Mi az, hogy megbékélés? Mi nem vesztünk össze. Mi gyilkoltunk – Esad Bajtal egyetemi tanár, a boszniai értelmiség legtöbbet idézett tagja mondta ezt az országban kialakult helyzet illusztrálására. Gyilkoltunk – nem ők gyilkoltak, mi pedig az áldozatok voltunk, ahogyan Bosznia három államalkotó nemzetének képviselői a leggyakrabban mondják. Gyilkoltunk – nem egymást, hanem a nemzettársainkat is, ha elhitették velünk, hogy „árulók”. Tőle származik a mást állító nacionalizmusnak a legkeményebb elítélése is: „Nincs itt nacionalizmus, hanem csak tolvajok vannak és mi naiv bolondok, akik a nacionalizmus révén kiszolgáljuk őket, hogy az ő javukra valahogy életben maradjunk”. Ezek a nyilatkozatok azért érdemelnek figyelmet, mert a vasárnapi választások – az egész Európában erősödő nacionalizmus korában – ismét reflektorfénybe állították Boszniát, amelyben nyomon követhető ennek a nacionalizmusnak minden átka. Ezúttal a háromtagú elnökség tagjait, a Föderáció elnökét, valamint a Szerb Köztársaság (RS) elnökét és parlamentjét választják.
Ha a karikatúra a torz vonások felnagyítása, akkor Bosznia a nemzetállam tipikus karikatúrája. Az emberiség fejlődésének eme szakaszában szembetalálja magát azzal, hogy a világon hatezernyi nyelvet beszélnek, tehát elvben ennyi nemzet lehetséges, ellenben mindössze mintegy 200 állam létezik. Még nem látni, hogy Afrika hogyan birkózik meg azzal a problémával, hogy egy-egy állam területén 200-300 törzs él, és így minden választás olyan gyakran torkollik fegyveres konfliktusba, mert az mindig azt jelenti, hogy a törzsek zöme kiszorul a hatalomból. Európa azonban ennek a kérdésnek a megoldására kitermelte a (gondolkodó ember előtt mindinkább tömény borzalomként megjelenő) nemzetállamot, amely azt jelenti, hogy ugyanannak a nemzetnek a tagja a határ egyik oldalán az „uralkodó” nemzet része, néhány kilométerrel arébb viszont másodrendű polgár, aki örülhet, ha valamilyen jogokat kap.
Bosznia ennek a nemzetállamnak minden vonását otrombán és torzítva vetíti elénk. A korábban kialakuló „nagy nemzetek” háborúk és tömeges asszimilálás termékeként születtek. Britek nincsenek, csak angolok, skótok, walesiek és írek. Amikor Franciaországban kimondták, hogy „a Köztársaság nyelve a francia” a lakosság harmada nem is tudott franciául. Németországban egész nemzetek beolvasztásával és a nyelvjárások kiszorításával „csináltak” nemzetet. A balkán háborúk és az I. világháború a területek „megtisztítását” hozta magával, köztük a törökországi örmények kiirtásával, hogy azzal az illúzióval végződjön: a soknemzetiségű birodalmak helyében nemzetállamokat teremtenek. A II. világháborúnak pedig szerves része volt a népirtás, egy-egy terület nemzeti összetétele erőszakos megváltoztatásának kísérlete. Bosznia töményen tükrözi ezt a jelenséget: a nemzetek egymást irtották, hogy „etnikailag tiszta” területeteket teremtsenek.
A háborúnak pedig úgy vetettek véget, hogy a nemzetállam karikatúráját teremtették meg, egy állam keretében két nemzetállamot hozva létre. Ezen állam keretében érhető tetten a nemzetállam borzalma: ugyanannak a nemzetnek a tagja a terület egyik részén „uralkodó” a másikon másodrendű polgár, akinek elemi jogait nemzetközi nyomásra lehet csak (olykor) kikényszeríteni. Mindez tarkítva részben azzal, hogy az ország egyik részében a horvátok állandóan mellőzve érzik magukat, mert nincs meg a saját területük, ahol ők lennének az „egyduralkodók”. Részben azzal, hogy a relatív többségben lévő bosnyákok a központi állam erősítése mellett kardoskodnak, a szerbek pedig unos-untalan kiválással fenyegetőzve küzdenek minden ellen. És hogy ez a karikatúra teljessé váljon: felnagyítva látszik, mit jelent az, hogy valaki kisebbség egy országban. Boszniában még csak jelöltként sem indulhat senki, aki nem tagja a három „államalkotó” nemzetnek.
Az országon tavaly végigsöprő, az idén áprilisban új erőre kapó tüntetések már megmutatták, hogy a népnek elege van a nemzeti hőzőngésből. A tüntetések központi jelszava ugyanis az volt: „nem vagyunk sem bosnyákok, sem horvátok, sem szerbek, csak éhesek”.
A nemzetközileg kikényszerített egység eleinte hozott ugyan eredményeket: a külföldi beruházás az 1999. évi 166 millió euróról 2008-ig 1083 millióra nőtt, ennem az évben az ország nemzeti jövedelme 5,5 százalékkal növekedett, a gazdasági válság azonban felszínre hozta az alapvető problémát: a 6,7 milliárd dolláros kivitellel szembeni 16,2 milliárd dolláros behozatal képében. A válság „extra” 43 százalékos munkanélküliséget eredményezett, így az embereknek nyomban elment a kedve a nemzeti acsarkodásokból.
Ilyen helyzetben tartják a vasárnapi választásokat. Az ország háromtagú elnökségére 16 jelölt állt fel: a bosnyák tagra tíz, a horvátra négy, a szerbre kettő. A tragédia, hogy egyetlen esélyesnek tartott jelöltnek sincs még csak elképzelése sem arról, hogyan lehetne megoldani az ország alapvető problémáját. A jelöltek továbbra is csak abban versenyeznek, ki képviseli jobban a „nemzeti érdekeket”.
