(Munkatársunk jegyzete)
Washington, máj. 30.
A Fehér Ház az elnök külpolitikai doktrínájának megfogalmazásaként harangozta be Barack Obama e heti beszédét a West Point katonai akadémia diploma- és rangosztóján. Dióhéjban valószínűleg az mond legtöbbet az elvcsokor fogadtatásáról, hogy a frissensült alhadnagyok akkor tapsoltak leglelkesebben, amikor főparancsnokuk leszögezte: „A szeptember 11-ikei támadások óta ez az első végzős nemzedék, amelynek nem kell iraki vagy afganisztáni csatákra készülnie.”
Az elnök nem átallotta megállapítani: „Amerika II. világháború óta elkövetett legsúlyosabb hibái nem a visszafogottságból adódtak, hanem abból, amikor a következmények átgondolása nélkül hajlandók voltunk belerohanni fegyveres konfliktusokba”. Ezzel szemben Obama olyan külpolitikai doktrínát állított fel, amelynek alapján az Egyesült Államok csak akkor indítana egyoldalú háborút, ha közvetlen biztonságát fenyegetnék. Minden más esetben a békés rendezést és – ha az nem működik – a nemzetközi összefogást választja.
Nincs ebben semmi újdonság: Obama már 2009-ben Nobel-békedíjat kapott első választási kampánya során hangoztatott hasonló elveiért – amelyeket azóta is legfeljebb csak részlegesen valósított meg. Liberális támogatói szerint egyenesen az ellenkező irányba, a héják oldalára táncolt át. Az sem meglepő viszont, hogy hazai politikai ellenfelei – akik eddig is folyton támadták szinte minden egyes nemzetközi húzását – most végképp kiakadtak „az elmúlt száz év legfélszegebb galambdoktrínája” hallatán.
A szokás szerint csípőből lövöldöző John McCain volt republikánus elnökjelöltnek, illetve a legtöbbek szerint teljesen fölösleges, látványosan elrontott iraki háború „nagymesterének”, Dick Cheney volt alelnöknek a szavai szerint Obama „eljátszotta Amerika tekintélyét”, határozatlanságával kaotikussá tette a világpolitikát, valamint „megengedte”, hogy a Putyin-féle autokraták meg holmi kínai kommunisták újra nagyhatalommá emelkedjenek, akik büntetlenül garázdálkodhatnak világszerte.
Láthatjuk tehát, hogy miközben a huncutul félrevezető, sőt helyenként egyenesen putyinista kelet-európai propaganda szerint az Egyesült Államok „leigázza és kizsákmányolja” a világot, addig az amerikai politikai színtér héjái éppen attól tépik a tollukat, hogy az USA „képtelenné vált” betölteni globális vezető szerepét. És ebben a nemzeti küldetés-gerjesztésben korántsem a már említett két, leáldozófélben lévő politikai csillag jeleskedik csak, hanem a teljes jobboldali spektrum képviselői: a kongresszusi megmondóemberektől kezdve a Teadélután mozgalomig, de leginkább a „szélsőliberális Obama” ellen lázító rádiós és tévépropaganda vezérszónokai.
Komolyabban véve a fenti három vádat, azt kell belátnunk, hogy korántsem a jelenlegi főparancsnok ilyen vagy olyan szándéka vagy döntése tette lehetetlenné, hogy az Egyesült Államok az ötvenes évek szintjén diktálja továbbra is az iramot világszerte, hanem az, hogy az – éppen a mai megmondóemberek busás fizetését biztosító – érdekhajhász tőkekapitányok a mindenkori profitvadászat érdekében kiárusították Amerika erejét azoknak, akik legkevésbé hajlandók a washingtoni elképzelések alapján táncolni. A közel-keleti olajsejkek, az orosz természeti kincseket könyörtelenül privatizálva tollasodó neocárevicsek, valamint az amerikai munkásosztályt – a korábbi tisztességes megélhetés helyett – egyre silányabb dömpingáruval megvásárló, majd a Made in USA csúcstechnológiát is ázsiai robotmunkával ellátó kínai milliárdosok nyilvánvalóan saját hatalomra törekszenek, nem a délibábbá foszló emberi jogokon meg valamiféle ócska demokrácián törik a fejüket.
Elképzelhető, hogy hadi költségvetés, harcászati technológia, tisztesség és kiképzés terén az Egyesült Államok még mindig messze lehagyja a világ bármely hadseregét, de a civilizáció esélyeinek megsemmisítése nélkül ma már aligha lehet kizárólag fegyveres túlerővel politikát diktálni. Obama látja és így foglalta ezt össze: „Az, hogy nekünk van a legnagyobb kalapácsunk, még nem tesz minden problémát szöggé.” Kedves liberalizmus- és galambdoktrína-bírálók: Tetszettek volna inkább megőrizni a liberális demokrácia szellemi és jóléti vonzóerejét!
