2024. szeptember 9., hétfő

Sanader most kilenc évet kapott

A volt horvát kormányfőt a Fimi Media korrupciós ügyében találták bűnösnek

A Zágráb megyei bíróság kedden kilenc év börtönbüntetésre ítélte Ivo Sanader volt horvát kormányfőt (a felvételen az ítélehidetéskor) egy újabb korrupciós ügyben. A két éve kezdődött, Fimi Media néven elhíresült eljárásban azzal vádolták a volt kormányfőt és tettestársait, hogy a közbeszerzési törvényeket megsértve, valós és fiktív megrendeléseken keresztül állami cégektől szereztek pénzt, amely Sanadernél, vagy az akkor általa vezetett Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nevű jobbközép párt „feketekasszájában” kötött ki, és a párt választási kampányainak finanszírozását szolgálta.

Az elsőfokú, nem jogerős ítélet szerint Sanader és négy tettestársa összesen 70 millió kuna (mintegy 9,14 millió euró) közpénzt sikkasztott el. A volt kormányfőt 15 millió, az ügyben szintén elmarasztalt HDZ-t pedig 24 millió kuna visszafizetésére, valamint 5 millió kuna pénzbírság megfizetésére kötelezték.

Horvátország történetének egyik legjelentősebb korrupciós ügyében, a hivatali hatalommal való visszaélésben és bűnszervezet kiépítésében bűnösnek talált Sanader mellett első fokon letöltendő börtönbüntetést kapott a HDZ korábbi pénztárosa, főkönyvelője és a Fimi Media cég tulajdonosa is, míg egy volt kormányszóvivőre felfüggesztett szabadságvesztést szabtak ki.

Sanader és Ratko Maček volt kormányszóvivő kivételével a vádlottak bűnösnek vallották magukat a perben.

Sanadert egy másik, összevont korrupciós ügyben korábban – szintén nem jogerősen – tízéves börtönbüntetésre ítélték. Ezen ügy egyik vádpontja szerint a volt kormányfő a magyar Mol olajipari társaságtól 10 millió euró kenőpénzt kapott, hogy ennek fejében a Mol irányítói jogokat szerezzen az INA horvát olajipari társaság felett. A Mol tagadja, hogy megvesztegette volna Sanadert.

A HDZ-s politikus ellen – aki 2003 és 2009 között volt horvárt kormányfő – más büntetőeljárások is folynak. A sajtóban hivatali ideje alatt gyakran téma volt, hogy viszonylag szerény fizetéséből hogyan engedheti meg magának, hogy drága luxuskarórákat hordjon és értékes festményeket vásároljon. Egy tavalyi meghallgatáson Sanader azt állította, hogy magánvagyonát legális úton, Ausztriában szerezte, de ezt a bíróság nem találta megalapozottnak.