés szerint 1990 óta 20 százalékkal kevesebb a gyilkosság is.