A köztársaság népe királyát gyászolja. Románok mellett magyarok is. A királyt, aki népszerűbb volt, mint a monarchia eszméje.
96 éves korában elhunyt Mihály román király.
Mihály, Románia királya éppen azáltal vált hiteles államférfivá, hogy pillanatnyi érdekeit mindig el tudta fojtani. Akkor is, amikor végrehajtotta Románia pálfordulását a II. világháború végén, s átállt az oroszok oldalára, noha tudhatta, ez a királyságnak végét jelenti. Akkor is, amikor aláírta a kommunisták által kikényszerített lemondását, hogy megakadályozza a Moszkva által már kitervelt polgárháborút. Akkor is, amikor szótlanul tűrte a kommunisták utódai általi megaláztatását, alpári gyalázkodásaikat is. Mert úgy tartotta: „Jelenünk nem létezhet erkölcs, hit és emlékezet nélkül. A cinizmus, a kicsinyes érdek és gyávaság nem uralhatja életünket.”
Eközben annak lehetett a tanúja, hogy Romániában éppen ez történik. Országa romlásának okára megkérdőjelezhetetlenül mutatott rá a törvényhozás két háza előtt tartott 2011. október 25-ei beszédében. Elismerte, hogy a ’89-es fordulat után eltelt két évtizedes demokrácia, szabadságokat és egy kezdeti jólétet hoztak, ám figyelmeztetett is: a politika kétélű kard, megkárosíthatja az állampolgárt, ha az erkölcs megvetésével űzik, megtestesítve a teljhatalmat, és semmibe véve az állami intézmények elsődleges célját.
Egyszerű szavakkal vázolta a tennivalókat is: „Romániának infrastruktúrára van szüksége. A modern autópályák, kikötők, repülőterek mind a mi erőnket gyarapítják, mint független állam. A mezőgazdaság nem a múlt, hanem a jövő. Az iskola a társadalom alapja.”
A király intelmeit sajnos a politikusok közül senki nem vette komolyan. Várhatóan ezután sem sokan fogják beteljesítésre vágyó testamentumként kezelni.
Soha nem tudjuk meg, mit jelenthetett volna Romániának, ha tekintélyelvű társadalomként visszatér az alkotmányos monarchiához. Mihály az elveszett idők utópiája marad. Egy – talán az egyetlen – román államférfi, akit az erdélyi magyarok is megszeret(he)tek.
