2024. szeptember 10., kedd

Peking és Washington lezárja a háború első fejezetét

Trump és Liu aláírásával a kereskedelmi konfliktus azonban még nem ér véget

Liu Ho miniszterelnök-helyettes vezetésével kínai küldöttség érkezett háromnapos látogatásra Washingtonba, ahol a tervek szerint ma a Fehér Házban aláírják az amerikai–kínai kereskedelmi konfliktust lezáró megállapodás első fejezetét. Donald Trump amerikai elnök ezt hónapok óta próbálja átütő sikerként eladni, bár korábban arra számított, hogy már novemberben megegyeznek. Ezúttal mindkét fél fogadkozik: félreteszik az ellentéteket és aláírás kerül a kilenc fejezetből álló dokumentumra. 

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes (középen) megérkezik washingtoni szálláshelyére (Fotó: CGTN)

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettes (középen) megérkezik washingtoni szálláshelyére (Fotó: CGTN)

Az elemzők azonban emlékeztetnek: a megállapodás csak azokat a kérdéseket zárja le, amelyekben nincs komoly vita. Így az igazán nehéz menet csak ezután következik, hiszen a többi tételben kevésbé valószínű, hogy Kína engedne Trumpnak.

A több mint másfél éve tartó kétoldalú kereskedelmi háború lezárására irányuló részmegállapodásról Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főtárgyaló csupán annyit közölt, hogy az egyezség értelmében Kína két éven belül további 80 milliárd dollárért vásárol mezőgazdasági termékeket az USA-tól. Emellett várhatóan az egymás áruira kivetett pótvámok mérsékléséről is rendelkezhet az egyezmény.

A Trump és Liu által aláírandó dokumentum tartalmaz egy „valutás” fejezetet is, amelyben Kína kötelezi magát arra, hogy a jövőben tartózkodik nemzeti fizetőeszköze versenyszempontok miatti leértékelésétől. Gesztusként Washington a héten megszüntette Kína árfolyam-manipulátor besorolását.