Egymás jobb megértésére törekedve mind nyitottabbá és átláthatóbbá válnak a kutatások térségünkben. Egy-egy időszak történéseinek vizsgálatakor, tárgyilagos feltárásakor figyelembe kell venni a korábbi századokban történteket is – hangzott el csütörtökön Szegeden, a Szegedi Akadémiai Bizottság székházában, a Délvidék Kutatóközpont (DKK) szervezésében, a Magyar–szerb kapcsolatok – közös múlt és közös jövő címmel megtartott, nagy érdeklődést kiváltott egész napos nemzetközi történettudományi és művelődéstörténeti konferencián. A szervezők, házigazdák nevében Forró Lajos köszöntött mindenkit, köztük dr. Szabó Gábort, a Szegedi Tudományegyetem rektorát, Csallóközi Zoltánt, a miniszterelnök-helyettes kabinetfőnökét, Menyhárt Attilát, a szabadkai főkonzulátus főképviselőjét, minden vendéget és a díjazottakat, Teleki Júliát és Mojzes Antalt. A Délvidék Kutatásáért Emlékérmet az idén először adták át a helytörténeti kutatásokért Teleki asszonynak és Mojzes tanárnak, munkájukat ismerte el ezzel a Központ. A díjat Csallóközi Zoltán és dr. Zakar Péter, a DKK vezetője adta át. Egy olyan tudományos eszköztár birtokába szeretnének jutni, amelyre alapozva a közös jövőnket is sikeresebben tudjuk tervezni és meg is valósítani – emelte ki köszöntőjében Zakar professzor. A DKK a díj megalapozásával tiszteleg most, és a jövőben is a hatalmas energiával dolgozó kutatóknak, akik töretlenül és önzetlenül fáradoznak a Délvidék történetének feltárásáért. A díjat minden év január 23-án adják át. Az idei díj fővédnöke Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese – mondta Forró történész, gratulálva a díjazottaknak. Teleki asszony megköszönve a szép elismerést, és visszaemlékezett a 69 évvel ezelőtt, január 23-án Csúrogon történtekre, amikor a maradék magyar lakosságot vagyonuktól megfosztva, kollektíven háborús bűnössé nyilvánították, és koncentrációs táborba hajtották. Tíz hónaposan lett kollektív bűnös és maradt napjainkig, mert a szerb parlament ugyan törölte a kollektív bűnösség terhét, a bocsánatkérés azonban elmaradt, és a kormány sem terjesztette be mind a mai napig azt az intézményrendszert, amellyel levennék a megbélyegzést az egykor Csúrogon, Zsablyán és Mozsoron élt magyarokról. A magyar–szerb megbékélést jelképező emlékmű-kompozíció üzenete is így válhatna valóra.
Bajmok helytörténészeként a bajmokiak, a hozzátartozók nevében is köszönetet mondott az elismerésért Mojzes Antal, a falu népszerű tanító bácsija, aki egyaránt kutatja a magyar mártírokkal együtt a megtorlások német, horvát, bunyevác áldozatait is. Emlékezett a Vörös Hadsereg bevonulására 1944. október 19-én, a helyi partizánok közreműködésére, akikkel együtt mindössze néhány nap alatt 252 ártatlan polgárt végeztek ki. Bizton állítja, hogy mindannyian ártatlanok voltak. Azokban a napokban Zombor és Szabadka után Bajmokon volt legtömegesebb a kivégzés. A három tömegsír parcelláit megvásárolták, és méltó emlékhellyé alakították. Huszonnégy éve emlékeznek meg kegyelettel Bajmok mártírjairól.
A történetek tárgyilagos feltárásával lehet tisztázni a múlt tragikus eseményeit, a dolgok elhallgatása éppen olyan veszélyes lehet, mint a szőnyeg alá söprésük – mutatott rá Forró Lajos könyvét idézve a konferencia plenáris ülésszakát megnyitva Szabó Gábor. A továbblépés érdekében kell megtennünk mindent, hogy kölcsönösen juthassunk el a megbékélésig, a megbocsátásig. Ennek érdekében fontosnak nevezte a kutatómunka folytatását, a feltártak publikálását, tudatosítását a közvéleményben. Hiszen ha akarjuk, ha nem, a múltunk is közös, és a jövőnk is az ebben a földrajzi térségben. A történelem teljes megismerését szorgalmazta köszöntőjében Csallóközi Zoltán az elmúlt több mint fél évszázad alatt, az a politika játékszerévé vált. Ideológiai célokat szolgált a tények elhallgatásával. A konferencia témáira utalva hangsúlyozta: jó, hogy nem korlátozódik csak a Trianon utáni időszakra, hanem a teljes múlt objektív megközelítésére ösztönöznek a kutatók, a történészek. Azt nem várhatjuk el, hogy azonosak legyenek a nézetek a nemzetek között, vagy akár egy nemzeten belül, de azt igen, hogy közelítsenek álláspontjaink. „Mi magyarok a megszállás éveiben számtalanszor szórtunk hamut a fejünkre, ismertük el bűneinket, még azokat is, amiket el sem követtünk. Ami minket felelősséggel terhel, azt most a szabad országban is elismerjük, de elvárjuk, hogy a mi áldozatainkat is fogadják el mások. Nem létezik egymás alá vagy fölé rendelt szenvedés. A szenvedő alany számára mindegy, hogy milyen diktatúra üldözte el hazájából, szakította el családjától, kobozta el jogait, taszította embertelen körülmények közé, vagy gyilkolta meg.” A történelmi visszatekintő után Csallóközi aláhúzta, hogy emberségesen, a tények ismeretében kell tennünk azért, hogy a konferencia címében foglalt közös jövőt elkezdhessük.
Az erőszak, a megtorlások jelentősek voltak a 19. század második, főleg pedig a 20. században Közép- és Kelet-Európában mondta felvezetőjében dr. Srđan Cvetković, a Belgrádi Kortörténeti Intézet történésze. A nép nevében! Represszió Szerbiában 1944-45-ben, különös tekintettel Vajdaság területére és a Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság eredményeire, az áldozatok számbavételére című előadásában kiemelte, hogy Belgrádban a tavaszra, márciustól júniusig, tényfeltáró kiállítást szerveznek a Történelmi Múzeumban. Ez lesz az első ilyen, a szembenézés fontosságát szorgalmazó multimediális rendezvénysorozat Szerbiában. A közszemlére kerülő dokumentumok, tárgyak, fotók, a tömegsírok térképei mellett konferenciákat, pódiumbeszélgetéseket is szerveznek. Mint mondta, az eddig feltártakra alapozva nagyon sok dokumentum megmaradt, amelyek segítségével részletesen rekonstruálni lehet a terror folyamatát, a népellenségek, a háborús bűnökkel vádolt személyek és kollaboránsok likvidálását. Külön beszélt a vajdasági megtorlásokról, főleg a magyarok és a németek elleni kollektív bűnösség jellegéről, a feljelentéseken alapuló, bíróság nélküli kivégzésekről. A Magyar–Szerb Akadémiai Vegyes Bizottság is vizsgálja az áldozatok nemzeti, szociális és korbeli struktúráját.
A plenáris ülésszakban dr. A. Sajti Enikő Kisebbségpolitikai és társadalomszervezés című tanulmányában a délvidéki magyarság szerveződéséről beszélt az 1920-as években, különös tekintettel Várady Imre nagybecskereki jogász, országgyűlési képviselő szerepére, aki politikai szocializációjának alapjait még a monarchiában, ellenzéki politikusként, a magyar országgyűlésben szerezte meg, s aki az első pillanattól kezdve a becskereki, majd az egész délvidéki magyar társadalom jelentős személyisége volt. Munkájának jelentőségét sajnos csak most kezdi felismerni az utókor.
A vajdasági németek múltja, jelene és jövője címmel tartotta meg előadását Weiss Rudolf, a Német Népi Szövetség elnöke. A mintegy 300 évet felölelő időszakról szólva külön kitért a két világháború, majd az azt követő évekre 1948-tól 1953.-ig. Mint mondta, a titói kommunista haláltáborok 1948-as feloszlatásától Jugoszlávia 1991-es széteséséig a német kisebbség is osztotta más kisebbségekkel, főleg a magyarokkal együtt a sanyarú sorsot, az úgynevezett „szocialista önigazgatású” rendszerben. Az utóbbi években a megmaradt vajdasági német közösség a szerb történészekkel együtt kívánja feldolgozni az atrocitásokat. A Német Népi Szövetség számára példaértékű a magyar és a szerb történészek közös kutatása, a sorsközösség vállalása.
A délutáni ülésszakban négy szekcióban folyt a munka. Ezeken Délvidék politika-, művelődés- és gazdaságtörténetét, a magyarok és a szerbek életét a Délvidéken 1941–1948-ig, valamint a régi és az új megközelítéseket, kutatási eredményeket dolgozták fel.
Vasárnap, január 26-án Szegeden megemlékeznek a délvidéki magyar népirtás évfordulójáról. Várhatóan beszédet mond Magyar Anna, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő, és Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. A népirtás túlélőinek nevében Teleki Júlia beszél. A Dél keresztje című megemlékezés 16 órakor kezdődik a Gál Ferenc főiskola nagytermében (Dóm tér 6). A rendezvény fővédnöke Semjén Zsolt.
