2024. szeptember 9., hétfő

Az Öt Csillag ünnepe

Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom vezetője ünnepel.

A színpadon Virginia Raggi, Róma főpolgármestere – szintén az Öt Csillag képviseletében.

A Mozgalom a jobboldali Ligával szövetkezve – hosszas huzavona után – a politikai újonc Giuseppe Conte jogászprofesszorral az élen pénteken kormányt alakított.

– Átvettük a hatalmat. A hatalommal változtathatunk. Jobbá tehetjük, nem a magunkét, hanem az emberek életét. Nem lesz könnyű. Őszintén mondom, semmi sem lesz könnyű – mondta a nagygyűlésen Luigi Di Maio, kormányfőhelyettes, egyben munka- és iparügyi miniszter.

Már korábban belengette, hogy – idézem – „semmi sem lesz olyan, mint régen”. Ezt talán Beppe Grillo, a viccpártnak induló Öt Csillag alapító komikusa sem gondolta volna, aki szintén megjelent Rómában.

– Abban bízunk, hogy ma, 2018. június 2-án, a nemzeti ünnepen megszületik a Harmadik Köztársaság, a polgárok köztársasága – nyilatkozta Simone Cretella, az Öt Csillag egyik híve.

A nagygyűlésen eredetileg Sergio Mattarella államfő visszahívását szándékozták kezdeményezni, de megelégedtek azzal, hogy Nyugat-Európa első populista kormányaként aggodalomra készették európai szövetségeseiket.