(Munkatársunk jegyzete)
Washington, máj. 16.
Vajon a szemüveges, a rövid hajú, vagy a csíkos nadrágos Hillary a veszélyesebb az amerikai jobboldalra nézve? Netán agysérülésének hírét kell kelteni ahhoz, hogy megállítsanak egy újabb Clinton-elnökséget!? A republikánus kampányharcok hírhedt fenegyereke, Karl Rove ezt az utóbbit is bedobta a héten – hátha fel lehet annyira borzolni a volt külügyminiszter idegeit, hogy feladja a harcot a Fehér Házért…
A csalafinta kampányguru arra emlékeztetett, hogy külügyminiszterkedésének utolsó szakaszában Hillary Clinton egy egész hónapra eltűnt a nyilvánosság elől, a Bengázi-ügyben esedékes kongresszusi meghallgatását is elhalasztotta, aztán meg „olyan szemüveggel jelent meg, amilyet csak agysérüléses emberek hordanak”.
Minthogy a mindenkori amerikai elnök egészségi állapota publikus adatnak számít, első pillantásra jogos aggályról van szó. Ronald Reagan után Hillary a második legidősebb elnök lenne egy 2017. januári beiktatás napján. Rove legitim kottából játszott, csakhogy a zene farsul hangzott, mert számos hamis hangot ütött meg (magyarul: hazudott), valamint kilógott a lóláb: azért dobja be a koncot, mert politikai fogást sehogy sem találnak Hillaryn.
Néha úgy néznek ki a dolgok Amerikában, ahogy annak idején a gyengébb szocialista propaganda megpróbálta beállítani a demokráciát: a polgár azt hiszi, szabadon választhat, holott csak azoknak a figuráknak tapsolhat, akiket a nagytőke a porondra enged. Jókora túlzás van ebben, de ha megnézzük a 2016-os elnökválasztás győzelmi esélyekkel rendelkező potenciális jelöltjeit, akkor a két politikai dinasztia ikonjai bukkannak fel: Hillary Rodham Clinton volt külügyminiszter és korábbi First Lady, valamint Jeb Bush volt floridai kormányzó, az id. Bush elnök legkisebb fia és az ifj. Bush elnök öccse. Nem lenne elég kínálat tehetséges politikusokból ebben a 320 milliós országban, ahol a legenda szerint mindenkinek van esélye, hogy megvalósítsa önmagát!?
A társadalmi esélyegyenlőségről sokat lehetne beszélni, de itt nem arról van szó. Sokkal inkább arról, hogy egy ekkora országban, ahol a politikai pártélet szinte kizárólag a csúcsokon folyik, sőt a legnagyobb pártoknak is csak gyér és laza állandó gépezetük van, hatalmas hálózatra, személyes kapcsolatok ezreire van szükség ahhoz, hogy valaki a csúcs közelébe juthasson. Mindehhez rengeteg időre, pénzre és tehetségre van szükség – ami ráadásul ki sem fejtheti hatását, ha az ember nem köt úton-útfélen politikai szövetségeseket. Ez az utóbbi pedig mindig veszélyes, mert egyszerűen lehetetlen minden részletre és múltbeli buktatókra odafigyelni.
Chris Christie, New Jersey állam kormányzójának hídbotránya miatt a republikánusok komolyan vehető ajánlkozó nélkül maradtak, ezért újból Jeb Bush verbuválásán törik a fejüket. Elvben jó ötlet lenne két dinasztikus jelölt párharca, mert akkor egyikőjüket sem lehetne dinasztizálással vádolni. Csakhogy a jobboldalnak még egy Bush-sal szemben sem felel meg egy Clinton, mert az összehasonlítás végzetes: Bush-ból már kettő volt a Fehér Házban, Clintonból csak egy. Még fontosabb azonban, hogy mindkét Bush elnök éveit gazdasági recessziók és háborúk jellemzik, a Clinton-korszak viszont az utóbbi évtizedek legszerencsésebb fellendülését hozta. Ezért folyamodik a jobboldal hazug témák bevetéséhez is Hillary megállításának céljával.
Érdekes, ahogy a politikai szatíra világa reragált a Rove-féle rosszmájú „rovarcsípésre”: nagystílűen letörte annak fullánkját. Mivel az amerikai politikai színtéren nem létezik az a fajta hivatali sárdobálás, amit a magyar porondon első ligás tisztségviselőktől is hallhatunk (Rove ma már magánemberként lép fel; az elnöki szóvivő soha nem mocskolódna az ellentáborra úgy, mint pesti kollégái), ezért a humoristák „teszik helyre” a felháborító hazugságokat, megbélyegzéseket, áldásos munkát végezve így a nagyon is polarizált közvéleményben.
