2024. szeptember 9., hétfő

Feloszlatta magát a koszovói parlament

A parlament feloszlatásában és előre hozott választások kiírásában állapodtak meg kedden a fő koszovói pártok, miután előző nap a szerb kisebbséget képviselő honatyák távolléte miatt nem tudták megtartani a törvényhozásban a nemzeti hadsereg megalakulásáról szóló szavazást.  A 115 jelen lévő képviselő közül 90 szavazott igennel.

Hashim Thaci koszovói kormányfő kijelentette: értelmetlen egy olyan parlamentnek folytatnia a munkáját, amely az ország saját hadseregéről sem tud szavazni. Közölte: a legfőbb politikai erők megegyeztek abban, hogy november helyett június 8-án tartják majd meg a parlamenti választásokat, szerdán pedig döntenek a parlament feloszlatásáról, amelyhez kétharmados többségre - 81 szavazatra - van szükség.

A koszovói kormányfő azt javasolta, hogy a függetlenségét 2008-ban kikiáltó, közel kétmillió lakosú balkáni országnak ötezer hivatásos katonából és háromezer tartalékosból álló hadserege legyen. A hadsereg magját a jelenleg is működő - egyebek mellett polgári védelemmel foglalkozó - 2500 fős koszovói biztonsági erő adná.